Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nehéz helyzetben se add fel!

2019. szeptember 17. 03:00 - csmsdvd

„Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt, ha testünk meghal is, lelkünk napról napra megújul. Mert a mi kis pillanatnyi problémáink nem tartanak túl sokáig. Örök dicsőséget szereznek nekünk, ami messze többet ér, és örökké tart. Tehát nem az azonnali, szembeötlő gondokkal foglalkozunk, hanem inkább arra összpontosítunk, ami szemmel nem látható. Mert a láthatók ideig valók, elmúlnak, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,16–18 NLT fordítás)

nr_cseppek.jpgMiért történnek rossz dolgok jó emberekkel? Miért kell szenvednünk? Miért olyan nehéz néha az élet?

Bármennyire is nehéz megérteni, Isten a céljaihoz a fájdalmainkat is fel tudja használni. Ezért ne lepődj meg, amikor a hozzá való hűségedet nehéz időszakokban teszi próbára.

A hithű emberek akkor is kitartanak, amikor mások feladják.  A hithű emberek szorgalmasak és célratörők. Ők kitartóak. Látásmódjukat és összpontosításukat Isten kijelentett Igéjéhez igazítják.

Pál a korinthusiakhoz írt második levelének 4. fejezetében azt mondja, hogy a nehéz időkben helyesen kell felmérned helyzeted. Amennyiben kitartó akarsz maradni, ne az átmeneti problémára tekints! Lásd meg a hosszú távú nyereséget! Ne az átmeneti szenvedésre gondolj, hanem a hosszútávú gyarapodásra! Ne rövidtávon gondolkodj: „Mi is történik most velem?” Inkább lásd meg, hogyan épül a jellemed azáltal, hogy nem adtad fel! Kitartasz benne.

Istent sokkal jobban érdekli az, hogy mivé válhatsz, mint az, hogy mit értél el.

Amennyiben most éppen nehéz helyzetben vagy, szeretnélek kérni, hogy vegyél egy klasszikus „Post-it” cetlit, és írd fel rá, hogy megjegyezd: „Ne fáradjunk bele abba, hogy a jót tesszük. Épp a megfelelő időben fogjuk az áldás termését aratni, ha fel nem adjuk.” (Gal 6,9 NLT fordítás).

Hiszem, hogy ez kitartásra fog biztatni. Isten munkálkodni fog benned és érted az épp megfelelő időben és az épp megfelelő módokon. Hűségedért kellőképpen meg fog jutalmazni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hosszútávon mit nyernek azok, akik hűségesek maradnak Istenhez és az ő igéjéhez?
  • Biztatóan hat számodra, ha tudod, hogy Isten cselekszik a te szenvedéseid közepette is? Miért igen, vagy miért nem?
  • A Bibliában mik azok az ígéreteket, amik segíthetnek, hogy kitarts a nehéz időkben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.10.)

Szólj hozzá!

Kezeld a kincseidet felelősséggel!

2019. szeptember 16. 03:00 - FAmelita

„Jól van! Jó és megbízható szolga vagy! Hűséges voltál ezen a kevésen, ezért ezentúl sokat bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!" (Mt 25,21 NIV fordítás).

Az alatt a rövid idő alatt, amíg itt vagyunk a Földön, soha nem birtokolunk igazán semmit. A Biblia azt mondja „A világ és benne minden az ÚRé, a föld és rajta minden élőlény az övé" (Zsolt 24,1 GNT fordítás).

Az első feladat, amit Isten adott az embernek az volt, hogy kezelje Isten dolgait itt a földön. Ezt a szerepet soha nem vonta vissza. A mai napig ez az egyik célja az életünknek. Mindent, amit élvezünk, azzal a tudattal kellene kezelnünk, hogy Isten bizalomból adta azt a kezünkbe.

Évekkel ezelőtt egy házaspár megengedte a feleségemnek és nekem, hogy egy nyaralás alkalmával használjuk a gyönyörű óceánparti házukat Hawaii-on. Azt mondták nekünk: „Használjátok úgy, mintha a sajátotok lenne!” Mi úgy is tettünk! Úsztunk a medencében, ettünk a hűtőben lévő ételekből, használtuk a törölközőket és az edényeket, sőt még az ágyon is ugráltunk a móka kedvéért.

De mindvégig tudtuk, hogy ez valójában nem a miénk, tehát különösen vigyáztunk mindenre. Élveztük az előnyét a háznak anélkül, hogy a tulajdonunk lett volna. Felelős gondnokai voltunk az ajándéknak, amit kaptunk.

Jézus gyakran felelősségként hivatkozott az életre, amivel el kell számolnunk Istennek, és ezt sok történettel illusztrálta is. A talentumok történetében egy üzletember minden szolgájára felelősséget bíz, és ez alapján jutalmazza meg őket. Azt mondja: „Jól van! Jó és megbízható szolga vagy! Hűséges voltál ezen a kevésen, ezért ezentúl sokat bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!" (Mt 25,21 NIV fordítás).

Amikor majd a földi életed véget ér, Isten az alapján fog elbírálni és megjutalmazni téged, hogy hogyan bántál a rád bízott dolgokkal. Ez azt jelenti, hogy minden, amit teszel, még a napi házimunkák is, örökkévaló következményekkel járnak. Ha mindent ezzel a neked adott bizalommal kezelsz, akkor Isten három dolgot ígér számodra:

Először is, Isten megerősít: „Szép munka! Ügyes voltál!” Aztán előléptetést kapsz, és még több felelősséget bíz rád az örökkévalóságban: „Ezentúl sokat bízok rád.” Végül ünnepléssel fog megtisztelni: „Gyere, és örülj velem együtt!”

Nem lesz ennél nagyobb öröm, és ez mindenki számára elérhető, aki Isten ajándékainak hűséges gondnoka.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A pénzen kívül mit bízott még rád Isten, amivel kapcsolatban azt akarja, hogy felelősséggel gondoskodj róla?
  • Milyen módon dolgozol azért naponta, hogy hűségesen kezeld ezeket a felelősségeket? Hogyan tudod folytatni a növekedést ezeken a területeken?
  • Gondoltál már valaha arra, hogy felelősséged lesz a mennyben? Miért szeretnél több felelősséget az örökkévalóságban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.09.)

Szólj hozzá!

Nem a pénz a legnagyobb problémád

2019. szeptember 15. 03:00 - FodorImi

„A ti mennyei Atyátok ismeri minden szükségeteket. Keressétek Isten királyságát mindenek felett, és éljetek igazságosan, ő pedig be fogja tölteni minden szükségeteket” (Mt 6:32–33 NLT fordítás).

Minden alkalommal, amikor a pénz miatt aggódunk, úgy teszünk, mint aki nem hisz Istenben. Ezzel azt mondjuk: „Minden csak tőlem függ.” Ez nem szerepel a Bibliában.

Az aggódás figyelmeztető jelzőfény, hogy kételkedünk Isten szeretetében. Pedig a Biblia azt mondja Istenről, hogy „ellátja étellel azokat, akik félik őt, örökre megemlékezik szövetségéről” (Zsolt 111,50 – NIV fordítás).

A Rómaiakhoz írt levél pedig elmondja, hogy Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon a kereszten érted, hogy kifizesse az üdvösséged árát. Ha Isten eléggé szeret téged ahhoz, hogy elküldje a Fiat meghalni érted, akkor egészen bizonyos, hogy szeretete ahhoz is elég, hogy gondoskodjon a számláid felől.

Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat, amikor megmentett minket. Ehhez képest minden más problémánk kisebb. A határvonal valójában ez: Hiszed-e, hogy Isten megteszi majd azt, amiről azt mondta, hogy meg fogja tenni? Hiszed, hogy gondoskodni fog rólad?

Akarod Istentől kérni azokat a dolgokat, amire szükséged van, vagy magad akarod betölteni azokat?

Meg akarod tanulni az elégedettséget?

Akarod dicsőíteni Istent a tizededdel, ahogyan megparancsolta, és elhiszed, hogy ő gondoskodni fog rólad a szükségeidben?

Akarsz őszinte és becsületes lenni a pénzügyeidben?

Akarsz életed minden területén teljesen Jézus Krisztusban bízni?

Ha komolyan meg akarsz szabadulni a pénzügyi félelmeidtől, akkor azt kell tenned, amiről Isten világosan megmondta, hogy tenned kell. Kijelentette az Igéjében. Azt mondta, hogy „Meg fogom tenni, amit megígértem, ha ti engedelmeskedtek az előfeltételeknek.”

Döntsd el ma, hogy hűségesen sáfárkodsz a pénzeddel és erőforrásaiddal, hogy Isten használhasson téged a céljaihoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatná meg a pénzügyeid kezelésének módját, ha erősebben bíznál Istenben, hogy ő gondoskodik minden szükségedről?
  • Elégedett vagy azzal, amivel éppen most rendelkezel? Miért igen, vagy miért nem?
  • Tölts egy kis időt azzal, hogy megvalld, hogyan igyekszel irányítani a pénzed, és hogyan hajszolod a magad céljait a pénzeddel! Kérd Isten bocsánatát és segítségét, hogy hűséges, engedelmes tanítványként növekedj!

*(Daily Hope by Rick Warren – 2019.09.08.)

Szólj hozzá!

Kérd Istent, hogy segítsen a pénzügyeidben

2019. szeptember 14. 03:00 - Erika1832

„Biztosak lehettek benne, hogy Isten gondoskodni fog minden szükségetekről, nagylelkűsége még a tiéteket is felülmúlja a Jézusból kiáradó dicsőségben” (Fil 4,19 The Message fordítás).

penzugyek002.jpgA filippiekhez írott levél 4. fejezetének 19. verse egy csodálatos és mindenre kiterjedő ígéret a gondoskodásról.

Figyeljük meg ezt a két szót: „Isten fog”. Nem azt mondja, hogy: „talán gondoskodik a szükségeitekről”. Azt mondja: „ő gondoskodni fog minden szükségetekről”. Tényként van leírva. Isten a saját jellemét és jó hírét kockáztatja ezzel.

Aztán az igevers ezt mondja: „Isten gondoskodni fog minden”. Nem azt mondja, hogy: „Isten gondoskodni fog néhány szükségetekről”. Azt mondja, hogy mindegyiket betölti.

Ezzel nem azt mondja, hogy: „Isten teljesíti minden kívánságodat”. A szükség és a kívánság között nagy különbség van. Szülőként a gyerekeidnek mindent megadsz, amit szeretnének? Remélem, hogy nem. Nem teszel így, mert szereted őket – és a te mennyei Atyád is szeret téged. Ő sem fog mindent megadni neked, amit csak akarsz, mert ha így tenne, akkor halálra kényeztetne.

Nem fog mindent megadni neked, amit akarsz, de megadja mindazt, amire szükséged van.

Akkor miért vannak pénzügyi nehézségeid? Isten kudarcot vallott? Hazudott? Túlzásba esett?

Nem! Minden ígéret velejárói az előfeltételek, a körülmények és az elvárások. Amikor Isten megígér valamit, azt mondja: „én megteszem a magam részét, te is tedd meg a magadét”. Isten a pénzügyi elveit világosan megfogalmazta számunkra a beszédében. A Biblia a pénzügyi jólét számos területét bemutatja beleértve a megtakarítást, a kiadást, az adakozást, a befektetést és a jó gazdálkodás alapelveit is. Isten mindent megadott a számodra, ami a pénzügyi stabilitáshoz szükséges.

De először is szükséges, hogy az ő segítségét kérd. Jézus azt mondja: „Kérjetek használva a nevemet, és kapni fogtok, és bőséges örömötök lesz” (Jn 16,24 NLT fordítás).

Sok ember jobban függ a hitelkártyájától, mint Jézus Krisztustól. Mutatok egy jó szabályt: mielőtt fizetnél valamiért, imádkozz érte. Adj egy esélyt Istennek, hogy gondoskodjon a fedezetről, mielőtt hitelre vennéd meg azt. Kérj tőle bölcsességet a jó pénzügyi döntések meghozatalához.

Miért akarja Isten, hogy kérj tőle? Azért, hogy adni tudjon neked. Miért akar adni? Azért, hogy kaphass.

Miért akarja, hogy kapj? Azért, hogy tele legyél örömmel.

Nagy örömöt jelent engedelmesnek lenni Isten igéjének, amikor a pénzügyeidről van szó. Isten gondoskodni fog rólad. Csak kérd tőle!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • A pénzügyeidnek melyik területét nehéz átadnod Istennek? Miért?
  • Az, hogy örömteljes felelősséggel kezeled a pénzügyeidet, milyen bizonyságot jelent másoknak?
  • Milyen jelentős vásárlást fontolgatsz? Hogyan törekedhetsz ma Isten bölcsességére ezzel a vásárlással kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.07.)

Szólj hozzá!

Isten jóra fordítja a dolgokat

2019. szeptember 13. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Tudjuk, hogy Isten mindent úgy alakít, hogy javukra váljon azoknak, akik szeretik őt, és akiket elhívott az ő velük való céljának megfelelően” (Róm 8,28 NLT fordítás).

Az élet gyakran olyan helyzeteket hoz, amelyeket nehéz lenyelni, mint például egy betegséget, egy munka elvesztését, egy barát vagy egy családtag halálát. Azokat a keserű tablettákat, amelyek gyakran fojtogatnak bennünket.

Megnyugodhatsz, mert Isten valami jón dolgozik az életedben, még akkor is, ha nem látod. Ahhoz, hogy egy nehéz időszak közepén kitarts a reményben, meg kell ragadnod ezt az igazságot.

A Biblia a következőképpen mondja: „Tudjuk, hogy Isten mindent úgy alakít, hogy javukra váljon azoknak, akik szeretik őt, és akiket elhívott az ő velük való céljának megfelelően” (Róm 8,28 NLT fordítás).

A Biblia nem azt mondja, hogy életed minden eseménye jó lesz. Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. De ez azt jelenti, hogy amikor az egész életedet összerakod, akkor minden darabja a javadra válik. Ez olyan, mint a tortakészítés. Lehet, hogy nem fogod szeretni az összes alapanyagnak az ízét külön-külön, de amikor az összetevők összeállnak, megkapod a megfelelő ízt. Isten egy csodásan finom tortát szeretne készíteni az életeddel, úgyhogy használni akarja az ízetlen és keserű hozzávalókat is.

Isten nem azt mondja, hogy minden úgy fog működni, ahogyan szeretnénk, vagy hogy minden történetnek boldog vége lesz. Nem mindegyik üzleti döntés fog milliókat hozni. Nem mindegyik házaspár fog boldogan élni, míg meg nem hal. Nem mindegyik gyerek lesz a focicsapat kapitánya.

Ahelyett ez az ige emlékeztet bennünket, hogy teljesen biztosak lehetünk affelől, hogy az univerzum Mester Tervezője mindent úgy alakít, hogy a végén jól alakuljanak a dolgok azok számára, akik Istent szeretik.

A remény nem ugyanaz, mint az optimizmus. Ez nem az az elképzelés, miszerint minden rosszból valami jó fog kisülni. Ez a teljes bizalom, hogy végül is életed minden részének van értelme függetlenül attól, hogy az örökkévalóságnak ez a része hogyan alakul.

A mi nézőpontunkból az élet időként úgy néz ki, mint egy zűrzavar. De Isten véleménye a mennyből nem ugyanaz, mint a miénk.

El sem tudod képzelni azt a jót, amelyet Isten elraktározott neked a jövődre vonatkozóan. Bízhatsz benne a jelenlegi körülmények között és a jövőben is, mert ő mindig azon dolgozik, ami javadra válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Gondolod, hogy Isten a rossz tapasztalatokat fel tudja használni az életedben, hogy azok a javadra váljanak? Ha igen, akkor ez hogyan mutatkozik meg abban, ahogyan a tapasztalataidról beszélsz másokkal?
  • Melyik tapasztalatodban a legnehezebb meglátni azt, hogy Isten jót fog kihozni belőle?
  • Jézus kereszthalála példaként hogyan mutatja meg, hogy Isten a jóért munkálkodik egy rossz helyzetben?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil