Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Olyan döntéseket hozz, amelyek pozitív hatással vannak az életedre

2017. május 14. 03:00 - Anika Enikő

“Isten már a kezdetektől tudta, hogy mit csinál. A kezdetektől eldöntötte, hogy formálni fogja azoknak az életét, akik szeretik őt, hasonlóan ahhoz, ahogy a Fia életét. A Fiú áll az első helyen az emberiségnek Isten által helyreállított történetében. A Fiúban látjuk az életünk eredeti és eltervezett formáját.” (Róma 8:29, GNT fordítás)

A Zsoltárok 139:14-ben a Biblia azt mondja, hogy csodálatosan összetettek vagyunk. Ahhoz, hogy betöltsük Isten tervét az életükben, meg kell nézzük az életünk minden szegletét, és meg kell értenünk azt az öt tényezőt, amely befolyásolja a személyiségünket. Eddig már beszéltünk arról, hogy a genetikai adottságaink, a kapcsolataink, a körülményeink és a tudatunk mind hatással vannak arra, amilyenek vagyunk.

Ha ezek a tényezők olyanok, mint egy kártyajátékban a neked osztott kártyák, akkor az ötödik tényező lenne a vadkártyád. Miért? Mert ez a kártya jelképezi a döntéseidet, és ez hatással van az összes többi kártyádra is. Lehet, hogy nem áll módodban befolyásolni, hogy milyen lapokat kapsz az életben, de használhatod a vadkártyádat arra, hogy megváltoztasd az életed a döntéseid által.

A Biblia azt mondja, hogy Isten képmására lettünk teremtve. Az állatok nem lettek Isten képmására teremtve! A kutyáknak vannak ösztöneik, de nem tudják, mi a különbség jó és rossz között. Az elefántoknak sincs erkölcsi iránytűjük. Nekünk azonban megvan a lehetőségünk arra, hogy jó és rossz között döntsünk. A választás és döntés szabadsága az emberiség legnagyszerűbb áldása, de ugyanakkor a legnagyszerűbb átka is, mert olyan rossz döntéseket is hozunk, amellyel sérülést okozunk mind magunknak, mind másoknak.

Az, hogy vadkártyád van a döntéseidet illetően, ezt jelenti:

  • A kapcsolataidat nem te választottad, de van lehetőséged új kapcsolatokat létrehozni és jobbítani vagy táplálni a meglévőket.
  • Dönthetsz arról, hogyan vagy miként reagálsz a körülményeidre.
  • Dönthetsz arról, hogy nem hiszed el azokat az ártalmas dolgokat, amiket az emberek mondanak neked.

A jellemed a döntéseid által formálódik. Milyen döntést hozol ma, ami pozitívan fogja befolyásolni az életed előtted álló részét?

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mesélj egy olyan időszakról, amikor egy bölcs döntésed (vagy döntéseid sorozata) miatt még inkább Jézus volt az életed középpontjában.
  • Mire van szükséged Istentől ma ahhoz, hogy legyőzd azokat a nehéz körülményeket, amelyek visszatartanak attól, hogy jó döntéseket hozz? Imádkozz és kérd Istent, hogy megadja, amire szükséged van.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.08.)

Szólj hozzá!

Isten a jellemedet veszi célba, nem a jólétedet

2017. január 20. 03:00 - Szíj Melinda

„Öltsetek magatokra egy teljesen új életszemléletet – egy Isten-központú, belülről megújult és a magatartásotokba is beépülő életszemléletet, amint Isten tökéletesen újrateremti bennetek az Ő jellemét.” (Efezus 4:22-24, MSG-fordítás)

spiritual-growth-articles.jpg

Megannyi vallás és New Age filozófia áll ki a régi hazugság mellett, miszerint isteni természetünk van, ill. istenekké válhatunk. Hadd szögezzem le egyértelműen: soha nem lesz belőled Isten, de még csak istenség sem.

Ez a gőggel átitatott hazugság a Sátán legrégebbi kísértése. Sátán azt ígérte Ádámnak és Évának, hogy ha követik tanácsát, olyanok lesznek, „mint az istenek” (Teremtés könyve 3:5 KJV-fordítás).

Az istenné válás eme vágya mutatkozik meg, valahányszor megpróbáljuk irányításunk alá vonni körülményeinket, a jövőnket és a körülöttünk lévő embereket. Ám teremtményekként soha nem lesz belőlünk Teremtő. Isten nem akarja, hogy istenné válj; a szándéka sokkal inkább az, hogy hasonlóvá válj Őhozzá azáltal, hogy magadra öltöd az Ő értékrendjét, magatartását, hozzáállását és jellemét. Isten velünk kapcsolatos akarata a következő: „Öltsetek magatokra egy teljesen új életszemléletet – egy Isten-központú, belülről megújult és a magatartásotokba is beépülő életszemléletet, amint Isten tökéletesen újrateremti bennetek az Ő jellemét.” (Efezus 4:22-24, MSG-fordítás)

Istennek a földi életedre vonatkozó elsődleges célja nem a kényelmed és a jóléted növelése, hanem a jellemed fejlesztése. Az Ő akarata az, hogy szellemileg, lelkileg növekedj, és válj  Krisztushoz hasonlóvá. A Krisztushoz hasonlóvá válás nem jelenti a személyiséged elvesztését vagy azt, hogy egy ész nélküli klón leszel.

Isten téged teljesen egyedinek és különlegesnek teremtett, és semmi esetre sem akarná ezt lerombolni. A Krisztushoz hasonlóvá válás nem a személyiséged, hanem a jellemed átformálásáról szól.

Isten azt akarja, hogy olyan legyen a jellemed, mint ami Jézus boldogmondásaiban, a Szentírásnak a Lélek gyümölcséről szóló hivatkozásaiban, Pálnak a szeretetről szóló nagy értekezésében, és Péternek a hatékony és termékeny élet jellemzőiről szóló leírásaiban szerepel (Máté 5:1-12; Galata 5:22-23; 1Korintus 13; 2Péter 1:5-8).

Valahányszor megfeledkezel arról, hogy Isten egyik legfontosabb célja az életedben a jellemed fejlesztése, mindig elszomorodsz majd a körülményeid miatt. Így fogsz tűnődni: „Miért történik ez velem? Miért kell keresztülmennem ilyen nehéz időszakon?” Erre az egyik válasz az, hogy az élet eredendően nehéz. De ez teszi számunkra lehetővé, hogy növekedjünk. Ne felejtsd el, hogy a Föld nem a mennyország.

Sok keresztyén félreértelmezi Jézusnak „a bővölködő életről” szóló ígéretét (János 10:10), és azt gondolja, hogy hit és imádság által tökéletes egészség, kényelmes élet, állandó boldogság, álmai tökéletes beteljesülése és problémáinak azonnali megoldása lesz az osztályrésze.

Egyszóval elvárják, hogy a keresztyén élet könnyű legyen. Azt várják, hogy mennyország legyen a Földön.

Sokan kizárólag önmagukat helyezik a gondolkodásuk középpontjába, és úgy kezelik Istent, mint valami dzsinnt, aki egyszerűen csak azért létezik, hogy szolgáljon minket a személyes önmegvalósításunkra irányuló önző törekvéseinkben. Isten azonban nem a cseléded, és ha abban az illúzióban ringatod magad, hogy az életnek igazából könnyűnek kellene lennie, akkor vagy óriási kiábrándultság vár rád, vagy állandóan a valóság tagadásában fogsz élni.

Soha ne felejtsd el, hogy az élet nem rólad szól!  Azért létezel, hogy Isten tudjon használni az Ő céljaira, és nem fordítva. Miért biztosítana Isten mennyországot itt a Földön, ha az igazi mennyországban majd az örök életed során fogsz élni? Isten azért biztosít valamennyi időt számunkra itt a földön, hogy építsük és erősítsük jellemünket a mennyben töltött örök életünkre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Olykor nehéz átlátnunk, miként dolgozik Isten jellemünkön a nehéz körülmények közepette. Mit gondolsz, mit vár el tőled Isten, amikor nem érted, hogyan munkálkodik az életedben?
  • Ha az örökkévalóság távlatát – a mennyben ránk váró jutalmat  – tartod szem előtt, akkor mennyiben közelítesz másképp az itteni életed nehézségeihez?
  • Hogyan vagy miképpen lehetnek hatékonyabbak az ajándékaid és a képességeid akkor, ha azok összhangban állnak Isten céljaival?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.13.)

 

Szólj hozzá!

A jellemedbe fektess, ne a kényelmedbe!

2016. szeptember 25. 03:00 - Szíj Melinda

„Növekedjetek szellemi erőben, és jussatok a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus mélyebb megismerésére!” (2 Péter 3:18, TLB fordítás)

maxresdefault.jpg


Isten azt akarja, hogy szellemileg növekedj, és egyre hasonlóbbá válj Jézus Krisztushoz. Hogyan teheted ezt meg? Úgy, hogy pénzed egy részéből önmagadba és személyes fejlődésedbe fektetsz.  

A Biblia így fogalmaz a 2 Péter 3:18-ban: „Növekedjetek szellemi erőben, és jussatok a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus mélyebb megismerésére!” (TLB fordítás)

Szellemi erőben akkor növekszel, ha pénzedet képességeid kibontakoztatására és önmagad nevelésére használod, hogy ezáltal jobb vezetővé, jobb szónokká, jobb imádkozóvá, vagy egyszerűen csak jobb emberré válhass.

Nem szeretem mondani, de muszáj: a kocsidat nem fogod magaddal vinni a mennybe, ahogyan a lakásodat, a kanapédat, a ruháidat, és a porcelánjaidat sem.

A jellemedet azonban magaddal viszed. Csábító lehet, hogy pénzed a kényelmedet szolgáló befektetésre költsd, ám Isten azt várja el tőled, hogy olyasmire fordítsd a pénzed, ami tovább kerül a mennybe – ez pedig a jellemed. 

Mindez azt jelenti, hogy valahányszor megvásárolsz egy keresztény könyvet, ami segíti az épülésed, akkor beruháztál abba, amit én csak úgy hívok, hogy Isten „Növekedési Alapja”. Valahányszor pénzed egy részéből lelkigyakorlatra vagy egy olyan szimpóziumra áldozol, ami életed előrehaladását szolgálja, máris befektettél a Növekedési Alapba. Amikor pénzt fizetsz egy tanfolyamra, mely közelebb visz ahhoz, aminek Isten szeretne látni téged, Isten mosolyog és azt mondja, hogy ez jó pénzbefektetés.

Sosem fogom elfelejteni, amikor megvásároltam az első Bibliámat. Tizenéves voltam, és azt gondoltam, „ez a legfontosabb könyv a számomra, ezért meg fogom szerezni a legjobbat, amit csak találok”. Rövid kutakodás után találtam egyet, ami megtetszett, és azt a nevet viselte, hogy Thompson Lánchivatkozásos Biblia. Aztán az is eszembe jutott, hogy „olyan kötésben szeretném, ami sokáig kitart, így a legfinomabb bőrkötéses darabra igyekszem szert tenni, amit csak találok”. 60 dolláromba fog kerülni ez a Biblia – ami két havi zsebpénzem ára. Lemondtam két hónapi nassolásról, a moziról és más hiábavalóságokról, ellenben lett egy igazán szép Bibliám, amiről tudtam, hogy egész hátralévő életemben hasznát vehetem.

Ez a Bibliám a mai napig megvan, és legnagyobb kincsemként tartom számon, mert oly sok éven át kiszolgált. Tele van aláhúzkodásokkal, mivel a lényeget mindig így emeltem ki, de benne találhatók személyes jegyzeteim is.  

A Biblia rámutat: „Miért költenétek a pénzeteket olyasmire, ami nem valódi táplálék? … Hallgassatok rám, és azt fogjátok enni, ami jó; lelketek vígságára lesz a gazdag táplálék, ami megelégít” (Ézsaiás 55:2, NCV fordítás).

Költheted a pénzed gyorséttermi ételre vagy lelki táplálékra. Válassz úgy, hogy lelki javakban gazdagító táplálékra áldozol, ami elősegíti a lelki növekedésed.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan próbál meggyőzni a társadalom arról, hogy a kényelmed fontosabb, mint a jellemed?
  • Miért elégít meg a „lelki táplálék” jobban, mint a gyorséttermi étel?
  • Mi az a kényelmedet szolgáló momentum, amiről lemondhatnál, hogy több pénzed maradjon a jellemedbe fektetni?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.18.)

Szólj hozzá!

A megválaszolt imádság titka

2016. július 10. 03:00 - Szíj Melinda

„Aztán [Nehémiás] szólt: 'Ó, URAM, Mennyek Istene, Te hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartja kifogyhatatlan szeretetszövetségét mindazokkal, akik szeretik őt és engedelmeskednek parancsolatainak, hallgasd meg könyörgésem! … Bevallom, hogy vétkeztünk ellened. … Kérlek, emlékezz, mit mondtál szolgádnak, Mózesnek: 'Ha hűtlenek lesztek hozzám, szétszórlak benneteket a népek között. Ám ha visszatértek hozzám, engedelmeskedtek parancsolataimnak és azok szerint éltek, legyetek bár akár a világ legvégére is száműzve, visszahozlak benneteket arra a helyre, melyet azért választottam, hogy a nevem ott megdicsőíttessen.'… Kérlek, segíts ma sikerhez, és add, hogy a király szívélyes legyen hozzám! Helyezz szívébe kegyességet irántam!”  (Nehémiás 1,5-11 NLT fordítás)

answered_prayer.jpg

A megválaszolt imádság négy titkát megismerhetjük Nehémiás életéből:

Alapozd kérésedet Isten jellemére. Imádkozz úgy, hogy tudod, Isten válaszolni fog neked: „Biztosra veszem, hogy megválaszolod ezt az imádságot azon oknál fogva, aki Te vagy. Te hűséges Isten vagy. Hatalmas, szerető és csodálatos Isten. Te képes vagy kezelni ezt a problémát, Istenem!”

Valld meg bűneidet, melyeknek tudatában vagy. Miután Nehémiás arra a talapzatra helyezte imádságát, kicsoda Isten, megvallotta bűneit. Nem Nehémiás hibája volt, hogy Izrael fogságba esett. Ő maga még meg sem született, amikor ez történt; valószínűleg már rabságban látta meg a napvilágot. Mégis saját magát is beleszámítja a nép bűneibe. Azt fejezi ki: „Én is része voltam a problémának.”

Kérd számon Isten ígéreteit. Nehémiás így kérleli az Urat: „Emlékeztetni szeretnélek, mit mondtál szolgádnak, Mózesnek.” El tudod képzelni, hogy azt mondod Istennek: „emlékeztetni szeretnélek”? Nehémiás emlékezteti Istent Izrael népének tett ígéretére. Tulajdonképpen imádságában ezt juttatja kifejezésre: „Isten, Mózes által figyelmeztettél minket, hogy ha hűtlenek leszünk, elveszítjük Izrael földjét. De azt is megígérted, hogy ha bűnbánatot tartunk, vissza fogod adni nekünk.”

Szükséges-e Istent emlékeztetni? Nem. Vajon elfeledkezik arról, amit megígért? Nem. Akkor mégis miért emlegetjük ezt? Mert nekünk segít észben tartani, amit Isten megígért.

Részletekbe menően írd körül azt, amit kérsz. Ha jól körülhatárolt válaszokat szeretnél kapni az imádságra, akkor a kéréseid is legyenek célirányosak. Ha imáid csak általános kérésekből állnak, honnét fogod tudni, hogy megválaszolták-e őket?

Nehémiásnak van bátorsága sikerért fohászkodni; imádságában nyoma sincs gátlásosságnak. Imádkoztál már így valaha: „Uram, tégy sikeressé!”? Ha még nem, miért nem? Mi az, ami visszatart? – Talán egy kudarcélmény?

Nincs benne kivetnivaló, arra kérni Istent, hogy tegyen sikeressé? Ez attól függ, hogy te mit értesz siker alatt! Én azt hiszem, hogy a siker fogalmának szabatos meghatározása a következő: „hitben, szeretetben és a Szentlélek erejétől vezérelve beteljesíteni Istennek az életemre elrendelt célját, és meggyőződéssel várni az eredményeket Istentől.” Ez méltó életcél, amiért bizalommal imádkozhatsz.

Beszéljünk róla:

Fontold meg: Ha nem vagy képes kérni Istent, hogy segítsen sikerhez abban a tevékenységben, amivel foglalkozol, akkor több mint valószínű, hogy más elfoglaltság után kell nézned. Isten nem akarja, hogy eltékozold az életed.

  • Melyek azok Isten ígéretei közül, amelyeket ma fel kell emlegetned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.03.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Legyél megbízható!

2016. február 23. 03:00 - torokaron

„A megbízható barátok – akik teszik is, amit mondanak – olyanok, mint a hideg innivaló a tikkasztó hőségben - felüdítőek.” (Példabeszédek 25:13, MSG fordítás)

Minél több ember bízik benned, annál boldogabb leszel. Viszont ha nem vagy megbízható, nem leszel igazán boldog az életben.

Ha boldog szeretnél lenni, olyan valakivé kell válnod, akiben megbíznak az emberek.

Pál Timóteust említi példaként: „...tudjátok, hogy milyen ember Timóteus. Tudjátok, hogy velem együtt szolgált az Evangélium hirdetésében, mint ahogyan egy fiú szolgálja az apját” (Filippi 2:22, NCV fordítás).

Pál látta Timóteust munka közben, látta őt a legkülönbözőbb élethelyzetekben, és őszintének, igaznak, megbízhatónak és tisztességesnek tartotta. Timóteus bizonyította, hogy milyen ember. Rólad is tudják az emberek, hogy milyen ember vagy valójában? Vagy annyira megbízható, mint Timóteus?

Amikor a bankban valaki hitelt igényel, le fogják ellenőrizni, hogy mennyire fizetőképes. Meg akarják tudni, hogy rábízhatják-e a hitelt. Tudni szeretnék, hogy időben fizeti-e a számláit, hogy eddig teljesítette-e, amit vállalt, hogy számíthatnak-e arra, hogy visszafizeti majd a pénzt, vagyis hogy hitelképes-e.

Igazából az életünk minden egyes pillanatában "hitelképességi vizsgálatot" végeznek rajtunk az emberek, akikkel kapcsolatban vagyunk. Meg szeretnék tudni, hogy valóban azok vagyunk-e, akinek mondjuk magunkat. Te az vagy, akinek mutatod magad? Az igazi arcodat mutatod mások felé? Meg lehet bízni benned?

Ha boldog akarsz lenni a kapcsolataidban és az életben, akkor meg kell tanulnod megbízható és egyenes embernek lenni.

Hogyan lehet felépíteni azt a képet rólad, hogy valóban megbízható vagy?

Először is, őszinte és hiteles legyen az életed. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy, hanem azt, hogy olyan is vagy valójában, amilyen képet mutatsz magadról. Őszinte és hiteles vagy, mert a cselekedeteid összhangban vannak azzal, amit mondasz. A Példabeszédek 25:13 azt mondja, hogy „a megbízható barátok – akik teszik is, amit mondanak – olyanok, mint a hideg innivaló a tikkasztó hőségben - felüdítőek.” (MSG fordítás) A te barátaid megbízhatnak benned, hogy te valóban az vagy, akinek mondod magad?

Másodszor, tartsd meg az ígéreteidet. A Zsoltárok 15:4 azt mondja, „mindig megteszik, amit ígérnek, nem számít, hogy az mibe is kerül” (TEV fordítás). Ez azt jelenti, hogy betartod a szavad, még akkor is, ha azért nagyobb árat kell fizetned, mint gondoltad.

Ha megtanulsz őszinte és hiteles életet élni, és betartod az ígéreteidet, akkor mások szemében megbízható ember leszel, az életed pedig sokkal boldogabb lesz.

 

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, a Biblia miért mondja azt, hogy a megbízható barát olyan, mint a hűsítő ital a tikkasztó melegben? Miért értékes egy megbízható barát?
  • Te őszinte és hiteles embernek tartod magad? Miért, vagy miért nem?
  • Elő szokott fordulni, hogy másképp viselkedsz a különböző élethelyzetekben? Említs példákat erre.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.16.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása