Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tarts ki Isten áldásáért!

2022. május 05. 03:00 - Lilla:)


dandelion-463928_1920.jpg

"Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz." (1Móz 32,27)

Amikor Isten megáldotta Jákobot, azt ígérte, hogy földet ad neki, megsokszorozza családját, hatalmas nemzetté teszi és arra használja, hogy rajta keresztül megáldja a világot. Jákob és családja Isten kiválasztott embereivé váltak.

Isten megígért valamit Jákobnak, majd próbára tette, hogy menyire hisz ebben az ígéretben. Ezt veled is megteheti mostanában.

Mózes első könyvében, a 32. fejezetben azt olvashatjuk, hogy Jákob egész éjjel küzdött Istennel, ami próbára tette Jákob türelmét, hűségét és hitét. Végül Isten megsebezte Jákob csípőjét, ami komoly sérülést okozott Jákobnak. Így, a sérült Jákob hajnalra elfáradt, de még ekkor is volt ereje azt mondai, hogy "Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz." (1Móz 32,27)

Furcsa ilyesmit mondani olyannak, akivel épp küzdesz, nem? Úgy tűnik, hogy az egész éjszaka tartó küzdelem alatt, Jákob ráeszmélt, hogy nem egy egyszerű emberrel hadakozik, hanem Istennel. Úgy vélte, hogy áldást kaphat Istentől, ezért aztán addig amíg meg nem kapja ezt, nem is akarta elereszteni.

Lehet, hogy most te is azt érzed, hogy küzdesz Istennel, és ez már túl hosszú ideje tart. Talán nem akarod megtenni azt, amit az Úr vár tőled, például, hogy adakozz, vagy, hogy tartsd be a szexre vonatkozó szabályait, vagy, hogy légy kegyes ellenségeiddel.

Isten, akivel éppen harcolsz, az egyetlen, aki megadhatja az életedre vonatkozó álmodat. És Ő az egyetlen, aki hozzásegíthet téged ahhoz, hogy meg ez is történjen! Ő nem gátolja az álmodat, hanem fel akar rá készíteni. A küzdelmeid építik állóképességedet, mélyítik türelmedet, és növelik rugalmasságodat.

Végső soron, a küzdelmeid elkötelezetté tesznek. Abban a pillanatban, amikor eszedbe jut, hogy feladd, fordulj Istenhez és mond azt, hogy "Itt maradok és küzdök addig, amíg el nem végzed bennem a jó munkádat és meg  nem áldasz!"

Az Isten próbatételére adott válaszod megmutatja, hogy készen állsz-e Isten életedre vonatkozó álmának a megvalósítására.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Mit gondolsz, mit akar Isten megáldani a te életedben? Milyen dolgok tartanak vissza, hogy megkapd áldását?
  • Hogyan segít Isten, amikor annak ellenére elkötelezted magad az Ő munkájára, hogy az fájdalmas neked?
  • Milyen módon épül állóképességed, mélyül türelmed, vagy nő rugalmasságod, amikor küzdesz Istennel?

Nem kárhoznak el azok, akik Krisztushoz tartoznak 

Amiatt, amit Jézus tett a kereszten, neked már nem kell félned a haláltól. Jézus már megfizetett a te bűneidért is, és elkészített egy csodálatos helyet neked a mennyben. Az örökéletet nem lehet kiérdemelni, azt ajándékkén kell elfogadni, úgy, hogy hiszel Jézusban. A Biblia azt mondja: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9)

Ha még nem fogadtad el Isten kegyelmét és áldását, mire vársz? Ha készen állsz átlépni ezt a határvonalat, és meghozni a döntést Jézus követésére, akkor mondd el az alábbi imát!

"Kedves Istenem! Szükségem van a kegyelmedre. Tudom, hogy egy napon meg fogok halni és szembe kell néznem az örökkévalósággal. Életemet itt a földön elrontottam. Nálad jobban szerettem más dolgokat. A saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Bűnbe estem és most a bocsánatodat kérem. Mostantól a te terved szerint akarok élni.

Jézus, köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Tudom, hogy nem érdemlem meg bocsánatodat. Tudom, hogy sosem lehetek elég jó ahhoz, hogy bekerülhessek egy olyan tökéletes helyre, mint a Mennyország. Ezért, ugyanúgy, mint a tolvaj a kereszten, alázatosan csak annyit kérek: "Emlékezz rám"! Azt kérem, hogy ments meg, és segíts, amikor szembenézek sérelmeimmel, szokásaimmal, és csalódásaimmal!

Köszönöm kegyelmed és alázatosan kérlek, hogy fogadj be családodba! Jézus, amiatt kérem mindezt, amit te tettél értem a kereszten. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek küldj nekem egy (angol) üzenetet (rick@pastorrick.com), és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, a Jézussal való utazásod kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.28.)

1 komment

Az irgalom lehet a legnagyobb tanúd

2022. április 10. 03:00 - Anita.B

miriam-g-lat6qtonz4a-unsplash.jpg

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36 NIV)

Az egyre barátságtalanabb világban kereszténységed legnagyobb tanúja, hogy irgalommal vagy az emberek felé.

Észrevetted, hogy milyen irgalmatlan és megbocsátást nem ismerő a világunk? Úgy tűnik, a humor legmagasabb formája a lehúzás. Még a humoristák is fizetést kapnak mások szarkasztikus és cinikus kigúnyolásáért.

Ám amikor az emberek azt látják, hogy irgalmat tanúsítasz, különösen, ha figyelembe vesszük, mennyire durva és aljas lett a társadalom, azt fogják mondani: „Azt várom el egy kereszténytől, hogy ilyen legyen – amilyen Jézus.”

Jézus azt mondja Lukács evangéliuma 6. fejezetének 36. versében: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas” (NIV).

Négy dolgot tehetsz az irgalmas élet kialakítása érdekében. Kettőt megnézünk ma, kettőt pedig holnap.

Kezdd el keresni és megfigyelni az emberek szükségleteit! Kinek a szükségleteit? A környezetedben élők, a munkahelyeden és a családodban lévők szükségleteit. Az irgalom mindig a tudatossággal kezdődik. Ha nem vagy vele tisztában, akkor nem érdekel.

A Biblia azt mondja: „Figyeljetek egymás érdekeire, ne csak a sajátotokra!” (Fil 2,4 GNT)

Nem azért küszködsz azzal, hogy irgalmas légy, mert rossz ember vagy. Hanem azért, mert túl elfoglalt vagy. Az elfoglaltság az irgalom első számú pusztítója az életedben. Amikor eseményről eseményre, feladatról feladatra haladsz, nehéz figyelmet fordítani a körülötted lévőkre. És ha nem keresed és nem figyeled mások szükségeit, szinte lehetetlen irgalmasnak lenni.

Ne sértődj meg mások bűnein! Nem mondhatod, hogy: „Menj, tisztítsd meg az életedet, és akkor elfogadlak.” Nem, az irgalom feltétel nélküli! Ha irgalmat akarsz tanúsítani az emberek felé, nem sértődhetsz meg rajtuk. Nem szolgálhatsz az embereknek, ha lenézed őket.

Jézust nem sértették meg az emberek bűnei. Valójában a legrosszabb bűnösökkel töltött időt. Még azzal is vádolták, hogy „tettestárs”, mert korrupt, szeretetlen és manipulatív emberekkel töltött időt.

Ez nem azt jelenti, hogy Jézus jóváhagyta mindazt, amit tettek. Isten nem helyesel mindent, amit teszel, de teljesen elfogad téged. Az irgalmasság nem azt jelenti, hogy mindenre azt mondod, amit valaki tesz, hogy rendben van. A kábítószer függőség és a házasságtörés például nincs rendben.

De akkor is mutathatsz irgalmat. Megteheted másokért azt, amit Krisztus tett érted.

„A legfontosabb, hogy mélyen szeressétek egymást. A szeretetnek megvan az a tulajdonsága, hogy nem nézi mások bűneit.” (1Pt 4,8 ICB)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz ma irgalmat találni a világban?
  • Ki tanúsított irgalmat feléd akkor is, amikor nem érdemelted meg? Mik voltak a körülmények?
  • Tagadtad már meg az irgalmat valakitől azért, mert nem értettél egyet életmódjával? Ha igen, hogyan reagálnál ma rájuk másképp?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Az egységes egyház bátor és félelmet nem ismerő

2022. február 19. 03:00 - Anika Enikő

„A hívők mind egységesek voltak szívükben és elméjükben. És érezték, hogy ami az övék, az nem a sajátjuk, ezért megosztottak mindent, amijük volt.” (ApCsel 4,32 NLT)

Az egység eltávolítja a félelmet és bátorságot teremt. Az egységes egyház nagyobb hatalmat és bátorságot ad benne mindenkinek, mint egy megosztott egyház.

Láthatod ezt a Bibliában Az apostolok cselekedetei 4. fejezetében. Pétert és Jánost börtönbe zárták, miután csodát tettek és Jézus nevében prédikáltak. Végül szabadon engedték őket, és visszatértek a gyülekezethez. Íme, hogyan reagáltak hívőtársaik bebörtönzésük, perük és szabadulásuk történetére: „Amikor ezt meghallották, egységben voltak, és hangosan imádkoztak Istenhez.” (ApCsel 4,24 GW)

A együtt imádkozás egységessé teszi a gyülekezetet. A korai egyház embereinek ezen egységes imája után megremegett az épület, ahol gyülekeztek. Ennek igazán erőteljes imának kellett lennie! Az épület megremegett, mindannyian megteltek Isten Szent Szellemével, és az emberek bátran kezdték Isten üzenetét hirdetni.

Gyötör a félelem, a bizonytalanság és a szorongás? Szeretnél félelemet nem ismerő lenni? Szeretnél bátrabb lenni? Szeretnéd, ha magabiztosabb lennél a hited megosztásában?

Így válhatsz bátrabbá Jézus követőjeként: Összpontosíts a többi kereszténnyel való egységedre! A Biblia azt mondja, hogy amikor az emberek az ősegyházban egységben voltak, akkor bátrabbá váltak Isten Igéjének hirdetésében.

A megosztottság félelmet kelt és tönkreteszi a jövőképet. A megosztott gyülekezet félelemmel teli gyülekezet. Az egység azonban megszünteti a félelmet. Segít Isten népének emlékezni az evangéliumra és arra, amit ő tett, ezzel reményt adva nekik.

Tanulhatsz még valamit az első keresztényektől Az apostolok cselekedeteiből: Amikor egy gyülekezet valóban olyan egységben van, ahogyan azt Krisztus akarja, akkor minden tag szükséglete kielégítésre kerül.

Az apostolok cselekedetei 4. fejezetének 32. verse ezt mondja: „A hívők mind egységesek voltak szívükben és elméjükben. És érezték, hogy ami az övék, az nem a sajátjuk, ezért megosztottak mindent, amijük volt.” (NLT)

Mindent megosztottak, amijük volt, így senki sem szűkölködött. Az apostolok cselekedetei 2. része azt mondja, hogy ez lenyűgöző volt a jeruzsálemi nem keresztények számára. Az egyház a közösség kegyeiben részesült, mert látták, hogy a keresztények mennyire szeretik egymást és gondoskodnak egymásról.

Az egység a gyülekezetedben – és Krisztus nagyobb testében – ugyanilyen hatással lesz: Az emberek látni fogják egymás iránti szereteteteket és az evangéliumban való közös célt. Tudni akarják majd, hogy mi teszi a különbséget. Akkor lesz bátorságotok beszélni nekik arról az Egyről, aki egyesít benneteket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Egyedül érsz el többet vagy inkább csoportban közös céllal és motivációval? Miért?
  • Mi a te szereped a gyülekezeti egység bátorításában?
  • Miért vonz manapság annyi figyelmet az egység?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan halljuk meg Isten beszédét?

2022. február 06. 03:00 - Besther

blur-g2a60be352_1920.jpg

„Uram, most már hallottam híredet, és lenyűgözve imádlak téged.” (Hab 3,2 TLB)

Gondolkoztál már azon, hogy miként tudod meghallani Istent miközben imádkozol? Egyik legjobb módja az, hogy magasztalod őt, amikor imádkozol. A másik, hogy fejleszted a vele való barátságodat. 

Először nézzük meg Isten magasztalását az imádságon keresztül! Kezdd azzal, hogy megköszönöd neki, hogy ő része életednek és érdekli életed minden apró részlete!

Imádkozz úgy, mint Habakuk: „Uram, most már hallottam híredet, és lenyűgözve imádlak téged.” (Hab 3,2 TLB). Amikor Isten látomást vagy álmot ad neked, vagy megmutatja, hogy mit akar tőled, akkor köszönd meg neki, hogy válaszolt az imádra! Ez része Isten dicsőítésének.

Másodszor, alakíts ki vele baráti kapcsolatot, és ismerd meg őt! Az imádság nem monológ, hanem párbeszéd. Beszélgetés Istennel. Isten hall téged, amikor imádkozol és válaszol, ha kérdést teszel fel neki. Ő minden nap akar veled beszélgetni. Ha a nap folyamán hűségesen beszélgetsz vele, akkor az gyökeresen megváltoztatja az életed.

Isten megismerésének három szintje van: felismerés, ismerkedés és barátság.

A felismerés szintjén megtudod, hogy Isten létezik, de még nem ismered személyesen. A ismerkedés szintjén már tudsz valamit Istenről, de még nem ismered eléggé.

Isten azt akarja, hogy a barátság szintjén éljetek, ahol ismeritek egymást és rendszeresen beszélgettek. Isten folyamatos beszélgetést akar veled.

Elkezdheted a barátság kialakítását Istennel, ezzel az imával: „Drága Istenem, elképedem azon, hogy barátodnak akarsz engem. Nagyon szeretném megtanulni, hogy miként tudunk beszélgetni. Segíts abban, hogy minden nap időt tudjak tölteni veled! Köszönöm, hogy gondoskodsz életem minden részletéről. Jézus, szeretnélek napról napra jobban megismerni és számítani útmutatásodra a munkámban, a családomban, a jövőmben és életem minden más területén. A te nevedben kérem, ámen.”

Minél időt töltesz imádkozással, dicsőítéssel és az Istennel való barátság alakításával, annál jobban meg fogod megtanulni, hogy miként halld meg és ismerd fel Isten hangját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod magasztalni Istent amikor imádkozol?
  • Mi az, amit már ma el tudsz kezdeni, hogy barátságot alakíts ki Istennel?
  • Mik azok a dolgok, amiket Isten mondott neked az imádkozáson keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A dicsőítés az aggodalom ellenszere

2021. december 15. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-gif-maker_1_1.jpg

„[Krisztus] szeretete az első és utolsó szó mindenben, amit teszünk. Határozott döntésünk, hogy ebből a koncentrált középpontból dolgozunk” (2Kor 5,14 The Message)

Isten öt célra teremtett téged: dicsőítésre, közösségre, tanítványságra, szolgálatra és evangelizációra. Ezeket a célokat azonban nem tudod egyedül betölteni. Az élet nem egyéni fellépés. Közösségre teremtettek.

Isten öt célját csak úgy tudod betölteni az életedben, ha az emberek szellemi hozzájárulást adnak neked. Szükséged van egy gyülekezeti családra. Miért? Mert a gyülekezet segít abban, hogy az életedet Isten köré összpontosítsd.

Isten nem azért tett a Földre, hogy énközpontú életet élj. Ő akar az életed középpontjában lenni. Azért teremtett téged, hogy szeressen téged, és azt akarja, hogy viszont szeresd őt. Bizonyos értelemben Isten azt mondja: „Én akarok a szíved középpontja lenni. Én akarok a figyelmed fókusza lenni. Én akarok az életed középpontja lenni. Én akarok lenni a létezésed tengelye.”

A Biblia azt mondja: „[Krisztus] szeretete az első és utolsó szó mindenben, amit teszünk. Határozott döntésünk, hogy ebből a koncentrált középpontból dolgozunk” (2Kor 5,14 The Message)

Hogyan tudhatod meg, hogy Krisztus az életed középpontja? Abbahagyod az aggódást. Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének 6–7. verse szerint: „Csodálatos, ami történik, amikor Krisztus kiszorítja az aggodalmat az életed középpontjából” (The Message).

Van egy szó erre: dicsőítés. Amikor az életedet Istenre összpontosítod, akkor dicsőíted. A dicsőítés pedig az aggodalom ellenszere. Ha kevesebbet akarsz aggódni, dicsőíts többet!

Mikor kellene dicsőítened? A Biblia azt mondja: „Hat napotok van, amikor elvégezhetitek a munkátokat, de minden hét hetedik napja szent, mert hozzám tartozik. Nem számít, hol éltek, pihennetek kell Sabbátkor, és összejönnötök dicsőíteni” (3Móz 23,3 CEV). Egyszer egy héten, Isten azt akarja, hogy gyere össze más hívőkkel, hogy újra fókuszáld, újra hitelesítsd és újra rá összpontosítsd az életedet.

Hol kellene ezt megtenned? Az apostolok cselekedetei 2. fejezetének 46. verse szerint: „Rendszeresen együtt dicsőítettek a templomban” (TLB).

Látod, mit értett Isten azon, hogy legyél a gyülekezeti család tagja? A gyülekezeti család segít abban, hogy Isten köré összpontosítsd az életedet, és őt helyezd életed középpontjába, hogy így betölthesd az ő veled kapcsolatos célját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a dolog, ami miatt aggódsz? Hogyan tudod ma ezt az aggodalmat dicsőítéssé fordítani?
  • Mit gondolsz, hogyan változna meg az életed, ha minden aggodalmadat átadnád Jézusnak, és megengednéd neki, hogy ő legyen az életed középpontjában?
  • Gyakorlatilag mit tehet a gyülekezeti család, hogy segítsen neked újra Istenre összpontosítani az életedet?

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged, és az egyik hely, ahol ezt a legvilágosabban láthatod, az a kereszt.

Jézus halála és feltámadása által Isten lehetővé tette számodra, hogy örökre az ő családjának részévé válj. Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, Isten örökkévaló családjában már készen áll és vár rád egy hely. A meghívás szélesre tárva-nyitva áll. Csak higgy, és fogadd el!

Készen állsz? Itt egy ima, amivel kezdheted: „Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és az én tervem szerint éltem, nem a te terved szerint. Azt akarom, hogy ez mostantól kezdve megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan kérlek, ments meg engem. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utazásodon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil