Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten közel van

2016. december 19. 03:00 - K. Juc

„Közel van az Úr mindenkihez, aki segítségül hívja.” (Zsolt 145:18/a, NIV-fordítás)

Isten nem olyan távoli, mint a legtávolabbi csillag. Egy szívdobbanásnyira van csak tőled. Ott van veled minden pillanatban. Az apostolok cselekedetei 17. fejezetének 27. versében így ír erről a Biblia: „Isten mindezt azért tette, hogy az emberek keressék Őt, és talán kinyújtsák a kezüket utána, és megtalálják. Habár nincs messze egyikünktől sem.” (NIV-fordítás)

Talán úgy érzed, hogy Isten fényévekre van tőled. De jól tudjuk, hogy az érzésed és a valóság nem mindig egyezik. Az igazság az, hogy Isten most is veled van.

Mert Ő olyan Atya, aki közel áll hozzád.

Sohasem túl elfoglalt ahhoz, hogy figyeljen rád. Ő ennyire közeli, és ilyen a szeretete. A 145. zsoltár szerint „Közel van az Úr mindenkihez, aki segítségül hívja.” Mindig közel van, amikor segítségül hívod. Sokkal többször gondol rád, mint te Őrá. Már a születésed előtt is gondolt rád, és ugyanezt teszi minden nap minden percében. Az igazság az, sokszor mi vagyunk túl elfoglaltak ahhoz, hogy Istenre figyeljünk. Ő viszont sosem túl elfoglalt ahhoz, hogy velünk foglalkozzon.

Isten szereti kielégíteni a szükségletünket. És ezt még csak nem is vonakodva teszi. Szereti megtenni ezt! A Máté evangéliuma 7. fejezetének 11. verse szerint Ha tehát ti […] tudtok jó ajándékot adni a gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!" Örülj annak, hogy Isten örömét leli abban, ha jó dolgokkal ajándékozhat meg.

Isten együttérez veled a fájdalmadban. Vannak olyanok közöttetek, akik valamilyen nagyobb nehézségen mennek át ezen a héten, és ezért szükségetek van erre az Ige-versre. „Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a reményvesztett lelkűeket.” (Zsolt 34:18) Isten közel van hozzád, és megért. Fordulj hozzá!

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mivel kapcsolatban érzed, hogy segítségül kell hívnod Istent?
  • Miből tudhatod, hogy Isten közel van hozzád?
  • Mit kell megváltoztatnod az életedben ahhoz, hogy ne legyél túl elfoglalt Istenhez fordulni?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 12.)

Szólj hozzá!

Ismerd meg Istent, mint mennyei Atyádat

2016. június 09. 03:00 - mintyovanviki

„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.” (Máté 6:9)

Az Ószövetség több ezer éves történetében mindössze hét alkalommal nevezik Istent „Atyának”. Az emberek nem gondoltak Istenre, mint Atyára. Úgy gondolkodtak róla, mint Alkotó, Mindenható, stb…De nem gondolkodtak róla, mint Atya. Aztán jött Jézus és azt mondta, hogy így imádkozzunk: nevezzük Atyánknak. Jézus több mint 150 alkalommal használja ezt a kifejezést Istennel kapcsolatban.

Amit Ő tett az egyenlő volt a sztereotípiák teljes lerombolásával. Isten nem egy ideges zsarnok. Isten nem egy kozmikus rendőr. Nem egy ünneprontó. Nem egy személytelen erő. Isten egy személyes Isten. Kapcsolatba szeretne lenni velünk és úgy alkotott meg minket, hogy meglegyen a képességünk ennek a kapcsolatnak a felvételére.

Csak egy probléma van. Nagyon sok ember számára az „apa” szó negatív hangzású. Az „apa” szó rossz emlékeket is felhozhat bennünk. Sok ember azt mondja: „Mi atyánk, aki a mennyekben vagy?” Ha Isten olyan atya, mint az én apám, akkor köszönöm, de nem kérek abból az Istenből.

Az igazság az, hogy sok valódi apa már a Földön képes pokollá tenni az életet. A valódi apák lehetnek ingatagok, szeszélyesek, bántóak, szigorúak vagy akár erőszakosak is. Vagyis az a szó, hogy „mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” nagyon sokfélét jelenthet az emberek számára.

Az ok, amiért sok ember soha nem kerül kapcsolatba Istennel az lehet, hogy azt gondolják Isten hasonlít a földi édesapjukra, aki számukra elfogadhatatlan. Így azt gondolják Isten sem fogadható el számukra. Vagy talán az édesapjuk megbízhatatlan volt, így azt gondolják Isten is az. Nyakába varrjuk ezeket a vegyes érzéseket és érzelmeket Isten nyakába és így nem is lehet csodálkozni azon, hogyha nehezen tudunk kapcsolatba kerülni vele.

Sok mai gyereknek kevés kapcsolata van az édesapjával. Miért lenne elvárható az, hogy kapcsolatuk legyen a mennyei Atyjukkal? Ne csodálkozzunk, ha nem értjük Istent!

El kell engednünk az Istennel kapcsolatos elképzeléseinket és téveszméinket, hogy megérthessük azt az igazságot, amit Isten, a mennyei Atyánk valójában szeretne bemutatni nekünk. Mert az igazság szabaddá tesz minket! A tévhiteink elválasztanak Istentől. De ha valóban meg szeretnéd ismerni őt, szeretned kell.

Beszéljetek róla:

  • Milyen más tényezők vagy emberek tudják befolyásolni a téveszméinket Istenről?
  • Milyen kapcsolatod van édesapáddal? Istent is hasonlóképpen ismerted meg?
  • Hogyan ismerheted meg, hogy kicsoda valójában Isten, a mennyei Atyád?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.02.)

Szólj hozzá!

Isten vesszője és botja nem elítél, hanem megvigasztal

2014. szeptember 03. 03:00 - magyarosijulia

„Pedig te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged.” (Zsoltárok 86:15)

Isten egy könyörületes Isten. A Zsoltárok 86:15-ben ezt olvassuk: „Pedig te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged.” A Biblia azt is írja, hogy „Isten a kegyelem és a vigasztalás Atyja.” (2 Korintus 1:3b, NCV fordítás)

Valamennyien közületek lehet, hogy egy olyan apával nőttetek fel, aki tele volt ítélettel és eltávolította magát tőletek. De Isten nem ilyen. Ő nem ilyen Atya. Isten az az Atya, aki tele van kegyelemmel és vigasztalással. Ő ilyen fajta kapcsolatot ajánl fel neked.

Ha azt akarod, hogy legyen remény az életedben, meg kell értened, hogy Isten kicsoda is valójában. Meg kell lásd, hogy Ő nem azért jön az életedbe, hogy elítélve érezd magad, hanem, hogy megmutassa, hogy Őt igazán érdekled.

Tehát milyen Isten valójában? Isten szeretne része lenni a mindennapi életednek. Közel szeretne lenni hozzád. Kapcsolatba akar veled lépni. A Bibliában azt olvassuk, hogy „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.”

Akik azzal küszködtök, hogy Istent ítélőként látjátok, mondhatjátok, hogy: Tessék, itt írja! Ő egy ítélő Isten! Vesszővel és bottal jön utánam, itt a bizonyíték!

Hadd mondjam el, hogy miről van itt szó. Ez az igevers nem elítél, hanem megvigasztal. Isten vesszője és botja nem azért van, hogy megbüntessen téged, hanem hogy megvigasztaljon. Hogyan? Képzelj el egy pásztort a juhaival. A pásztor a vesszővel fegyelmezi a nyájat, a bottal pedig irányítja őket. Ha egy juh a szikla felé tart, a pásztor botjával és vesszőjével tereli vissza a juhot. Ugye egyet értesz, hogy ez így a jó? Amikor egy szikla felé tartasz, Isten megfegyelmez és irányt mutat az életedben, hogy megakadályozza, hogy leess a szikláról. Ez nem ítélet, hanem vigasztalás, mert valaki annyira szeret téged, hogy megmondja, ha rossz irányba haladsz.

Ilyen az az Isten, aki szeret minket. Ilyen az az Isten, aki megvigasztal minket. Ilyen az az Isten, aki reményt ad nekünk.

Beszéljetek róla

  • Beszélj egy olyan időszakról, amikor Isten megvigasztalt azáltal, hogy irányt és útmutatást adott.
  • Hogyan tudnál együttérző és vigasztaló is lenni, amikor megfegyelmezed van útmutatást adsz a gyermekednek vagy valakinek az életedből?
  • Mi miatt vagy ellenálló Isten vigasztalásával és kegyelmével kapcsolatban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.08.27)

Szólj hozzá!

Ismerd meg Istent, mint Atyádat!

2013. október 09. 03:00 - FodorImi

„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved! (Máté 6:9)

Az Ószövetség korának évezredeiben Istent csak hét alkalommal nevezték „Atyá”-nak. Az emberek egyszerűen nem gondoltak Istenre, mint Atyára. Valami másféleképpen gondoltak rá – Teremtő, Mindenható…  de nem mint Atya. Aztán jött Jézus, és azt mondta: Így imádkozzatok: Hívjátok őt Atyának! Jézus ezt a kifejezést több mint 150-szer használta, mikor Istenről beszélt.

Amit Ő tett, azzal lerombolt minden sztereotípiát. Isten nem valami haragvó zsarnok, nem egy kozmikus rendfenntartó. Ő nem univerzális ünneprontó. Nem személytelen erő. Isten személy, és nem egy erő. Isten személyes Isten. Képes arra, hogy kapcsolatban legyen velünk, és úgy teremtett bennünket, hogy képesek legyünk a vele való kapcsolatra.

Csak egyetlen probléma van. Legtöbb ember számára az a szó, hogy „apa”, negatív fogalom. Ez a szó, hogy „apa”, mindenféle rossz emléket hoz elő. Sok ember azt mondja: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben? Ha Isten olyan, mint az én apám, akkor köszönöm, nem kérek belőle.”

Az igazság az, hogy az emberi apák pokollá tehetik a földön az otthont. Az emberi apák sokszor szeszélyesek, rosszkedvűek, gorombák, leuralók, erőszakosak. Így hát ezek a szavak „mi Atyánk a mennyekben” sok emberre súlyos teherként nehezednek.

Sokan azért nem lépnek sosem kapcsolatba Istennel, mert tudat alatt úgy gondolnak rá, mint a földi apáikra, akik talán lehetetlen emberek, és azt gondolják, Isten is ilyen.  Vagy földi apáik megbízhatatlanok voltak, és azt gondolják, Isten is megbízhatatlan. Minden felkavart sérelmeinket és érzelmeinket Istenre rakjuk, és nem csoda, ha az Istenhez való csatlakozás nehéz időszak a számunkra.

Manapság sok gyereknek nagyon kevés kapcsolata van az apjával. Így miért várnák a kapcsolatot a mennyei Atyával? Nem csoda, hogy nem értjük meg Istent!

Félre kell tennünk Istenről alkotott mítoszainkat, téves értelmezéseinket, hogy megérthessük az igazságot, Isten valóban az Atyánk. Mert az igazság tesz szabaddá. A téves értelmezések távol tartanak Istentől. Ha azonban igazán megismered, akkor jönni fogsz a szeretetébe.

Beszéljetek róla:

  • Milyen más tényezők vagy emberek járulnak hozzá, hogy Istenről hamis elképzeléseink legyenek?
  • Milyen módokon viszonyulhatsz jól az édesapádhoz? Istennel kapcsolatban is alkalmazhatod ugyanezeket?

(Daily Hope by Rick Warren – 2013.10.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása