Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Engedd, hogy Isten megmondja, mit adj

2024. május 16. 03:00 - Erika1832

Tiszteld az Urat azzal, hogy neki adod minden vetes.webpjövedelmed első részét, és ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és elárasztja boroskádaidat a legfinomabb borokkal."(Péld 3,9 TLB)

Amikor hívő emberré válsz, megtanulsz aszerint adni, amit Isten mond neked. Nem korlátozod az adakozásodat azzal, hogy úgy döntesz: „Ez az, amennyit szerintem ésszerűen adhatok”. Az ilyen fajta adakozáshoz nincs szükség hitre.

Ehelyett kérdezd meg Istent: "Mit akarsz adni rajtam keresztül?" Különbség van a látás általi és a hit általi adakozás között.

Feleségemmel, Kayjel többször is próbára lettünk téve az ilyen módon való adakozással. Az egyik legdrámaibb példa erre az volt, amikor 1993-ban pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet első istentiszteleti központjának felépítésére. Arra kértük az embereket, hogy három éven keresztül kötelezzék el magukat az adakozásra. Kayjel mi is imádkoztunk, hogy mi mit adnánk, és olyan összeg jött fel bennünk, ami a jövedelmünk alapján nem tűnt ésszerűnek. A mi szempontunkból ez több volt, mint amit megengedhettünk magunknak. De bíztunk Istenben, ezzel az összeggel kapcsolatban.

Néhány nappal később az 1Krónikák 29-ben olvastam arról, hogy Isten azt mondta Dávid királynak, hogy jelentse be ajándékát a templom felépítésére, hogy mindenki tudja, hogy ő is ugyanannyit áldoz, mint mindenki más.

Éreztem, hogy Isten azt mondja nekem, hogy jelentsem be az ajándékunkat a gyülekezetnek, hogy ez felhívás legyen mások számára. Aggódtam, hogy az emberek félreértik az indítékomat. De mégis megtettem, és megkértem a gyülekezetünket, hogy imádkozzanak értünk.

Egy hónappal később, amikor már az a hétvége jött, amikor átadtuk volna a különleges felajánlásunkat, mi még mindig azon töprengtünk, hogy hogyan fog ez az egész működni. Aztán a hétvége előtti pénteken felhívtak a Zondervan kiadótól, és azt mondták, hogy szeretnék, ha írnék egy könyvet, (A céltudatos gyülekezet) címmel, és akkora előleget ígértek, ami nagyobb összegre rúgott, mint amit Kay és én vállaltunk a felajánlásunkkal.

Istent nem tudod felülmúlni az adakozásban!

Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor ezt a hírt megosztottuk a gyülekezetünkkel. És majdnem lemaradtam róla a saját makacsságom miatt. Lemaradtunk volna arról, hogy lássuk, mennyire megbízható Isten, ha nem tesszük meg, amit mondott nekünk. Ez egy olyan lecke volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

"Tiszteld az Urat azzal, hogy neki adod minden jövedelmed első részét, és ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és elárasztja boroskádaidat a legfinomabb borokkal." (Péld 3,9 TLB fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondold át, hogy az adakozásodat mi motiválja. Az alapján adakozol, amiről úgy gondolod, hogy lehetséges, vagy az alapján, amit Isten mond neked, hogy lehetséges rajta keresztül?
  • Hogyan láttad már, hogy Isten feltárja neked az akaratát azzal kapcsolatban, hogy mit adj?
  • Milyen félelmek tarthatnak vissza attól, hogy adj, amikor szükségben vagy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
Címkék: adakozás adás

A túlterhelt életed cseréld túlcsordulóra

2023. január 17. 03:00 - papk

tree-832079_1280.jpg

"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: ha kapcsolatban maradtok velem, és én is kapcsolatban maradok veletek, és akkor sok gyümölcsöt fogtok teremni. De nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." János 15:5 (CEV fordítás)

Jobb megnyugodni Isten jóságában, mint túlhajszoltnak lenni a munka és az aggodalom miatt. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Nehéz lehet megtenni azokat a lépéseket, amelyek a megnyugváshoz és az Isten által számodra eltervezett bővölködő élethez vezetnek.

A következő négy napi szokás segíthet abban, hogy életed ne túlterhelt, hanem túlcsorduló legyen:

1. Maradj kapcsolatban Jézussal minden nap! "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: ha kapcsolatban maradtok velem, és én is kapcsolatban maradok veletek, és akkor sok gyümölcsöt fogtok teremni. De nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." (János 15:5 CEV fordítás)

Ha saját erődből próbálod élni az életben, túlterhelt leszel. Nem teljesítheted be a célodat, és nem élvezheted Isten jóságát, ha nem leszel kapcsolatban az Ő erejével.

2. Panaszkodás helyett legyél hálás! „Mindent panaszkodás és vitatkozás nélkül tegyetek!”  (Filippi 2:14 NLT fordítás)

A panaszkodás nagyon egészségtelen és negatív érzelem. A tanulmányok azt is kimutatták, hogy a hála a legegészségesebb pozitív érzelem. Szerotonint, dopamint és oxitocint termel az agyban; ezek azok a kémiai elemek, amelyek fokozzák a boldogságérzést és csökkentik a stresszt.

3. Ne légy fukar, hanem legyél inkább adakozó! „Vigyétek be a tizedetek teljes összegét a templomba, hogy bőven legyen ott élelem. Tegyél próbára, és meglátod, hogy kinyitom a menny ablakait, és bőségesen árasztok rád minden jót.” (Malakiás 3:10 GNT fordítás)

Isten egy egyetemes törvényt írt be a világba: minél többet adsz, annál többet fogsz kapni. Isten azért tette ezt, mert azt akarja, hogy hasonlóvá válj hozzá – és Ő adakozó.

4. Ne mérd magad másokhoz, és légy elégedett! Jobb elégedettnek lenni azzal a kevéssel, amid van, különben mindig csak többért fogsz küzdeni, ami olyan, mint a szél után futni.” (Prédikátor 4:6 NCV fordítás)

Az elégedettség nem azt jelenti, hogy nincsenek ambícióid, céljaid, álmaid vagy terveid az életedre vonatkozóan. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy nincs szükséged még többre ahhoz, hogy boldog legyél. 

Az emberek természetüknél fogva elégedetlenek. De Isten kegyelméből elégedetten megnyugodhatsz az Ő irántad való jóságában. Ha megérted, hogy életedben a legtöbb dolog Isten kegyelmi ajándéka, akkor az életed nem túlterhelt, hanem túláradó lesz.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az egyik módja annak, hogy kapcsolatban maradjunk Jézussal, a Biblia tanulmányozása. Megterhelőnek érzed, amikor arra gondolsz, hogy naponta tanulmányozod majd a Bibliát? Kezdd el kicsiben. Kezdetnek hány percet tudsz rászánni arra minden nap, hogy tanulmányozd az Igét és imádkozz?
  • Mit gondolsz, hogyan befolyásolja a közösségi média azt, hogy mennyire vagy elégedett?
  • Fogadd meg, hogy a következő néhány napban nem panaszkodsz semmire. Minden alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy panaszkodni akarsz, adj hálát és mondj köszönetet inkább. Minden nap jegyezd le, hogy hányszor tudtad a panaszkodásodat hálára változtatni. Milyen változást eredményezett a hálás hozzáállásod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.10)

 

1 komment

Isten megáldja, amit hozol neki

2021. október 28. 03:00 - gerbeaud

„Dobd a kenyeredet a vizekre, mert sok nap múlva megtalálod azt.” (Préd 11,1 RSV)

Bármit is adsz Istennek, megsokszorozza. 

Ha Istennek adod a tehetségedet, megsokszorozza a tehetségedet. Ha Istennek adod az energiádat, megsokszorozza az energiádat. Ha Istennek adod a pénzedet, megsokszorozza a pénzedet. Bármit adsz Istennek, megsokszorozva adja vissza.

A prédikátor könyve 11. fejezetének 1. verse azt mondja: „Dobd a kenyeredet a vizekre, mert sok nap múlva megtalálod azt.” (RSV)

Ennek az igazságnak a tanítására Jézus csodát tett. Ötezer ember követte Jézust a sivatag közepére. Egész nap tanította őket, és a nap végére éhesek lettek. A tanítványok azt mondták Jézusnak, hogy küldje el őket. Ehelyett Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy nekik kell megetetni az embereket. Biztos vagyok abban, hogy a tanítványok csodálkoztak: „Mit csinál?” A hitüket tesztelte. Látni akarta, hogy számítanak-e rá, hogy ő biztosítsa számukra azt, amire szükségük van 5000 ember megetetéséhez.

Ebből a hatalmas tömegből egy kisfiú hozott ebédet: öt kis kenyeret és két szárított halat. A fiú odavitte az ebédjét Jézushoz, és azt mondta: „Uram, neked adom ezeket.”

Jézus átvette a kenyereket és a halakat. Imádkozott, megtörte, megáldotta és megszaporította. Mind az ötezer embert megetette – ők voltak egyúttal ennek a csodának az 5000 tanúja is. Nem csak ennek, de a 12 kosárnak tele hal- és kenyérmaradékkal!

Isten mindig többet ad neked, mint amire szükséged van, többet, mint amire számítottál, és többet, mint amit el tudsz képzelni. Átvette azt, amit a fiú adott neki. Megtörte, megáldotta és felhasználta.

Ez az, amit Isten tesz az életedben. Átveszi azt, amit odaviszel neki, még a törött részeket is, és jóra használja.

Ajánld fel Jézusnak azt, amid van ma! Megáld téged, és mások áldására használ.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit vagy ma hajlandó odaadni Istennek?
  • Miért fontos átadni Istennek mindazt, amid van, még az életed összetört részeit is?
  • Mit gondolsz, milyen hozzáállást vár tőled Isten, amikor adakozol?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.09.21.)

(RSV: Az angol Revised Standard Version bibliafordítás rövidítése.)

1 komment

Engedd, hogy Isten mondja meg neked, hogy mit adj!

2021. június 29. 03:00 - magyarosijulia

„Tiszteld az URat azzal, hogy neki adod minden jövedelmed első részét, ő pedig meg fogja tölteni magtáraidat búzával és árpával, borsajtóidat pedig túlcsordítja a legfinomabb borokkal” (Péld 3,9 TLB).

Adhatsz ésszel vagy kijelentés hatására. Ha hívő személlyé fogsz válni, akkor meg kell tanulnod kijelentés hatására adni.

Amikor ésszel adsz, így gondolkodsz: „Ennyit tudok észszerűen adni.” Ez nem igényel semmiféle hitet.

Kijelentés hatására adni az, amikor ezt mondod: „Uram, mit akarsz adni rajtam keresztül? Mit akarsz, mennyire bízzak benned ebben a konkrét esetben?"

Feleségemnek, Kaynek és nekem sokszor próbát kellett kiállnunk az adakozással, amikor nem volt meg a szükséges összeg – és Istent mindig hűségesnek találtuk.

Az egyik legdrámaibb példa az volt, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet épületének építésére 1993-ban. Sok ember elkötelezte magát, hogy három évig adakozni fog. Úgyhogy én is imádkoztam Kay-jel, és hitünk szerint hallottuk Istent, amint azt mondta nekünk, hogy egy olyan összeget adjunk, ami semmi esetre sem volt észszerű. Tulajdonképpen ez több volt, mint amit megengedhettünk magunknak. De bíztunk Istenben az összeggel kapcsolatban.

Ezután Isten arra szólított fel A krónikák első könyve 29. fejezete által, hogy hirdessem ki az adományom, ahogy Dávid király tette, hogy ez bátorítsa és kihívja a gyülekezetünket. Több ok miatt igazán nem akartam ezt – beleértve, hogy nem akartam gőgösnek tűnni. Isten viszont azt mondta, hogy tegyem meg. Én meg azt akartam, hogy megáldja azt az épületet, így megtettem. Egyik vasárnap a gyülekezet előtt álltam, és ezt mondtam: „Nem tudom, honnan jön a pénz, de elköteleztük magunkat arra, hogy 100 000 dollárt fogunk adni az elkövetkező három évben. Kérlek, imádkozzatok értem!

Egy hónappal később volt a hétvége, amelyen a különleges gyűjtést rendeztük. Előtte pénteken felhívott a Zondervan könyvkiadó. Azt mondták: „Rick, szeretnénk, hogy írj egy könyvet, amelynek címe A céltudatos gyülekezet legyen! Hisszük, hogy ez sikerkönyv lesz, így küldeni fogunk neked 150 000 dollár előleget.”

Amikor pár nappal később a gyülekezeti családom előtt álltam, és elmondtam nekik ezt a történetet, a hely megvadult. A gyülekezet ugrált, kiabált, táncolt és énekelt. Életem egyik legnagyobb élménye volt – és majdnem elszalasztottam a saját önfejűségem miatt. Ha nem álltam volna ki nyilvánosan, hogy megmutassam Isten kijelentésében való bizalmamat, a gyülekezet és én lemaradtunk volna arról, hogy meglássuk, Isten mennyire megbízható. Ez egy olyan lecke volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

A Biblia ezt írja: „Tiszteld az URat azzal, hogy neki adod minden jövedelmed első részét, ő pedig meg fogja tölteni magtáraidat búzával és árpával, borsajtóidat pedig túlcsordítja a legfinomabb borokkal (Péld 3,9 TLB).

Más szavakkal: adj kijelentés hatására, és ne észből! Amikor így teszel, ígérem, Istent hűséges lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkodj el azon, hogy mi motiválja az adakozásod! Észből vagy kijelentés hatására adsz?
  • Hogyan mutatta meg neked Isten a múltban, hogy mit akar, hogy adj? Hogyan hallgatsz ma az ő kijelentésére?
  • Milyen félelmek tartanak vissza az adakozástól, amikor szükségben vagy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.22.)

(TLB: A bibliaidézet szövege az angol Living Bible fordításból származik.)

Szólj hozzá!

A nagylelkűség örömhöz vezet

2021. június 22. 03:00 - Erika1832

adni_jo.png

„Több öröm van az adásban, mint a kapásban” (ApCsel 20,35 GNT).

Szeretnéd, ha olyan embernek ismernének, aki mindig örül? Nem arra gondolok, hogy olyannak, aki állandóan vidám, mert ez egyszerűen nem lehetséges. Arra gondolok, hogy olyannak, aki tele van az Úr örömével, akinek a reménységét nem rázzák meg az élet hullámvölgyei. Az örömmel teli ember látja Istent, amit munkálkodik még a megpróbáltatásaiban is.

Hogy lehetsz tele örömmel? Jézus azt mondta az Apostolok Cselekedetei 20. fejezetének 35. versében: „Több öröm van az adásban, mint a kapásban” (GNT).

Mindig is szerettem ezt az igeverset, mert annyira őszinte. Jézus vajon azt mondja, hogy kapni nem öröm? Nem. Kapni is öröm. Jézus azonban azt mondja itt, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni.

Ez pont az ellenkezője annak, ahogy a világ gondolkodik. Ma az emberek nagy része úgy gondolja, hogy jobb kapni, és minél többet kapsz, annál boldogabb leszel. De Jézus nem úgy gondolkodik, ahogy a világ. Ő tudja, hogy leginkább akkor hasonlítasz rá, amikor adsz – és ez az adás örömet okoz.

Amikor az emberek ellátogatnak a Saddleback gyülekezetbe, feltűnik nekik, hogy ebben a gyülekezetben öröm van. Tudod, miért? Mert ez egy nagylelkű gyülekezet. Az emberek szeretnek adni! És amikor nagylelkű vagy, annak az eredménye az öröm. Jó érzés adni.

Isten azt akarja, hogy egyénileg és gyülekezetként is nagylelkűbbek legyünk, mert így jobban hasonlítunk hozzá. Amit adunk, azt arra használja, hogy megáldjon másokat. És viszont: arra használja a nagylelkűségünket, hogy megáldjon minket.

Szeretnéd, hogy a családod jobban örüljön? Akkor legyetek adakozóbbak mint család! Szeretnél több örömöt az életedben? Akkor légy nagylelkűbb mint személy!

Az örömöd világosság lesz a környezeted számára, akik nem ismerik Jézust. A nagylelkűséged pedig áldás lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért vezet a nagylelkűség örömhöz?
  • Hogyan lehetsz még nagylelkűbb azzal, amit Istent adott neked?
  • Ha vannak gyerekeid, hogyan taníthatod meg őket, hogy legyenek nagylelkűek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.15.)

(GNT: A bibliaidézet szövege az angol Good News Translation fordításból származik.)

1 komment
süti beállítások módosítása