Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ne kövesd azt a kultúrát, amelyik nem követi Istent!

2023. január 21. 03:00 - FodorImi

napiremeny_1.jpg

„Ne utánozd ennek a világnak a viselkedését és szokásait, hanem hagyd, hogy Isten új emberré formáljon át téged azáltal, hogy megváltoztatja a gondolkodásmódodat. Akkor megtanulod megismerni Isten akaratát számodra, amely jó, kellemes és tökéletes” (Róma 12:2 – NLT).

Van a Bibliában két olyan vers, amelyet ugyanaz a szerző írt, de úgy tűnik, hogy ellentétes üzeneteket hordoznak.

János első levele 2. fejezet 15. vers azt mondja: „Ne szeresd a világot, sem semmit a világban. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya iránti szeretet.” (NIV). Ez elég egyértelmű!

János evangéliuma 3. fejezet 16. vers azt mondja: „Mert Isten úgy szerette a világot . . .” (NIV). Ez nagy ellentmondásnak látszik.

A „világ” kifejezést kétféleképpen használják ezek a versek. Az első vers a világ értékrendjére, a második pedig a világ népeire utal. Jézus követőinek szeretniük kell az embereket, függetlenül attól, hogy milyen döntéseket hoznak. Másrészt viszont gyűlölnünk kell a világ értékrendjét, beleértve az olyan dolgokat, mint a státusz, az önzés és a szexuális erkölcstelenség.

A probléma az, hogy gyakran megfordítjuk. Szeretjük az értékrendet és gyűlöljük az embereket. A keresztények gyakran ezt teszik. Ahelyett, hogy mások lennénk, gyakran ugyanolyan materialisták és hedonisták vagyunk, mint a kultúra, amelyben élünk. Ez azonban épp az ellenkezője annak amire Isten elhív minket hogyan éljünk.

Életed végéig nagy nyomással kell szembenézned, hogy megfelelj a kultúrának. Izrael legnagyobb problémája is ez volt évezredeken át. Olyanok akartak lenni, mint más nemzetek. Isten mégis mindenféle erkölcsi, polgári és szertartási törvényeket adott nekik, hogy szándékosan különbözzenek a többi néptől.

Isten ugyanezt tette veled és velem is. Nem az ószövetségi törvény szerint élünk, de Isten pontosan megmondta nekünk, hogyan kell élnünk, és hogyan szerezhetünk bölcsességet és erőt ahhoz, hogy kitűnjünk ebben a világban: „Ne utánozd ennek a világnak a viselkedését és szokásait, hanem hagyd, hogy Isten új emberré formáljon át téged azáltal, hogy megváltoztatja a gondolkodásmódodat. Akkor megtanulod megismerni Isten akaratát számodra, amely jó, kellemes és tökéletes.” (Róma 12:2 – NLT)

Az egyik ok, amiért lehet, hogy nem tudod, mit akar Isten, hogy tegyél az életben, az az, hogy túlságosan asszimilálódsz a kultúrádhoz. Gyakran ez anélkül történik meg, hogy észre vennéd. Azonban nem tudsz egyszerre úgy gondolkodni, mint a világ, és úgy gondolkodni, ahogy Isten gondolkodik. Választanod kell.

A kultúra követésével az a probléma, hogy mindez ideiglenes. Valami örökkévalót kell követned: az Isten Igéjét. Töltsd meg az elmédet Isten igazságával, és hagyd, hogy átformálja az életedet azáltal, hogy megváltoztatja azt, amit szeretsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az életed részét képező mely kulturális normák mondanak ellent Isten Igéjének?
  • Ha nehezen tudod végig gondolni, hogyan asszimilálódtál a világi kultúrához, írd le életed több területét (család, karrier, gyülekezet stb.) és az öt legfontosabb értéket, amelyek az egyes területeken vezérelnek. Min alapulnak ezek az értékek? A kultúra vagy Isten Igéje határozza meg, hogy mit kellene tenned?
  • Mi a helyzet az ideiglenes dolgokkal, amelyek rövid távon annyira kielégítőnek tűnnek?

 

Akarod követn Jézust?

A világ nyomást gyakorol rád, hogy az életedet ideiglenes dolgoknak szenteld. Valami nagyobbra lettél teremtve, hogy olyan dolgokat tegyél, amelyeknek az örökkévalóságban is lesz értelme. Isten útjának megélése azzal kezdődik, hogy bízunk benne az üdvösségért. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16 NIV).

Akarsz bízni Istenben a megbocsátásért és az örök életért? Imádkozd ezt az egyszerű imát: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te életre keltetted. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és követni akarom Őt, mint Uramat, mostantól kezdve. Vezesd az életemet, és segíts nekem, hogy megtegyem az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádságban elfogadtad Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com  címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elindulni az utadon Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.01.14.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása