Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten az, akiben bízunk

2020. január 24. 03:00 - Deltajulietttango

20200124.jpg

„Isten minden szükségeteket be fogja tölteni az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” (Fil 4,19 ESV fordítás).

Ha azt akarod, hogy Isten életed minden területét, beleértve a pénzügyeidet is, megáldja, akkor légy megáldható! Mutasd meg Istennek, hogy felelősségteljes leszel, amikor megáld téged! A következő néhány napban hét olyan szokást vizsgálunk meg, amelyek segítenek megérteni Isten pénzkezelési tervét.

Az első: annak megértése, hogy Isten az ellátód, függetlenül attól, hogy hol dolgozol. Ő az, aki kielégíti minden szükséged, és ezt megteheti akár a munkaadódon keresztül is. Ha azt gondolod, hogy valaki vagy valami más a forrásod, akkor mindig idegeskedni fogsz, hogy elveszítheted a munkád, a pénzed vagy a vagyonod.

De Isten esetén soha sem kell azon tűnődnöd, hogy a szükségeid betöltetnek-e. Úgyis minden hozzá tartozik! Pál levele a rómaiakhoz 11. fejezetének a 36. verse ezt mondja: „Mert minden egyedül Istentől származik. Minden az ő ereje által él, és minden az ő dicsőségére van” (TLB fordítás).

Ha az egyik vízcsap elzáródik, Isten épp olyan könnyen kinyithat egy másikat. Ha a munkád veszíted el, akkor ő könnyen adhat neked egy másikat. Ha Isten bezár egy ajtót, akkor ki is nyithat egy másikat. Ha az összes ajtó zárva, akkor kinyithat egy ablakot.

Amikor ezt megérted, és úgy döntesz, hogy Istenben bízol, akkor elveszted a pénzbe és más emberekbe vetett bizalom miatti stresszt.

A Biblia azt mondja Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének a 19. versében: „Isten minden szükségeteket be fogja tölteni az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” (ESV fordítás). Isten betölti minden szükségletedet! És ő tudja a legjobban, mik azok a szükségletek, és hogyan lehet azokat kielégíteni.

A pénzügyek kezelése ezzel a kérdéssel kezdődik: kibe vagy mibe helyezed a bizalmad?

Amikor Isten mellett teszed le a voksod, reggelente felkeléskor ezt mondod: „Istenem, ez mind a tiéd. Mindez tőled származik. Te vagy az én ellátóm, nem valaki más, és bízom benned, hogy betöltöd a szükségeimet.”

Az Istenbe vetett bizalom nem csak a stresszt csökkenti, hanem lehetővé teszi azt is, hogy meglásd azt, hogy ő hogyan szeretne megáldani téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért akarná Isten, hogy megmutassuk azt, hogy a pénzünkkel felelősen bánunk?
  • Hogyan tapasztaltad már meg, hogy Isten ajtókat nyitott ki, amikor rábíztad a pénzügyeidet?
  • Milyen gyakorlati módon intézheted pénzügyeidet úgy, hogy tükrözze, Istenben bízol az ellátásodat illetően?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.17.)

Szólj hozzá!

Isten mindig gondoskodik. Csak kérned kell!

2019. október 26. 03:00 - nagynikoletta

woman-sitting-praying_e.jpg

„Hiszen ő, aki még a saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, nem adna meg nekünk minden mást is?” (Róm 8,32 NLT fordítás).

Gyermekkoromban, amikor szükségem volt valamire, az édesapámhoz fordultam. Néha valami drága dologra volt szükségem, de gyermekként egyszer sem aggódtam amiatt, honnan fogja édesapám előteremteni a pénzt bármire is volt szükségem. Ez nem az én dolgom volt, hanem az édesapámé, hogy kitalálja, honnan lesz rá pénz. Gyermekként az én dolgom az volt, hogy egyszerűen kérjek.

Nem a te feladatod kitalálni, hogy Isten hogyan fog gondoskodni rólad. A te dolog az, hogy kérj.

A Biblia ezt mondja Jakab levele 4. fejezetének 2. versében: „Nincs nektek, mert nem kéritek Istent” (NIV fordítás).

Aggódj kevesebbet, és kérj többet! Aggódás helyett imádkozz mindenért!

Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levele 8. fejezetének 32. verse ezt mondja: „Hiszen ő, aki még a saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, nem adna meg nekünk minden mást is?” (NLT fordítás).

Isten megoldotta a legnagyobb problémádat, ehhez mérten minden más csekély jelentőségű. Ha Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte Jézust, hogy meghaljon a bűneidért, nem gondolod, hogy szeret annyira, hogy segítsen a pénzügyeidben? Nem gondolod, hogy szeret annyira, hogy segítsen az egészségedet illetően? A kapcsolataidban? A karrierrel kapcsolatos döntésekben? Egy üzlet megkötésében? Vagy a határidővel?

Nincs olyan területe az életednek, ami ne érdekelné Istent. Ő már tudja, hogy mire van szükséged, de ő mégis azt akarja, hogy kérdd tőle. Aggódás helyett imádkozz mindenért!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi tart vissza attól, hogy kérd Istentől, amire szükséged van?
  • Ha Isten már tudja, mire van szükséged, mit gondolsz, miért akarja mégis, hogy kérdd őt, hogy adja meg azokat?
  • Egy nemrégiben megválaszolt ima hogyan bátorít arra, hogy továbbra is imádkozz az életed más szükségeiért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.19.)

Szólj hozzá!

Isten bármely csapon keresztül gondoskodhat

2019. szeptember 10. 03:00 - daniella_89

„De emlékezz az Úrra, a te Istenedre, mert ő ad képességet a gazdagság megszerzésére, és megerősíti szövetségét, amire megesküdött őseidnek. Így van ez ma is” (5Mózes 8,18 NIV fordítás).

personalaction_newarkwater_180419281_1200x630.jpg


A Biblia az tanítja, hogy a pénzügyeink forrása Isten. Ő az, aki gondoskodik a szükségeinkről.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a munkáltatódtól várnád a pénzügyi biztonságot, Istenre nézel. Azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a megtakarításaidban keresnéd az anyagi biztonságot, Istenre nézel. Azt jelenti, hogy senki/semmi másra nem tekintesz a szükségleteid megelégítéséért, csak Istenre.

Hadd szemléltessem ezt így: amikor megindítod a vizet, tudod, hogy a víz igazából nem a csapból ered. A víz a csapon keresztül folyik. A víz valójában egy víztározóból vagy egy kútból származik, és a csapon keresztülfolyva jut el hozzád.

Ugyanígy az a bevétel, amit Isten neked akar adni, jöhet akár munkán, akár valamin/valakin keresztül.

De mindig Isten a forrás.

Nem kell azon aggódnod, hogy Isten melyik csapot használja, hogy kielégítse a szükségleteidet. Akár értelmezhetjük úgy, hogy ezt mondja: „Ha elzárok egy csapot, könnyen kinyithatok egy másikat. Ha elveszítesz egy munkát, adhatok másikat. A munkád nem a forrásod. A bankszámlád nem a forrásod. Én vagyok a forrásod.”

Az aggodalmaink feltárják, mely terület az, ahol nem bízunk Istenben. Kérd őt, hogy segítsen megértened, mi okozza a bizalmatlanságod, és hogy tanítson téged, hogy elkezdhess bízni benne. Figyeld, hogyan teszi ezt! Amikor pedig aggódni kezdesz, beszélj Istennel a nyugtalanságaidról!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad Isten gondoskodását a múltban? Milyen „csapokat” használt?
  • Miért tárja fel az aggodalom az Istenben való bizalmatlanságot?
  • Mely területen van szükséged Isten segítségére az aggódás abbahagyásában, hogy elkezdhess mélyebben bízni benne?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.03.)

Szólj hozzá!

Bízd rá Jézusra egyszerre egy napodat!

2019. március 11. 03:00 - daniella_89

„Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnapnak is megvannak az aggodalmai. Minden napnak megvan a maga baja önmagában." (Máté 6:34 NCV fordítás)

korea-design-d-day-plan-100-days-countdown-schedule-plan-to-do-list-for-students-stationery.jpg

A sietség aggodalmakhoz vezet. A Máté 6:34 azt mondja: „Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnapnak is megvannak az aggodalmai. Minden napnak megvan a maga baja önmagában." (NCV fordítás)

Két nap van, amik felől sosem kellene aggódnod: a tegnap és a holnap.

Nem élhetsz a múltban. Nem élhetsz a jövőben. Csak ma élhetsz! Miért kéne egyszerre egy napot megélned? Először is, ha a holnap problémái miatt aggódsz, elszalasztod a ma áldásait. Másodszor, nem tudod megoldani a holnap problémáit a ma erejével. Mikor a holnap eljön, Isten meg fogja adni hozzá mindazt az erőt, látást, kegyelmet és bölcsességet, amire szükséged lesz.

A Biblia nem ezt mondja: „HETI kenyerünket add meg nekünk ma". Azt mondja: „Napi kenyerünket add meg nekünk ma." (Máté 6:11 ESV fordítás). Isten azt akarja, hogy egyszerre egy nap gondoskodását bízd rá. Ő ki fog rendelni mindent, amire szükséged van. Semmiben nem fogsz hiányt szenvedni.

Teljesen rendben van, ha tervezel holnapra. Csak ne kölcsönözz onnan gondokat. Bízd Istenre minden napod akkor, amikor elérkezik!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Tölts el ma 5-10 percet azzal, hogy elmondod és elmélkedsz a 23. Zsoltáron! Milyen más igeszakaszok segíthetnek emlékezni, amikor aggódni kezdesz?
  • Mi késztet aggodalomra a múltadból, amit át kell adnod Istennek?
  • Mi késztet aggodalomra a jövőddel kapcsolatban, amit ma rá kell bízz Istenre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.04.)

Szólj hozzá!

Ne stresszelj! Bízd Istenre a rólad való gondoskodást!

2019. január 05. 03:00 - daniella_89

„Amint saját Fiát nem kímélte értünk, hanem mindannyiunkért odaadta, nem fog-e nekünk adni biztosan minden mást is?" (Róma 8:32 TLB fordítás)

istockphoto-859575742-612x612.jpg

A stressz legfőbb kiváltó oka az életedben az aggódás. Aggódsz, mert azon tűnődsz, vajon meglesz-e amire szükséged van akkor, amikor kell. De ha Isten helyett emberektől várod, hogy megelégítsék a szükségleteidet, akkor frusztrált és csalódott leszel – ugyanis senki ezen a Földön nem képes betölteni minden szükségletedet. Csak Isten képes erre.

Ha szeretnél egy gyógymódot a stresszre, tanulj meg Istenre nézni, tőle várni azt, hogy gondoskodjon.

Néhány ember a munkájában találja meg a biztonságát, és mikor elveszítik az állásukat, a lelki békéjük is elvész.

Mások a házasságba fektetik a bizalmukat. Aztán meghal a társuk, vagy végigmennek egy váláson, és megkérdezik: „Ki vagyok én? Mi az identitásom?"

Az is lehet, hogy a bizalmadat a pénzedbe fekteted. De a pénzt nagyon sok módon el lehet veszíteni.

Azt javaslom, soha ne fektesd a biztonságodat bármi olyan dologba, amit elvehetnek tőled. Elveszítheted a munkádat, az egészségedet, a jó híredet, a társadat és az eszedet. De nem veszítheted el a Krisztussal való kapcsolatodat.

Ha a bizalmadat erre az ígéretre alapozod, bízhatsz abban, hogy Isten minden szükségedet megelégíti.

A Róma 8:32 ezt mondja: „Amint saját Fiát nem kímélte értünk, hanem mindannyiunkért odaadta, nem fog-e nekünk adni biztosan minden mást is?" (TLB fordítás)

Ha Isten eléggé szeretett ahhoz, hogy elküldje Jézus Krisztust, hogy meghaljon a kereszten, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy az életed minden más szükségletéről is gondoskodjon? Hát persze, hogy ennyire szeret!

Amikor elkezdesz aggódni, állj meg, és mondd ezt: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm." (Zsoltárok 23:1 ESV fordítás)

Isten gondoskodni fog. Ki fogja rendelni, amire szükséged van. Ahelyett, hogy aggódj, nézz rá, hogy betölthesse minden szükségletedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha szükséged van valamire az életben, mi az első reakciód?
  • Mire van ma szükséged az életedben? Hogyan tudod megmutatni másoknak, hogy te bízol abban, hogy Isten gondoskodni fog erről?
  • Miért bízhatsz Isten igéjében adott ígéreteiben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.29.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása