Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Míg a céljaidon dolgozol, Isten munkálkodik benned

2018. március 06. 03:00 - Anika Enikő

„Nem mintha már elértem volna a célom, és nem vagyok tökéletes; de Krisztus megragadott engem, tehát futok és küzdök, hogy megragadjam jutalmamat.” (Filippi 3:12, GNT fordítás)

Tegnap el kezdtünk beszélgetni arról, hogy miért szükséges célokat kitűzni. Ma három másik okot nézünk meg, amiért fontos célokat felállítani, hisz még Jézus is ezt tette a maga számára.

Azért fontos a célok kitűzése, mert reményt adnak neked, mozgásban tartanak, valamint segítenek a kitartásban.

Jób ezt mondja: „Honnan merítsek erőt a kitartáshoz? Mi értelme lenne tovább is remélni?” (Jób 6:11). Célra van szükséged ahhoz, hogy tovább haladj.

A célnak nem kell nagynak lennie ahhoz, hogy motiváljon téged. Például, ha túlesel egy műtéten, akkor az első célod a felépülésben az, hogy fel tudj ülni az ágyban. Aztán azon dolgozol, hogy fel tudj állni, majd később pedig azon, hogy le-föl tudj sétálni a folyosón.

Ezek mind aprócska célok, de fontosak; ugyanis a sikerhez vezető út nem csak egy nagy ugrásból áll, hanem sok kicsi lépésből. A célnak nem kell nagynak lennie ahhoz, hogy fontos legyen; csupán olyannak kell lennie, ami bátorít téged arra, hogy tovább menj és folytasd.

Célokat ki kell tűzni ahhoz, hogy épüljön a jellemed.

Életed során nem az eredményeidből fogsz a legjobban profitálni, hanem inkább abból, ami benned zajlik, miközben a célod felé haladsz.

Istent jobban érdekli a jellemed, mint az eredményeid. Míg a céljaidon dolgozol, Isten munkálkodik benned. Isten építi a jellemedet, és ez az, ami megmarad az örökkévalóságra.

Ezért mondja Pál a Filippi 3:12 -ben, hogy: „Nem mintha már elértem volna a célom, és nem vagyok tökéletes; de Krisztus megragadott engem, tehát futok és küzdök, hogy megragadjam jutalmamat.”
Energia, erőfeszítés és szándék kell ahhoz, hogy elérd a célodat; és az eredmény az, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válsz.

Szükséges célokat felállítani, mert a jó célok jutalmat nyernek.

A Példabeszédek 11:27-ben ez áll: „Ha jók a céljaid, tisztelve leszel.” (GNT fordítás). Ha jó célra szánod az életed, az tiszteletet hoz, és örökséget épít a Földön.

Ám a valódi jutalom, a jó célok felállítására, az örökkévalóságban derül ki. A Biblia azt mondja, 1 Korinthus 9:25-26-ban, hogy „Minden ember, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él, hiszen meg akarja nyerni a versenyt, hogy megkapja a győztesnek járó koszorút. Az a koszorú azonban nem marad meg örökké, hanem elhervad. Mi ellenben olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad. Ezért hát, ami engem illet, úgy futok, hogy a biztos célt mindig a szemem előtt tartom. Úgy küzdök, mint az ökölvívó, aki pontosan eltalálja ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod.”

Pál céltudatos, célokat kitűző ember volt. Neked is ilyennek kell lenned, hogy elnyerd a jutalmat, amit Isten készített el számodra a Mennyben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha bátortalannak érzed magad, akkor állíts fel célokat. Mi az, amiért dolgozhatsz, ami motivál és bátorít minden nap arra, hogy egyre közelebb kerülj a célodhoz?
  • Miket tanultál magadról és Istenről, mialatt a céljaid megvalósításáért dolgoztál?
  • Mit szeretnél, Isten hogyan munkálkodjon az életedben? Céljaid mi módon tükrözik Istenbe vetett reményeidet, és mindazt az elvárást, amit ő benned, és általad el fog végezni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.27.)

Szólj hozzá!

Mindig túl korán van, hogy feladjuk!

2018. január 20. 03:00 - gabormel

„Ezért soha nem adjuk fel. Habár a testünk haldoklik, a lelkünk minden nap megújul. A mostani könnyű szenvedésünk nem tart sokáig, mely az örökké tartó dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk!” (2Kor 4:16, NLT fordítás)

A hívő és nem hívő ember között az a különbség, hogy a hívő ember soha nem adja fel a nehézség első jeleinél, hanem igyekszik folyamatosan kitartani. A hívő ember elszánt, szorgalmas, állhatatos, és nem tudja, mit jelent az, hogy feladni. Tudod, hogy hogyan lesz a kis makkból tölgyfa? A tölgyfa is valamikor csak egy makk volt, azonban soha nem adta fel.

Nem vagyok valami okos, de egy dolgot biztosan tudok: Mindig túl korán van ahhoz, hogy feladjuk. Addig soha nem vagy vesztes, amíg nem adod fel, és mindig túl korán van, hogy kilépj. Isten a nehéz időkben teszi próbára az állhatatosságunkat.

Amikor megalapítottuk a Saddleback Gyülekezetet, az első prédikációmat egy személynek tartottam, a feleségemnek, aki szerint a beszédem túl hosszú volt. Az eltelt harmincegy év alatt a véleménye semmit nem változott!

Amikor elkezdtük a gyülekezetünket, azt gondoltam, hogy gyorsan szerzünk épületet is számunkra, azonban ez 15 éven keresztül nem valósult meg. A Saddleback Gyülekezet első 13 évében 79 különböző létesítményt használtunk az összejövetelek megtartásához. Tudod, hogy hányszor éreztem úgy, hogy inkább feladom? Szinte minden hétfő reggel! Azonban nem tudtam, hogy hogy kell feladni! És akkor Isten azt mondta: „Rick, hogyha soha nem adnék a gyülekezetednek egy épületet, még mindig szolgálnál engem?" És akkor azt válaszoltam: „Teljes mértékben!”

Mire felépítettük az első gyülekezeti házunkat, a gyülekezetünk száma meghaladta a tízezer főt. Hogyan lehet felépíteni és lebontani egy templomot tízezer ember részére minden héten? Ebben nincs nagy dicsőség, csak kemény munka. Isten a kemény időket arra használja, hogy próbára tegye a kitartásunkat.

Ha most éppen nehéz idők járnak feletted, akkor ez az igevers neked szól: „Ezért soha nem adjuk fel. Habár a testünk haldoklik, a lelkünk minden nap megújul. A mostani könnyű szenvedésünk nem tart sokáig, mely az örökké tartó dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk!” (2Kor 4:16, NLT fordítás).

Istent sokkal jobban érdekli az, hogy milyen jellemé formálódsz, mint az, hogy mi történik veled. Az életedben gyakran állít megpróbáltatások, nehézségek elé, mivel a szenvedések és problémák sorozata tanít meg arra, hogy szorgalmas és eltökélt legyél, és hogy kifejlődjön a jellemed. A probléma, amellyel éppen most kell megküzdened, az Istenhez való hűségedet teszi próbára. Az életben adódó nehézségek ellenére is fogod szolgálni Istent?

„Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk.” (Galata 6:9, SZIT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Szerinted miért érdekli Istent jobban az, hogy milyen jellemmé formálódsz, mint az, hogy mi történik veled?
  • Hogyan változtatja meg a nehézségekkel szembeni reakciódat az a tudat, hogy Isten a nehéz helyzeteidben is munkálkodik?
  • Milyen helyzetben voltál már kész feladni? Mi fog kelleni ahhoz, hogy bízz annyira Istenben, hogy kitarts ebben a helyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.13.)

Szólj hozzá!

Légy szilárd abban, amiben hiszel

2017. október 06. 03:00 - Abidzsil

,,Légy szilárd abban, amiben hiszel. Legyél bátor. Legyél erős.” (1 Korintus 16:13b, NLT fordítás)

stand-out-from-the-crowd.png

A Szentírásban sok helyen láthatjuk, hogy Isten olyan embereket használ, akik bátrak és akik fel mernek állni, amikor mindenki más csak ücsörög.

Nézd meg Dávidot. A történelem során Isten két embernek mutatta meg, hogyan ér véget a világ. Az egyik Dániel (a másik János apostol). Isten úgy használta Dánielt, ahogyan csak nagyon kevés embert a történelem során.

De mielőtt Isten használta volna Dánielt, hogy megváltoztassa a világot, Dániel a világ leghatalmasabb emberének állt ellen. Amikor Nabukadnezár király azt mondta neki, hogy egye meg a babilóniai ételt, ő nemet mondott. Gondolj bele. Elutasította a királyt. Azt mondta: ,,Sajnálom, királyom, de a te ételed nem elég jó nekem. Nem ehetem meg.” Dániel tiszteletet mutatott, de határozottan elutasította a kompromisszumot.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg más zsidó fiatal volt még ott fogságban, akiknek nem jelentett gondot megenni a király ételét. Biztos vagyok benne, hogy az ő hozzáállásuk az volt, hogy ,,de hát mindenki ezt eszi.”

Azonban Dániel ezt mondta: ,,Engem nem érdekel, ha az egész világ a király ételét eszi is. Ez nem helyes, és én nem fogom ezt csinálni.”

Dániel bátran kiállt, még akkor is, ha ő volt az egyetlen, aki ezt tette. A történelemből láthatjuk, hogy a többségnek sokszor nincs igaza. Csak azért, mert a többség jónak tart valamit, vagy mert hoznak egy törvényt valamivel kapcsolatban, az nem jelenti azt, hogy az a dolog vagy az a törvény jó és helyes is.

Csakis Isten döntheti el, mi igaz és mi nem. Csak Ő döntheti el, mi jó és mi rossz. Nem azon múlik, hogy hány ember tartja annak vagy hány ember szavaz rá.

A Biblia azt mondja, ,,Légy szilárd abban, amiben hiszel. Legyél bátor. Legyél erős.” (1 Korintus 16:13b, NLT ford.)

Ma bátor emberekre van szükség, akik kiállnak a gonoszsággal szemben egy olyan világban, ami a rosszat jónak mondja, a sötétséget világosságnak. És mivel Isten erre hív téged is, Ő támogatni fog, és meg fog jutalmazni, ha szilárdan kiállsz mellette.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen bátorító történeteket hallottál vagy olvastál, ami azt mutatja, hogy valaki kiállt valami mellett, ami nem volt népszerű?
  • Mi az, ami elbátortalanít attól, hogy bátran kiállj valami rossz ellen?
  • Milyen példák vannak a történelemben arra, hogy a tömegnek nem volt igaza?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.29.)

Szólj hozzá!

Bárki is légy, értékes vagy!

2017. augusztus 28. 03:00 - Molyhoslepke

“Az Úr nem azokat a dolgokat nézi, amit az emberek.  Az emberek a külsőt nézik, de az Úr a szívet.” (1Sámuel 16:7b, NIV fordítás)

Mindig óvnunk kell az élet szentségét, mert az emberi élet feltárja Isten célját és megmutatja dicsőségét.

Értékes vagy függetlenül attól, ki vagy és honnan származol. Ez minden gyermekre igaz, bármit is próbál állítani a társadalom.

Egyikünk sem tökéletes, de a Biblia azt üzeni nekünk, hogy Isten felelősséget vállal minden velünk született hibánkért. Tudtad ezt? Természetesen ez nem vonatkozik azokra a problémákra, amelyeket mi magunk okoztunk (például dohányzás, túlzott étel- vagy italfogyasztás). Ellenben a veleszületett gyengeségeid is a JELLEMED részei.

Ahogy Sámuel 1. könyvének 16:7b versében olvassuk: “Az Úr nem azokat a dolgokat nézi, amit az emberek.  Az emberek a külsőt nézik, de az Úr a szívet” (1 Sámuel 16:7b).

Isten azért vállal felelősséget, mert bárki másnál nagyobb távlatból lát mindent. Ő látja, amit mi nem. Mindegyikünknek adott tehetséget, hogy a ránk vonatkozó csodálatos terveit megvalósítsuk. Ezért szeret minket minden fogyatékosságunk ellenére.

Isten senkivel nem mér össze, hiszen egyedinek teremtett. Az ő remekműve vagy. Segíteni fog neked abban, hogy megvalósítsd mindazokat a lehetőségeket, amelyeket ő kizárólag benned helyezett el.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kihez szoktad hasonlítani magad?
  • Miért érzed úgy, hogy ez az ember jobb nálad, vagy hogy Isten őt jobban szereti?
  • Számodra elég azt tudni, hogy Isten szemében szent az életed? Miért/ miért nem?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.21.)

Szólj hozzá!

Öt elhatározás, ami segít átformálni az életedet

2017. május 15. 03:00 - kennedymárti

„Ha valaki szövetségre lépett Krisztussal, új teremtés lett; a régi elmúlt és egy új jött létre” (2 Korinthusiakhoz írt levél 5:17, GNT fordítás)

Tegnap láttuk, hogy végső soron a személyiséged a döntéseiden alapul. Íme öt olyan nyerő választás, ami  befolyással lehet a jövődre:

1. Választhatom azt, hogy egészségesebb leszek. Ahelyett, hogy elbátortalanítana az, hogy nincs olimpikon testalkatod, találj módot arra, hogyan növeld az energiaszinted, csökkentsd a stresszt, aludj többet és légy fittebb, energikusabb. A Zsoltárok 119:73 azt mondja, „Te alkottál engem; a te kezed formált engem. Adj értelmet követni a parancsolataidat” (NLT fordítás). Ha javítasz az általad befolyásolható tényezőkön, akkor csökkentheted azoknak a tényezőknek a hatását, amiket nem tudsz befolyásolni.

2. Választhatom azt, hogy elmélyítem a kapcsolataimat. Az elutasítástól való félelem meggátolja a kapcsolatok kialakítását. E gát feloldásának egyetlen módja, hogy azt teszed, amitől a legjobban félsz. Javítsd a kommunikációs készségeidet, cseréld le a rossz kapcsolatodat egy jóra, és kezdeményezz, hogy kapcsolatba lépj valakivel. „A szeretet legyen a legfőbb célotok” (1. Korinthusiakhoz írt levél 14:1a NLT fordítás).

3. Választhatom azt, hogy bízom Istenben, bármi történik is. „Mindig hálát adok az Úrnak; sosem szűnök meg dicsérni őt” (Zsoltárok 34:1 GNT fordítás). Amikor eljutsz arra a pontra, hogy azt mondod, „Dicsérem az Urat, bármi történjék is”, akkor az egy olyan bizalmat jelent, amit sehol máshol, még Hollywood-ban, a Capitol Hill-en vagy a Wall Street-en se lehet találni. Ez a bizalom Istenben a vele való személyes kapcsolatodon alapul.

4. Megválaszthatom, mi körül forognak a gondolataim. A XX. század folyamán a tudósok úgy hitték, a felnőtt agy már képtelen a változásra. De amikor egy Nobel-díjas tudós bebizonyította, hogy az agy bizony képes erre, a tudomány végre eljutott arra a felfedezésre, amit a Biblia már korábban leírt: „Engedjétek Istennek, hogy új emberré tegyen benneteket a gondolkodásotokat megváltoztatása által” (Rómaiakhoz írt levél 12:2b NLT fordítás). Tápláld az elméd igazsággal: Isten Igéjével.

5. Választhatom Jézust mint Szabadítómat. Nem csupán arról beszélek itt, hogy Jézus megszabadít a bűneidtől, hanem arról, hogy engedd, hogy Jézus a Szabadítóddá váljék minden nap. Ha igent mondasz Jézus szabadítására, az erőt ad neked ahhoz, hogy a döntéseidben következetes maradj. „Ha valaki szövetségre lépett Krisztussal, új teremtés lett; a régi elmúlt és egy új jött létre” (2 Korinthusiakhoz írt levél 5:17, GNT fordítás)

Te döntesz, hogy mennyire engeded Istennek megáldani az életedet, és Ő arra vár, hogy jó döntéseket hozz. Változni sosem késő. Ha a fenti öt jó választásra igent mondasz, Isten nyerő lapokat fog adni neked.

Kérlek, mondd el most ezt az imát:

"Drága Istenem, vannak kártyák az életemben, amiket Te, az élet vagy más emberek osztottak nekem, és nem szeretem őket. De köszönöm neked a jokert, a szabadon felhasználható kártyát. Köszönöm, hogy a saját képedre alkottál engem és önálló döntéseket hozhatok. Ma - a te erőddel és hatalmaddal - azt választom, hogy egészségesebben fogok élni. Olyan dolgokat fogok választani, amik erőt, egészségesebb elmét, testet és érzelmeket adnak nekem. Uram, én úgy döntök, hogy egészséges kapcsolatokat fogok építeni. Nagyon félek, de vállalom, hogy új és egészséges kapcsolatokat fogok építeni. Azt akarom, hogy a szeretet legyen a legfőbb célom; szereteten alapuló életet szeretnék élni.

Istenem, úgy döntök, hogy bízom benned a körülmények ellenére is. Dicsérlek, bármi történik is! Bizodalmam van afelől, hogy az életem minden egyes részlete a javamra lesz kimunkálva. Uram, meggondolom, hogy mivel töltöm meg az elmémet és milyen gondolatoknak engedek utat – nem akarok több szemetet az elmémben. Segíts, hogy jó gondolatokkal és az Igazság beszédével töltsem meg azt. És legfőképpen, Jézus, téged választalak Szabadítómnak. Szükségem van a megváltásodra, és arra is, hogy védj meg önmagamtól. Szükségem van a segítségedre abban, hogy megújuljon a testem, a szívem, az értelmem és a kapcsolataim, hogy az életen előttem álló része legyen a legjobb időszak. A Te nevedben imádkoztam ezt. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.08.)

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása