Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Olvasd a Bibliát, hogy hasznodra váljon!

2020. április 26. 03:00 - csmsdvd

20200426.jpg

„Boldog az, aki olvassa ezt a könyvet” (Jel 1,3 GNT fordítás).

Érezted-e valaha, hogy nem érted a Bibliát? Csodálkoztál már azon, miért nem hoz lényeges változást az életedben? Ha igen, akkor, hadd kérdezzem meg: Mennyi időt töltesz a Biblia olvasásával?

A keresztyénség története során sokáig csak a papoknak volt Bibliájuk. Emiatt ők voltak az egyetlenek, akik értelmezték a Szentírást. Mindenki másnak el kellett fogadnia, amit ők mondtak.

Aztán 1440 körül Gutenberg feltalálta a mozgatható nyomóelemes könyvnyomtatást. Ezek után először kerülhetett hétköznapi ember kezébe Biblia. „Amit a pap mond, és amit én olvasok a Bibliában, nem egyezik” – mondták.

Egyfajta forradalom volt, hogy átlagember kezébe került a Biblia, nagy egyházi ébredés volt, amit protestáns reformációként tartunk számon.

A nyomtatás és a reformáció által te is, én is olvashatjuk a Bibliát nap mint nap. De valóban meg is tesszük?

Ismerek olyan keresztyéneket, akik hűségesebbek a sportújsághoz, mint Isten szavához. Vannak emberek, akik napi három órát is töltenek közösségi médiával vagy tévézve, és csak néhány percet töltenek Biblia olvasással. Azt gondolják, ez a képlet lelki óriásokká formálja őket, de ez nem így működik.

Olvasnod kell a Bibliát ahhoz, hogy megértsd, és növekedj általa. Sokkal könnyebb olvasni a Bibliát, mint gondolnád. Ha naponta 15 percet olvasod, akkor egy év alatt az egészet el tudod olvasni. Amennyiben naponta egy 30 perces tévéműsor helyett a Bibliát olvasásod, akkor egy év alatt kétszer tudod elolvasni.

Gondold csak át, naponta mennyi időt töltesz kedvenc blogoddal, reggeli újság olvasással vagy közösségi média csatornát nézegetve. Vajon mindent elhiszel, amit ott olvasol? Mi van azzal, amit a Bibliában olvasol? Sok ember azt mondja, a Biblia minden lapja igaz. Azt szeretném kérdezni: Minden lapját elolvastad már?

Ha nincs egy rendszeres, napi bibliaolvasási szokásod, kezdd el ma! Vegyél egy olyan forrást, ami nem teljesen megbízható, és helyettesítsd be Isten Igéjének olvasásával! Emlékezz arra, amit A jelenések könyve ír: „Boldog az, aki olvassa ezt a könyvet” (Jel 1,3 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Naponta milyen médiát használsz? Melyek ezek közül azok, amik hitelesek?
  • Sorold fel azokat a tipikus média olvasási vagy nézési szokásokat, amiket nap mint nap követsz!
  • Gondolj egy olyan média listára, amit naponta használsz. Melyik az a forrás, amit a Biblia olvasásával tudnál felváltani a következő héttől kezdve? Például ha reggelente 10 percet töltesz Facebook olvasással, akkor ehelyett 10 percet tudnál bibliaolvasással tölteni.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.19.)

Szólj hozzá!

Miként fogadd szívedbe Isten Igéjét?

2020. április 25. 03:00 - Lencsés Tamás

20200425.jpg

„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk” (Zsid 2,1).

A Biblia Isten egyik legnagyobb ajándéka számunkra. Egy ki nem nyitott biblia azonban értéktelen. A Bibliában rejlő üdvösség feltárásához be kell engedned ezeket az igazságokat az életedbe. Ennek egyik módja, ha figyelmesen, és nyitott szívvel fogadod Isten Igéjét. Jézus azt mondja: „Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: [...] Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!” (Lk 8,13.18).

A Szentírásban a „fogadás” szó a görög dekhomai szóból származik, amely szó szerint azt jelenti: „üdvözölni”. Üdvözölheted Isten Igéjét mint a nagylelkű házigazda, aki egy érkező idegent köszönt.

Ez a sor azonban figyelmeztetést is foglal magában. Figyelned kell arra, hogyan fogadod Isten Igéjét. Fogadd azt nyitott, tanulásra fogékony hozzáállással.

Ez többről szól, mint hallgatni. Mindannyian hallgattunk már valakit beszélni anélkül, hogy igazán figyeltünk volna mondanivalójára. Az is elképzelhető, hogy miközben ma ezt az áhítatot olvasod, csak a szavakat olvasod, de nem figyelsz arra, amit igazán üzenni akar. Amíg a szemeid olvasnak, a gondolataid millió kilométerre vannak.

A Szentírás szerint „fogadnunk kell” Isten Igéjét. Gondolj például a Wi-Fi kapcsolatra! Ha erős a WI-Fi kapcsolat, gyorsan és zökkenőmentesen letöltheted mindazt, amit szeretnél. Ellenben, ha nem erős, akkor előfordulhat, hogy eszközöd soha nem jeleníti meg azt, amire szükséged van.

Ugyanígy van ez Isten Igéjével is. Időnként nincs szoros kapcsolatunk vele. Pedig ez megakadályozza, hogy igazán fogadni tudjuk Isten Igéjét.

Időnként gyengébb a kapcsolatunk a Bibliával, de csak azért, mert nem figyelünk igazán. Más esetekben előfordulhat az is, hogy valami akadályozza ezt a kapcsolatot. Lehet, hogy Istennel vagy valaki mással fennálló kapcsolatod megszakadt. Hozd rendbe ezeket a kapcsolatokat! Ennek köszönhetően azt fogod észrevenni, hogy erősebb lesz a kapcsolatod Isten Igéjével, és Isten képes lesz ezt arra használni, hogy beszéljen veled.

A zsidókhoz írt levél 2. fejezetének 1. verse így szól: „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.”

Hogyan tudjuk megtartani Isten Igéjét ahelyett, hogy hagynánk elsodródni azt? Az egyik módja lehet az, hogy jegyzeteket készítünk. Válaszd ki ennek az áhítatnak egyik részét, amelyben Isten szólt hozzád, és írd fel egy jegyzetbe a telefonodban vagy a naplódban.

Honnan tudhatod, hogy mikor fogadod nyitott és figyelmes szívvel Isten Igéjét?  Érezni fogod, hogy az életed megváltozik. Az apostolok cselekedetei 2. fejezetének a 44. verse így szól: „Akik hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Készíts egy listát akár papíron, vagy a telefonodban, vagy csak a gondolataidban mindazokról a dolgokról, amiket meg tudsz tenni, hogy felkészülj egy idegen fogadására. Milyen hasonló módon tudsz felkészülni arra, hogy elfogadd a Szentírás igazságát az életedben?
  • Vannak olyan kapcsolatok az életedben, amelyek rendezetlenek, és zavarhatják Isten Igéjéhez fűződő kapcsolatodat? Mi az, amit ma megtehetsz, hogy az egyik ilyen kapcsolatot helyre tudd hozni?
  • Tudhatod, hogy nyitott és figyelmes szívvel fogadod Isten Igéjét, amennyiben az megváltoztat téged. Mit gondolsz, miként változtatta meg a Szentírás az életed?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.18.)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Szeretnél növekedni lélekben? Fogadd el a Biblia hatalmát!

2020. április 24. 03:00 - Deltajulietttango

20200424.jpg

„Istennek minden szava színigaz” (Péld 30,5).

A csecsemőnek sok dologra van szüksége a növekedéshez, de a legnyilvánvalóbb követelmény a táplálék. Tarthatod kézben, ringathatod és énekelhetsz neki, de tej nélkül a baba nem fog növekedni.

A szívünkkel ugyanez a helyzet. A szellemi növekedéshez szellemi táplálékra van szükségünk. Ezt a Bibliából szerezzük be, az Isten szavából. Péter első levele azt mondja: „Mint az újszülött csecsemők, vágyjatok az Ige tiszta tejére, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre” (1Pt 2,2 CSB fordítás).

De lehet úgy is olvasni a Bibliát, hogy semmi értelmeset nem olvasol ki belőle. Ugyanis „kulcsokra” van szükséged a Szentírás feloldásához. Az egyik kulcs a Biblia tekintélyének, vagy hatalmának elfogadása.

A Biblia azt mondja magáról, hogy Isten Igéje: „Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett Igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek” (1Thessz 2,13).

Az egyik oka annak, hogy a mai világban olyan sok a zavar, az az, hogy az emberek olyan sok különféle tekintélyre hallgatnak, és mindenki azt kérdezi: „Kinek is van igaza?” Akár felismered, akár nem, van tekintély az életedben. Az, amit döntéseidnél használsz.

Az emberek gyakran négy megbízhatatlan tekintélyforrást használnak a Szentírás helyett:

1. Közvélekedés. Azok a személyek, akik ezt a tekintélyforrást követik, azt mondják: „De hát mindenki ezt csinálja!” Még Mózes második könyve 23. fejezetének a 2. verse is figyelmeztet: „Ne állj a rosszat akaró többség mellé!”

2. Hagyomány. Ezek az emberek azt mondják: „De mindig is így csináltuk!” Jézus kora néhány vallásos emberének azt mondta: „Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok” (Mk 7,8).

3. Értelem. Ez a megbízhatatlan forrás azt mondja: „Nos, logikusnak tűnik; észszerűnek tűnik.” A Szentírás azonban óva int, hogy az intellektusunkat mint tekintélyforrást használjuk: „Van olyan út, amely az ember számára helyesnek tűnik, de végül halálhoz vezet” (Péld 16,25 NIV fordítás).

4. Személyes érzések. Az Egyesült Államok egész területén találtok olyan embereket, akik azt mondják: „Hiszem, mert érzem.” De a Biblia beszél olyan időszakról, amikor ennek a hozzáállásnak köszönhetően a világban anarchia volt: „Mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott a szemében” (Bír 21,25 KJV fordítás).

Csak egy teljesen megbízható tekintély létezik az életben: Isten Igéje. Ahogy Pál második levele Timóteushoz 3. fejezetének a 16. és 17. versei írják: Az egész Bibliát isteni ihletés adta nekünk, és hasznos arra, hogy megtanítsa nekünk, mi az igaz, és beláttassa velünk, mi a rossz az életünkben; tisztázzon bennünket, és segítsen, hogy azt tegyük, ami helyes. Ez Isten útja arra, hogy minden szempontból jól felkészültté tegyen bennünket(TLB fordítás).

A példabeszédek könyve 30. fejezetének az 5. verse egészen egyszerűen pedig azt mondja: „Istennek minden szava színigaz.”

Helyezd el ma ezt jól a szívedben: „El fogom fogadni a Bibliát, mint egyetlen tekintélyt az életem minden kérdésében.” Amikor elfogadod ezt a felsőbb hatalmat, elkezdesz majd egyre többet kihozni a Bibliából.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • A csecsemőknek tejre van szükségük a növekedéshez. Te mire támaszkodsz szellemi növekedésedben?
  • Az emberek néhány megbízhatatlan tekintélyforrásban hisznek: a közvélekedésben, a hagyományban, az észérvekben és a személyes érzésekben. Ezek közül melyik csábít, hogy kövesd? Hogyan tapasztaltad meg, amikor átvertek téged?
  • A Biblia az életed számára a megbízható, végső hatalom. Milyen lehetne az életed, ha rábíznád magad, és nem a megbízhatatlan tekintélyforrásokra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.17.)

Szólj hozzá!

Hogyan építsd az életedet erős alapra?

2020. április 23. 03:00 - gerbeaud

20200423.jpg

„Mindenki, aki hallja ezeket a szavaimat, és gyakorlattá teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki a házát kősziklára építette” (Mt 7,24 NIV fordítás).

Máté evangéliumában Jézus elmond egy történetet két építkezőről: a bölcsről és a bolondról. A bolond a házát homokra építi. Mikor jön a vihar, a ház összeomlik. Jézus azt mondja, hogy akik hallják a tanítását, de nem ültetik át a gyakorlatba, hasonlók a bolond építkezőhöz.

A bölcs építkező azonban sziklára építi a házát. Amikor jön az eső és a szél, a háza szilárdan áll. Jézus azt mondja: „Mindenki, aki hallja ezeket a szavaimat, és gyakorlattá teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki a házát kősziklára építette” (Mt 7,24 NIV fordítás).

Jakabnak is sok mondanivalója volt a Biblia tanításainak alkalmazásáról. Jakab levelének első fejezete három példával zárul arról, hogyan tudhatod, hogy ténylegesen átültetted a gyakorlatba Isten Igéjét:

1. Irányított szád lesz: „Azok, akik istenfélőnek tartják magukat, és még szabadjára engedik a nyelvüket, becsapják magukat, és a hitük hiábavaló” (Jak 1,26 NIV fordítás).

2. Gondoskodó szíved lesz: „A hit, amelyet Isten, az Atyánk elfogad, olyan tiszta és hibátlan, mint ez: gondoskodni az árvákról és az özvegyekről a bajukban” (Jak 1,27 NIV fordítás).

3. Tiszta elméd lesz: „megőrizni az embernek önmagát a világ általi szennyeződéstől” (Jak 1,27 NIV fordítás).

Jakab azt mondja, ezek a dolgok a hiteles kereszténység bizonyítékai.

János evangéliuma 13. fejezetének a 17. versében Jézus azt mondja a követőinek: „Most, hogy tudjátok ezeket a dolgokat, áldottak lesztek, ha megteszitek” (NIV fordítás). A Biblia áldásai akkor következnek be, amikor a tanításait megvalósítjuk.

Mindegy, hogy ki vagy, több lelki igazságot tudsz, mint amennyit ténylegesen meg is élsz. Úgyhogy kezdd csak ott, ahol tartasz. Gyakorold azt, amit már tudsz! Aztán, ahogy egyre többet tanulsz, ültesd át azt is a gyakorlatba! Legyél az Ige cselekvője!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Milyen módon változott meg az életed a Biblia tanításainak megvalósításával?

Ahogy olvastad Jakab bizonyítékait a hiteles kereszténységről, ott tartasz-e már? Ha nem, remélem, megnyitod ma az életedet Jézus Krisztusnak. Íme egy ima, amelyik segít téged ebben:

Jézus, hiszem, hogy meghaltál értem a kereszten. Bánom a bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem! Akarom, hogy belépj az életembe, és az életemet a követéseddel akarom tölteni.

Ha imádkoztad ezt az imát, Isten megbocsátja a bűneidet, és egy új kezdetet biztosít. Most pedig legyen hited és bátorságod elkezdeni követni Jézust azzal, hogy átülteted a gyakorlatba azt, amit Isten Igéjéből tanultál.

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.16.)

Szólj hozzá!

Hogyan engedd a Bibliának, hogy megváltoztasson?

2020. április 22. 03:00 - Tomes Lívia

20200422.jpg

„Ne csak hallgasd az Igét, és így megtéveszd önmagad! Csináld is, amit mond!” (Jak 1,22 NIV fordítás).

Képzeljük el, hogy komolyan veszed testi egészségedet. Vásárolsz egy könyvet a sportolásról, és ezt elmondod egy barátodnak is. „Ez megváltoztatja az életemet!” – mondod.

Aztán hat hónappal később ismét találkozol barátoddal, és az alakod még mindig ugyanolyan. „Ez a legjobb könyv, amit valaha olvastam„” – mondod. „Aláhúztam részeket, egész szakaszokat tanultam meg, sőt még egy tanulmányozó csoportot is létrehoztam erről.”

De soha nem gyakoroltad azt, amit a könyv tanított neked, így ez nem változtatott meg téged.

Lehet, hogy ugyanezt csinálod Isten Igéjével? Talán megjelölöd a Bibliai szakaszokat, de hagyod-e, hogy a Biblia megjelöljön téged?

Jakab levele azt mondja: „Ne csak hallgasd az Igét, és így megtéveszd önmagad! Csináld is, amit mond!” (Jak 1,22 NIV fordítás).

Ahhoz, hogy megkapd a Biblia áldásait, válaszolnod kell rá, és hagyni, hogy az megváltoztasson.

Ha eddig nem gyakoroltad a választ Isten Igéjére, akkor nehéz lehet eldöntened, hogy hogyan is kezd. Íme, néhány kérdés, amit tégy fel magadnak, amikor olvasod a Szentírást:

  • Olyan bűnre mutat rá, amit meg kell vallanom, vagy egy olyan hozzáállást jelez, amin változtatnom kell?
  • Isten parancsot ad, hogy engedelmeskedjek, vagy egy példát mutat, amit követnem kell?
  • Van-e olyan imádság a Szentírásnak ebben a részében, melyet imádkozhatok magamért vagy más emberekért?

Kezd el ezekkel a kérdésekkel! Ahogy a válaszokat elkezded beépíteni életedbe, hamarosan rájössz, hogy nem ugyanaz az ember vagy.

A Biblia fordítások között van egy úgy nevezett „Élő Biblia” fordítás. Így kell tennünk mindnyájunknak: élő Bibliának lenni. A legjobb fordítása a Szentírásnak az, ha lefordítod azt az életedre, és hagyod, hogy megváltoztasson.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan változtatott meg téged a Szentírás valamelyik része?
  • Milyen Szentírás-részeket olvastál a közelmúltban, majd átsiklottál rajtuk anélkül, hogy hagytad volna, hogy azok megváltoztassanak?
  • Válassz ki egy részt a Szentírásból, amit el akarsz olvasni! Ha nem tudod, hogy melyik legyen az, keresd meg a Jakab levelének első fejezetét, amelyről ma szó volt! Olvasás közben tedd fel a kérdéseket a fenti listából, majd válaszolj rájuk! Hagyd, hogy Isten szava megváltoztasson!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása