Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan segítheted családtagjaid fejlődését?

2022. augusztus 04. 03:00 - flependzsi

hands-g3ac8299f4_640.jpg"Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." (Jn 13,14-15)

A nagyszerű családok egyik tulajdonsága - legyen szó biológiai vagy örökbefogadó, esetleg gyülekezeti családról -, hogy segítenek egymásnak fejlődni. De hogyan tehetjük ezt meg? 

Hadd mutassak két módszert, amivel segíteni tudsz másoknak fejlődni és kettőt amivel nem. Ezek a módszerek alkalmazhatóak az élet minden területére, nem csak a családra.

Hogyan segíted a másik fejlődését?

1. Példamutatással. Jézus is így tett a tanítványokkal. A János evangéliumában ezt mondja a 13. rész 14-15 versekben, "Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. A gyerekeid nem akarnak prédikációkat hallgatni. Ők, Jézus példáját szeretnék látni az életedben.

2. Beszélgetésekkel. Ha nincsenek komoly beszélgetéseid, mégpedig valós témákról gyerekeiddel, elszalasztod a lehetőséget, amivel segíted fejlődésüket. Sajnos a legtöbb beszélgetés, ami szülők és gyerekek között zajlik a napirendről, az étkezésről, vagy a házi feladatról szól, és nem olyan dolgokról, amik az életben igazán számítanak.

A Biblia azt mondja Mózes 5. könyvének 6. rész 7. versében: "tanítsd a gyermeked (Isten parancsolataira) és beszélgess velük ezekről otthon, vagy séta közben, reggel, és este is." (TLB fordítás)

Hogyan NEM segíted a másik emberek fejlődését?

1. Kritikával. A szidás nem használ. Ahogy a hibáztatás sem. A kritizálás és az elégedetlenkedés teljesen hatástalan az ember megváltoztatására. Miért? Mert, amikor kritikát fogalmazol, arra fókuszálsz, amit nem akarsz, ahelyett, amit valójában akarsz. 

Az Efézus 6,4 azt mondja: "Ne szidd és ne veszekedj gyermekeiddel, mert ezzel dühössé és sértetté teszed őket. Inkább emeld fel őket szeretetteljes fegyelmezéssel, javaslatokkal, és Isten szerinti tanácsokkal" (TLB fordítás).

2. Hasonlítgatással. Mindenki egyedi. A világon senki más nem olyan a földön, mint te! Ezért sohasem működik az összehasonlítgatás. Sőt, végzetes bármilyen kapcsolatban. A Biblia azt mondja, "Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor, csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval." (Galata 6,4).

A Biblia tele van útmutatásokkal és példákkal, arról, hogy az embereknek hogyan kellene bánniuk egymással. A Biblia pontosan 58 féle "egymással kapcsolatos" kijelentést tartalmaz - olyanokat, hogy szeressük egymást, gondoskodjunk egymásról, imádkozzunk egymásért, bátorítsuk egymást, segítsünk egymásnak, tanácsoljunk egymásnak és támogassuk egymást.

Isten ilyennek tervezte viszonyunkat másokkal. Az Új szövetségben így biztat erre: "Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is." (1Thessz 5,11).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Emlékezz vissza, mikről beszélgettetek a családodban tegnap, vagy ma! Beszéltél olyan dolgokról, amik igazán fontosak az életben? Ha nem, hogyan kellene változtatnod a beszélgetéseken, hogy segíthessetek egymásnak fejlődni?
  • Ha szülő vagy, mi volt az, amit utoljára ki szerettél volna korrigáltatni gyereked viselkedésében? Hogyan tudnál saját viselkedéseddel jó példát mutatni a rossz viselkedés kijavítására?
  • Elégedetlenkedés és kritika helyett hogyan tudnád építeni családtagjaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.28

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)


Szólj hozzá!

Hogyan fektess be az Örökkévalóságba?

2022. július 23. 03:00 - Lilla:)

 clock-g797684e75_1920.jpg

"Legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet." (1Tim 6,18-19)

A Biblia azt monda Timóteus első levelében a 6. rész 18-19. versében, hogy "Legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet."

Örökké élvezheted majd, amit a Mennybe invesztálsz. Ezt pedig minden alkalommal megteszed, amikor jóra fordítod a pénzed.

Mi a legjobb módszer erre? Bármelyik pénzügyi tanácsadó megmondaná, hogy ne tedd az összes tojásodat egy kosárba. Helyette inkább különböző alapokba és kiegyensúlyozott portfóliókba fektesd a pénzed.

Tudtad, hogy Isten is különböző "alapokat" adott, melyekbe befektethetsz az örökkévalóságra? Ma megnézünk ezek közül hármat, holnap pedig kettőt. Ezek bizonyítottak. Rögzített nyomuk van. Biztosítottak. Kockázatmentesek. Hatalmas jutalékkal járnak.

1. Isten növekedő alapja. Ez magában foglal mindent, amikor arra fordítod az idődet, hogy a jellemedet építed. A Példabeszédek könyve 10. részének 16. versében azt olvassuk, hogy "Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek."

Tehát hogyan erősítheted az életed a pénz által? Használhatod arra, hogy fejleszd magad lelkileg, intellektuálisan és érzelmileg. Amikor arra használod a pénzed, hogy a készségeid fejleszted és érettebbé vállsz, az örökkévalóságba fektetsz be.

2. Isten közös alapja. Minden alkalommal, amikor valaki bátorítására költöd a pénzed és ezzel más hívőkkel építed a kapcsolatot, az ide tartozik. A Rómaiakhoz írt levél 12. részének 13. verse azt mondja, hogy "A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet."

Miért akarja Isten, hogy a pénzed egy részével a szereteted mutasd ki más hívőknek? Ennek három oka van. Először is, ez bizonyítja, hogy Isten családjába tartozol. Másodszor, egységet teremt. Harmadszor pedig, bizonyságtétel a hitetlenek előtt.

3. Isten szolgálati alapja. Ez az, amikor mások szolgálatára költöd a pénzed. Isten azt várja tőled, hogy segíts azoknak a pénzeddel, akik rászorulnak.

A Példabeszédek könyvének 11. részében a 24. vers szerint "A nagylelkűek világa egyre nagyobb és nagyobb; a fukaroké pedig egyre kisebb és kisebb" (The Message fordítás). Azaz, minél többet segítesz másokon, Isten annál jobban megáld. Miért? Mert Isten adakozó. Nagylelkű és azt szeretné, ha te is rá hasonlítanál.

Észre fogod venni, hogy minél többet fektetsz be a jellemed építésébe és mások támogatásába, annál jobban hasonlítasz majd Istenre.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Költesz olyasmikre pénzt, amik rombolják a karaktered? Hogyan tudnád ezt a pénzt inkább olyasmire fordítani, ami építi a jellemed?
  • Miért fontos megmutatni azt, hogy akik Isten családjába tartoznak, azok gondoskodnak egymásról?
  • Mi motivál téged abban, hogy nagylelkű légy? Milyen hatással van a motivációd a nagylelkűségedre?

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amíg te várakozol, Isten munkálkodik

2022. július 18. 03:00 - R.K.A.

hay-bale-g7579fb323_1920.jpg

„Ne fáradjunk bele abba, hogy a jót tegyük! A maga idejében learathatjuk majd az áldást, ha nem adjuk fel.” (Gal 6,9 NLT fordítás)

A Biblia azt tanítja, hogy az életben különböző időszakok vannak. A prédikátor könyve 3. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” (NIV fordítás)

Az a tény, hogy az életben mindennek rendelt ideje van azt is jelenti, hogy az életben vannak várakozási időszakok. Az „akkor” és a „most” – vagy a „most” és a „majd” – között mindig eltelik valamennyi idő. A legtöbb embert ez bosszantja. Csalódást okozhat úgy pénzt lekötni, befektetni vagy terveket készíteni, hogy ezek nem térülnek meg azonnal vagy nem látjuk azok eredményét.

De a gyümölcs lassan érik. Olyan paradicsomot ennél szívesebben, amelyik szép pirosra beért magán a növényen, vagy olyat, amit zölden szedtek le, majd gázzal érleltek pirosra? Össze sem lehet hasonlítani egy lassan, természetesen beért paradicsomot egy éretlenül leszedettel. Ha túl hamar szedjük le, ízetlen lesz.

A pénzügyeinkben mindig másik időszakban aratunk, mint amelyikben vetünk. És persze a gyümölcsök nem egyszerre érnek. Ha őszibarackot termesztünk, nem egyszerre érik meg az összes gyümölcs, hanem mindegyik máskor, és minden nap leszedhetünk néhányat. Amikor elkezdünk vetni és követjük Isten pénzkezelési alapelveit, nem fog egy óriási összeg már másnap az ölünkbe hullani, hanem ahogy megy az idő, mindig kapunk valamennyit. Várnunk kell, hogy egy másik időszakban arathassunk.

De amíg mi várakozunk, Isten addig is munkálkodik. Miközben a befektetett erőfeszítéseink, pénzünk vagy energiánk megtérülésére várunk, azt gondolhatjuk, hogy nem történik semmi.

Pedig történik! Mialatt a mag a földben rejtőzik, lassan csírázni kezd. És miután Isten áldásától az a mag kisarjad, folyamatos növekedésnek indul. Egy nap aztán egy kis hajtás bújik elő a földből, és akkor már látni fogjuk, ahogy növekszik.

Addig is, amíg nem látjuk, bíznunk kell abban, hogy Isten munkálkodik – még akkor is, ha még nem látjuk a befektetett munkánk gyümölcsét.

A növények fejlődéséhez időre van szükség. Nincs olyan, hogy valami azonnal  kifejlődik, megérik. Egyetlen gazda sem ássa ki a magot egy órával azután, hogy elvetette, remélve, hogy már biztosan kikelt. Várni kell, és hagyni, hogy Isten a maga idejében felnevelje és megérlelje.

Pálnak a galatákhoz írt levele 6. fejezetének 9. versében ezt olvassuk: „Ne fáradjunk bele abba, hogy a jót tegyük! A maga idejében learathatjuk majd az áldást, ha nem adjuk fel.” (NLT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, amire vársz, hogy Isten "beérleljen" az életedben?
  • Milyen szellemi-lelki növekedést tapasztalsz aközben, hogy várnod kell az aratásra? Mit tanított neked Isten, miközben arra vársz, hogy Ő cselekedjen?
  • Szerinted Isten miért akarja, hogy várnod kelljen, mielőtt learathatod, amit elvetettél?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.11.)

Szólj hozzá!

Fektess be örökkévaló otthonodba!

2022. július 09. 03:00 - Anita.B

pexels-adam-kontor-325117.jpg“Bár nagyra értékelem az ajándékaitokat, de ami a leginkább boldoggá tesz, az a kedvességetek jól megérdemelt jutalma.” (Filippi 4,17 TLB)

Minden alkalommal, amikor nagylelkű vagy, az örök otthonodba fektetsz be.

Jézus ezt az elvet nevezte “kincsgyűjtésnek a mennyben.” Valójában hatszor használta ezt a kifejezést a Bibliában! Amikor Jézus hatszor mond valamit, jobb, ha odafigyelsz. Ha nem teszed, akkor lemaradsz az áldásról.

A Máté 6,19-20-ban Jézus azt mondja: “Ne itt a földön gyűjtsétek a kincseket, ahol a molyok megeszik, a rozsda tönkreteszi, és ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Tároljátok kincseiteket a mennyben, ahol a moly és a rozsda nem pusztít, és a tolvajok nem törnek be és nem lopnak.” (NLT)

A legtöbb ember kevesebb, mint 100 évet tölt ezen a bolygón; aztán minden földi kincset maga mögött kell hagynia. De a mennybéli kincseidet örökké élvezni fogod.

Szóval, hogyan gyűjthetsz kincseket a mennyben? Hogyan küldheted előre? Ezt úgy teheted meg, hogy emberekbe fektetsz be.

Isten azt akarja, hogy emberekbe fektess be, mert ezek a befektetések örökkévaló következményekkel és jutalmakkal járnak. Csak két dolog van, ami örökké tart: Isten igéje és az emberek. Az emberek az örökkévalóságot vagy a mennyben, vagy a pokolban töltik, és ha befektetsz valakibe, az mindent megváltoztathat.

A Filippi 4,17 azt mondja: “Bár nagyra értékelem az ajándékaitokat, de ami a leginkább boldoggá tesz, az a kedvességetek jól megérdemelt jutalma” (TLB).

Pál írt a filippieknek, hogy kifejezze nagyrabecsülését támogatásukért. De azt mondta, ami a legtöbbet jelentette – ami a legnagyobb örömet okozta számára –, hogy tudta, áldozatkészségük és nagylelkűségük kincset jelentett nekik a mennyben. Befektetésként tekintettek rá, amivel örökkévaló otthonukba egyaránt befektettek.

Mindenért jutalmat kapsz, amit elajándékoztál. Odaadod az idődet? Jutalmat kapsz a mennyben. Elajándékozod az energiádat? Jutalmat kapsz a mennyben. Odaadod a pénzed? Jutalomban részesülsz a mennyben.

A nap folyamán keresd a módját, hogyan légy nagylelkű, és fektess be örökkévaló otthonodba!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon használod az idődet, energiádat és a pénzedet, hogy emberekbe fektess be?
  • Mi a legnehezebb számodra, nagylelkűnek lenni az időddel, az energiáddal vagy a pénzeddel? Kérdd Istentől a hitet, hogy ezen a területen is nagylelkű légy és megtapasztalhasd az áldását.
  • Hogyan érhetsz el olyan életmódot, hogy a mennyben gyűjtsd a kincseidet, ne a földön?

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.02.)

Szólj hozzá!

Az alázatosság és a boldogság kéz a kézben járnak

2022. július 03. 03:00 - csmsdvd

tanithato.jpg

„Ezzel nem azt mondom, hogy tökéletes vagyok. Nem tudok mindent, amit tudnom kellene, de folyamatosan dolgozom, hogy arra a napra, amire Krisztus megszabadított engem, olyan legyek amilyenre ő szeretne. Nem, kedves testvéreim, még nem vagyok az, akinek lennem kell” (Fil 3, 12-13 TLB fordítás).

Az alázatos emberek boldogok. Sohasem hagyják abba a növekedést, a fejlődést és a tanulást.

A Biblia szerint: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Rendszeresen vizsgáljátok meg magatokat! Első kézből kell bizonyíték, nem pusztán csak hallomásból, hogy Jézus Krisztus bennetek van. Próbáljátok ki magatokat! Ha nem álltátok ki a próbát, tegyetek érte valamit” (2Kor 13,5-9 The Message fordítás).

Tartasz-e rendszeresen önvizsgálatot? Próbáld ki a következőt: Minden nap mikor felébredsz, kérdezd meg Istent: „Istenem, min kell ma dolgoznom önmagamon?” Ehhez alázatosság kell, de ez olyan szokás, ami a boldogsághoz vezet.

Pál apostol ismerte annak az alázatosságnak a fontosságát, hogy folyamatosan tanuljon, fejlődjön, és növekedjen. A Filipiekhez írt levelének a 3. fejezetben, a 12. és 13. verseiben írta: „Ezzel nem azt mondom, hogy tökéletes vagyok. Nem tudok mindent, amit tudnom kellene, de folyamatosan dolgozom, hogy arra a napra, amire Krisztus megszabadított engem, olyan legyek amilyenre ő szeretne. Nem, kedves testvéreim, még nem vagyok az, akinek lennem kell” (TLB fordítás).

Amikor Pál ezt az Igét írta, akkor idős emberként Rómában börtönben volt. Élete vége fele járt. Ő egy meglett korú, hihetetlen tudással rendelkező ember volt. Mindemellett, azt mondta, hogy "még nem érkezett meg". Ha valaki, ő mondhatta volna, hogy „Lelkileg már megérkeztem!”, hiszen ő volt az az ember, aki nagyon sokat írt az Újszövetségbe. Viszont Pál azt mondta: „Nem, még nem érkeztem meg. Még szeretnék növekedni, tanulni, hogy még inkább hasonlatos legyek Krisztushoz.”

A önteltség az a csapda, ami gyakran távol tartja a keresztyéneket, hogy kövessék Pált és folyamatosan növekedjenek Krisztusban. Miért is? Mert, amikor azt hiszik, hogy mindent tudnak, hogy minden összeállt nekik, akkor már semmilyen lépést sem tesznek azért, hogy lelkileg tovább növekedjenek. Ennek az "éremnek a másik oldala", hogy, az alázatosság boldogsághoz vezet, mert arra késztet, hogy továbbtanulj.

A boldogság és alázatosság kéz a kézben jár, mivel az alázatosságnak az a következménye, hogy megkérdezd magadtól: Hogyan lehetnék jobb házastárs? Hogyan lehetnék jobb barát? Hogyan lehetnék jobb főnök? Hogyan tudnám jobban követni Jézust? Ha nem teszed fel ezeket a kérdéseket, akkor elszalasztasz egy csomó mindent, mert megállsz a fejlődésben. Pedig Isten növekedésre teremtett téged.

Tégy egy lépést a boldogság felé elmondva alázattal a következő imát a Zsoltárok könyve 139. fejezetének 23. és 24. verseivel: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján” (ESV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan fejlődtél lelkileg az elmúlt évben? Mások milyen jelét látják ennek a növekedésnek?
  • Miért fontos, hogy a lelki fejlődésben egy kis csoport támogasson?
  • Miért boldogabbak azok az emberek, akik hajlandók tanulni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása