Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hűség kiemel a munkahelyeden

2024. március 29. 03:00 - Mapetso

standout.jpg

„Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!”
(1Móz 39,6-9)

A hűség olyan tulajdonság, amelyből a mai társadalmunkban kevés van. Úgy tűnik, mintha már senki sem lenne hűséges semmihez. Nincs olyan, hogy márkahűség. A legtöbb ember nem hűséges a vállalatához, a főnökeihez, még a vezetőihez sem - csak saját magához hűséges.

A hűség régimódi tulajdonság. De ha valaki ezzel a ritka tulajdonsággal rendelkezik, azt elő szokták léptetni. A hűség kiemel a többiek közül!

A hűség azt jelenti, hogy hű maradsz - a főnöködhöz, vagy Istenhez, vagy valaki máshoz -, még akkor is, amikor a nehézségek próbára teszik elkötelezettségedet.

Könnyű hűségesnek lenni, amikor minden remekül megy, de amikor a hajó viharba kerül, akkor jön elő az igazi hűség. És mivel Istent jobban érdekli a jellemed, mint a karriered, a hűségedet gyakran a munkádban teszi próbára. A viharok közepette megnézi, hogy rád bízhat-e nagyobb felelősséget a mennyben.

József kemény próbatétel előtt állt. A Biblia ezt mondja: " Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39,6-9)

Na, ez aztán hűség! Józsefre ráveti magát egy gyönyörű nő, és megnyugtatgatja őt: "Azt hiszed, hogy elmondom a férjemnek? Viccelsz velem? Senki sem fogja megtudni. 'Tied lehet a torta és be is falhatod!' Csináld a dolgot és lesz egy jó kis kalandunk. Nagyszerű lesz. Nem lesz semmi gáz!"

Biztos vagyok benne, hogy Potifár nem volt tökéletes főnök, mert egyetlen főnök sem tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy József sokszor nem értett egyet a főnökével, mert mindketten emberek voltak. Nincs olyan, hogy valakinek mindig igaza legyen.

De József mégis elutasította a nőt, mert hűséges volt a főnökéhez. Tiszteletben tartotta a bizalmat, amit a gazdája belé helyezett.

Isten ránéz erre a fajta hűségre, és azt mondja: "Ilyen embert akarok előléptetni".

Ugye te is szeretnéd, hogy Isten ugyanezt mondja rólad?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy hűséget tanúsíts a munkahelyed és a főnököd iránt?
  • Miért fontos, hogy egy hűséges ember következetes is legyen?
  • Mit szeretnél elérni a munkádban vagy a karrieredben? Hogyan segíthet a cégedhez való hűséged abban, hogy ezt elérd?


Követed-e ma Jézust?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.
Megvallom, bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és te életre-támasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál, hogy elfogadd Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.22)

Szólj hozzá!

Ezért akarja Isten, hogy formában légy

2018. október 08. 03:00 - Mate Cseri

"Hát nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek él és Isten adta nektek? Nem vagytok a magatoké, hisz Isten nagy árat fizetett értetek. Így hát testetekkel kell megtisztelnetek Istent." (1 Kor 6:19-20)

indwelling-spirit-in-man.png

Hallottad már azt a kifejezést, hogy "megszentelés"? Ez csak egy menő teológiai kifejezés, ami azt jelenti, hogy valamit Isten céljának felajánlasz. Bármit meg tudsz szentelni: Mondhatod azt, hogy "Istenem, megszentelem ezt az autót. Neked szentelem, a te szándékodnak megfelelően. Istenem, megszentelem ezt az otthont. A te céljaidra szentelem."

Isten azt mondja az 1 Korintus 6:19-20-ban, hogy van valamit, amiről azt akarja, hogy neki szenteljük: a testünk. "Hát nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek lakik, és Isten adta nektek? Nem vagytok a magatoké, hisz Isten nagy árat fizetett értetek. Így át testetekkel kell megtisztelnetek Istent."

Hogyan lehet ezt tenni? Hogyan tisztelhetjük meg Istent testben?

Egyszerű: úgy, hogy gondoskodunk róla.

"Megszentelni a testet" annyit tesz: formában lenni. Ha azt szeretnéd, hogy Isten használjon, akkor fitt kell legyél. Mivel minél jobb formában vagy, annál több erőd lesz, és annál inkább tud Isten használni.

A Zsolt 119:73-ban ezt olvassuk:"Kezed teremtett, Uram, adj értelmet, hogy megtartsam parancsaidat." Isten megállapította a jó egészség alapelveit. Nem csak annyit akart, hogy tiszta szíved legyen. Azt akarja, hogy tested formában legyen, hogy hatékonyabban tudjon használni.

Lehet, hogy nem alszol eleget. De Isten nem tud használni olyan embert, aki állandóan fáradt. Megfelelő pihenésre van szükség. Néha a leglelkibb dolog, ha hunysz egyet.

Lehet, hogy az étkezés hagy maga után kívánnivalót. Az 1 Kor 6:13 a zabálást a szexuális erkölcstelenséghez hasonlítja. Lehet, hogy eszedbe nem jut megcsalni a házastársad, de Isten szerint ezek mind a test elleni bűnök. Isten komolyan gondolja, hogy kezedben tartsd, hogy mit eszel meg.

Lehetséges, hogy rosszul állsz a testedhez. Elhanyagolod, elutasítod ("Istenem, én másikat akarok!"), vagy éppen tökéletesíted (ahogy egy testépítő imádja saját testét). Ehelyett Isten azt akarja, hogy tiszteld és óvd a tested. Miért? Mert Isten alkotta, Jézus fizetett érte, és a Szentlélek lakozik benne. 

Tehát mi a mozgatórugója annak, hogy formába lendüljünk? A Bibliában ez áll: "A sportolók fegyelmezettek az készületükben. Azért teszik, hogy mulandó díjat nyerjenek, mi viszont örök díjért tesszük." (1 Kor 9:25). Az mozgat minket, hogy elnyerjük Isten tetszését. A sportolók a díj elnyeréséért edzenek. Mi viszont el nem évülő díjért tesszük! Jutalmat nyersz majd a mennyben, mert a legtöbbet kihoztad abból, amit kaptál, mert gondját viselted testednek, hogy Isten hatékonyabban használhasson ezen a Földön.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen hatást gyakorol rád a nem elegendő alvás? Hogyan hat munkádra? Kapcsolataidra? Viselkedésedre?
  • Milyen lépést tudsz megtenni az egészségesebb táplálkozásért?
  • Ha testi erőnlétről van szó, néhányan elhanyagolják, mások ajnározzák testüket. Milyen az egészséges egyensúly?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.01.)

Szólj hozzá!

Emlékezz: Nem vagy még otthon

2018. augusztus 19. 03:00 - Anika Enikő

“Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” ( 2 Korintus 4:18)

Ahogy igyekszel elérni azokat a célokat, amelyeket Isten adott neked, fontos emlékezni arra, hogy a földi élet csupán ideiglenes feladat. Ezen igazság ismeretének radikálisan meg kellene változtatnia az értékeidet és a figyelmedet pedig összpontosítania kellene az örökkévalóan fontos dolgokra.

Amint C. S. Lewis megfigyelte: “Mindaz, ami nem örökkévaló, az az örökkévalóság szempontjából hiábavaló.”

Végzetes hiba azt feltételezni, hogy Istennek az a célja az életeddel, hogy anyagi jólétben, vagy népszerű sikerekben fürdőzz, mint ahogy azt a világ meghatározza. A bőséges életnek semmi köze az anyagi bőséghez. Az Istennel való hűség nem garantálja a sikereket a karrierben, sőt a szolgálatban sem. Soha ne fókuszálj az ideiglenes koronákra.

Pál hűséges volt, és mégis bebörtönözték, Keresztelő János hűséges volt, ám lefejezték. Milliónyi hűséges embernek mártírhalált kellett halni, mindenüket elvesztették vagy amikor elérkeztek életük végére semmit sem tudtak felmutatni; ám az élet vége, nem a vége!

A Biblia azt mondja a 2 Korintus 4:18-ban, hogy: “Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

Amikor nehézzé válik az életed, amikor kétségek között gyötrődsz vagy amikor azon gondolkozol, hogy megéri-e Krisztusért élni, akkor emlékezz arra, hogy nem érkeztél meg, nem vagy még otthon. A halál bekövetkeztekor nem távozol otthonról, hanem megérkezel, haza érkezel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj azokra a célokra, amelyek felé napi szinten törekszel. Ez a törekvésed hogyan tükrözi a mennyei perspektívát?
  • Milyen hatással van a kapcsolataidra, a hozzáállásodra és a tanúságtételedre a mennyei nézőpont?
  • Mit gondolsz Isten miért áld meg téged anyagilag vagy a karrieredben, ha a földi koronák nem fontosak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.12.)

Szólj hozzá!

Isten többre tervezett minket, mint ami ezen a Földön várhat ránk

2018. június 09. 03:00 - daniella_89

"Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Korintus 4:18 NIV fordítás)

forwoman_ir_rdse34.jpg


Isten arra teremtett, hogy örökké vele éljünk a Mennyországban. A mi otthonunk nem a Föld, hanem a Menny. Ezért van az, hogy az életünk során néha elégedetlenséget és hiányt tapasztalunk. Nem vagyunk itt teljesen boldogok - mert nem is lehetünk! Máskülönben azt gondolhatnánk, hogy tudunk élni Isten nélkül. De Ő úgy alkotott meg, hogy valami jobb után vágyakozzunk - a mennybéli otthonra, Vele együtt.

Egy hal sosem lesz boldog, ha a szárazföldön kell élnie, mert természeténél fogva vízi állat. Egy sas sosem lesz elégedett, ha nem engedik repülni. Te sosem leszel teljesen elégedett a Földön, mert többre lettél teremtve. Lesznek itt boldog pillanataid, de semmi olyan, ami ahhoz hasonlítható, amit Isten tervezett számodra.

Ezért tűnik Isten néhány ígérete beteljesületlennek, néhány ima megválaszolatlannak, néhány körülmény igazságtalannak. De ez mem minden!

Annak a felismerése, hogy a földi élet csupán átmeneti, radikálisan hatnia kellene az értékrendedre. Az örökkévaló értékeknek kellene  döntési tényezőkké válniuk, nem pedig az átmenetieknek. C. S Lewis így nyilatkozott: "Minden, ami nem örök, az örökkévalóan haszontalan."

A Biblia azt mondja, "Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Korintus 4:18 NIV fordítás)

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a dolgok az életedben, amik maradandóak?
  • Milyen változást hoz egy örökkévaló perspektíva a mindennapi szemléletedben - például céljaidban és terveidben, napirendedben és kapcsolataidban?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.02.)

Szólj hozzá!

A legjobb csak most következik

2016. május 08. 03:00 - Á. Bözse

"Az Úr házában fogok élni örökké." (Zsoltárok 23,6b NLT fordítás, második kiadás)

Amikor Dávid király azt mondja, hogy "Az Úr házában fogok élni örökké." (Zsoltárok 23,6b NLT fordítás, második kiadás), arra utal, hogy Isten helyet készített neki a mennyben.

Ez az egyik legfontosabb összefüggés, amit a Bibliában látunk. Összeköti a tegnapot a mával, és aztán ezt a kettőt a holnappal.  

Isten azt mondja: "Van egy nagyszerű tervem számodra, melyen a jóság és a kegyelem fog végigkövetni. De ez nem a vég! Van számodra valami más is a tarsolyomban!" Isten fokozatosan építkezik.  

Tehát Dávid így fejezi be a zsoltárát: "A mennybe megyünk!" Isten a legjobbat tartogatja a végére. Vele minden egyre csak jobb és jobb lesz.

Élhetsz úgy, hogy bízol az ígéretében. A legjobb csak most következik.

"Tudjuk, hogy ha a földi sátrunk lerombolódik, lesz egy épületünk Istentől, egy örök ház a mennyben, amit nem emberi kezek építettek." (II. Korinthus 5,1, NIV fordítás)

Beszéljetek róla

  • Hogyan változtatja meg egy el nem múló perspektíva azt, hogy miképp éled az életed?
  • Ki az az életedben, akinek hallania kell az Isten által felajánlott örök otthonról a mennyben? Mit fogsz tenni ezzel kapcsolatban?
  • Mit gondolsz, milyen helyet készített neked Isten?


(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.01.)

Szólj hozzá!
Címkék: otthon menny
süti beállítások módosítása