Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten a családja számára teremtett

2021. december 12. 03:00 - gerbeaud

„Isten előre eldöntötte, hogy befogad minket a saját családjába oly módon, hogy Jézus Krisztus által magához hozott minket. Ez az, amit tenni akart, és ez nagy örömet okozott neki.” (Ef 1,5 NLT)

A létezésed végső oka az, miszerint Isten azt akarta, hogy a családjának tagjává válj.

A Biblia ezt mondja: Isten előre eldöntötte, hogy befogad minket a saját családjába oly módon, hogy Jézus Krisztus által magához hozott minket. Ez az, amit tenni akart, és ez nagy örömet okozott neki. (Ef 1,5 NLT)

A lelki családod, Isten családja, túl fogja élni még a fizikai családodat is. A fizikai családok nem tartósak. Felnőnek, elköltöznek, elmúlnak. De Isten lelki családja örökké élni fog.

Isten soha nem arra szánt, hogy egyedül éld le az életet. Az igazság az, hogy Isten gyűlöli a magányt. Amikor Isten megteremtette az embert, az Édenkertbe helyezte – egy tökéletes környezetbe –, és az első dolog, amit Isten mondott: „Nem jó az embernek egyedül lenni.” Isten azt akarja, hogy a családjának tagja legyél.

Milyen Isten családja? A Biblia azt mondja: „Ez a család az élő Isten egyháza, az igazság támasza és alapja” (1Tim 3,15 NCV). Az egyház, Krisztus teste nem egy intézmény. Az egyház nem bürokrácia, nem szervezet vagy társadalmi egyesület. Az egyház Isten családja. Nem szabályokról és előírásokról, rituálékról és vallásról szól. A kapcsolatokról szól. És a szeretetről szól.

Az egyház „az igazság támasza és alapja”. Mi történik, ha egy épületnek nincs alapja? Összeomlik. Azok az emberek, akik földrengésveszélyes területeken élnek, jobban megértik ezt, mint a legtöbben. Ha nincs jó alap az épületed alatt, össze fog omlani, amikor jön egy földrengés.

Isten azt mondja, hogy az életed ugyanígy működik. Lesznek földrengéseid – pénzügyi, érzelmi, kapcsolati, egészségügyi és karrierbeli földrengések. És amikor nehéz idők jönnek, és nincs lelki családod, aki támaszt adna, össze fogsz omlani.

Egyedül nem tudod beteljesíteni Isten céljait. Isten úgy alkotott meg, hogy szükséged legyen másokra. Isten családjának erős támogatásával rendelkezni fogsz azzal a biztos alappal, amelyre szükséged van ahhoz, hogy megálld a helyed az élet kihívásaiban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan magyaráznád el a különbséget Isten családja és egy vallási szervezet között?
  • Isten azt akarja, hogy lelki családod támogasson, amikor az élet „földrengései” jönnek. Hogyan lehetsz támasza valakinek Isten családjában, aki éppen most nehéz körülményeket él át?
  • Hogyan tudják majd mások Isten családjában, hogy miként támogassanak téged, amikor szükséged lesz rá?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.05.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Te vagy Isten szeretetének középpontja

2021. december 11. 03:00 - gabormel

gods_love.jpg

„Jóval azelőtt, hogy lerakta volna a föld alapjait, (Isten) ránk gondolt, és szeretete középpontjaként döntött rólunk.” (Ef 1,4 The Message)

Tudtad, hogy amikor Isten rád néz, egyszerűen csak azért szeret, mert ő teremtett téged?

Amikor a három gyermekem még kicsi volt, este leültem az ágyuk mellé, és csak néztem, ahogy alszanak. Néztem, ahogy a mellkasuk emelkedik és süllyed. Mivel az édesapjuk voltam, nagy örömmel néztem, ahogy békésen alszanak. 

Mennyei Atyád is így érez irántad.

A Bibliában ez áll: „Jóval azelőtt, hogy lerakta volna a föld alapjait, (Isten) ránk gondolt, és szeretete középpontjaként döntött rólunk.” (Ef 1,4 The Message)

Mielőtt Isten megteremtette a világot, rád gondolt. Sőt a Biblia azt mondja, az egész univerzum egyszerűen azért jött létre, hogy Isten megteremthesse az emberi fajt, és szerethessen minket. Szeretetének középpontjában mi állunk minden más teremtménnyel szemben.

Azért teremtett meg Isten, hogy szerethessen.

Ha hagyod, hogy ez az alapvető igazság a lelked mélyéig hatoljon, soha többé nem lesz problémád a bizonytalansággal vagy az alacsony önértékeléssel. Mert amikor rájössz, hogy Isten azért teremtett, hogy szeressen, nem fogsz többé küzdeni a bizonytalanság érzésével.

Hóseás próféta könyve 6. fejezetének 6. versében Isten ezt mondja: „Nem az áldozataidat akarom – hanem a szeretetedet; nem az égőáldozataidat – hanem azt akarom, hogy ismerj engem” (TLB) A legfontosabb dolog, amit tudhatsz, hogy Isten azért teremtett, hogy szeressen. És a legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy megismered, és viszont szereted őt. Ez az első számú célod az életben.

Tragikus, hogy a legtöbb ember úgy éli le az egész életét, hogy nem tudják, mi az életük célja. Mindenféle más dolgot tudnak – tőzsdei jegyzéseket, sporteredményeket, hogy ki van a kedvenc magazinjuk címlapján –, de nem ismerik Istent.

Lehet, hogy tudsz Istenről, de őt személyesen is ismered? A barátja vagy? Szeretet kapcsolatban állsz vele? Ha nem, én arra biztatlak, hogy ezen még ma változtass.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Meglep, hogy Isten mennyire szeret téged? Isten hogyan mutatja ki az irántad való szeretetét?
  • Hogyan adhatsz Istennek többet a szeretetedből?
  • Mit kell tenned, hogy erősebb barátságot alakíthass ki Istennel?

Isten az ő családjába akar fogadni téged

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged, és ezt leginkább a kereszt bizonyítja. Jézus halálával és feltámadásával Isten lehetővé tette számodra, hogy örökre az ő családja részévé válj. Nem számít, hogy mit tettél, vagy honnan jössz, Isten örökkévaló családjában helyed van, amely már készen van, és rád vár. A meghívás érvényes, az ajtó előtted tárva nyitva áll. Csak higgy, és fogadd el!

Készen állsz? Akkor mondd el a következő imát: „Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni az életemről neked. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Azt akarom, hogy ez mostantól kezdve megváltozzon. El akarom hagyni a bűneimet, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit valaha rosszul tettem, hogy nekem ne kelljen kifizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem lehetnék elég jó ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vállaltad. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és most alázatosan kérlek, ments meg engem. Hiszek benned, Jézus, és hiszem, hogy be fogod tartani az ígéretedet, hogy azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.04.)

Szólj hozzá!

Ne csak hallgasd, amit a Biblia mond, hanem emlékezz is rá!

2021. december 10. 03:00 - Erika1832

bibliatanulmanyozas_03.jpg

„Hallgasd figyelmesen szavaimat! Ne veszítsd szem elől azokat! Engedd, hogy mélyen a szívedbe hatoljanak, mert életet hoznak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek.” (Péld 4,20–22 NLT)

Attól, hogy valamit meghallgatsz, még nem válsz bölccsé – emlékezned is kell a hallottakra. Sőt, nem csak emlékezned kell rá, hanem meg is kell magadban erősítened, amit tanultál, mert ha nem így teszel, akkor újra és újra meg kell tanulnod ugyanazt a leckét.

A Biblia a bölcsességről ezt mondja A példabeszédek 22,17–18-ban: „Figyelj, és megtanítalak arra, amit a bölcsek mondtak. Tanulmányozd a tanításaikat, és örülni fogsz, ha emlékszel azokra, és idézni tudod azokat.” (GNT)

Nézzük meg a négy igét, ami ebben az idézetben szerepel: figyelni, tanulmányozni, emlékezni és idézni – ezek mind a bölcsesség ismérvei.

Az emberek gyakran mondják: „Semmire sem tudok visszaemlékezni!” Ó, dehogyis nem! Amit szeretünk, vagy ami fontos számunkra, arra emlékszünk.

Talán te is ezt mondod: „Nem tudom az igeverseket kívülről megtanulni a Bibliából!” Viszont emlékszel minden focimeccs eredményére a legutóbbi szezonból. Kívülről fújod a népszerű slágerek szövegét, vagy fejből tudod a kedvenc receptjeidet. Arra emlékszel, ami fontos számodra.

A Biblia ezt mondja: „Hallgasd figyelmesen szavaimat! Ne veszítsd szem elől azokat! Engedd, hogy mélyen a szívedbe hatoljanak, mert életet hoznak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek.” (Péld 4,20–22 NLT)

Ahogy elkezd benned kialakulni az Isten Igéje iránti szenvedélyes szeretet, az igazság fontos lesz számodra. Emlékezni fogsz rá, ismételgetni fogod, megerősíted magadban, és ahogy alkalmazod, meg fogja változtatni az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos kívülről megtanulni igeverseket?
  • Mit gondolsz, miért könnyebb megjegyezni egy sportstatisztikát vagy a kedvenc receptedet, mint Isten Igéjét?
  • Hogyan befolyásolhatja az Istenről alkotott képed azt a vágyadat, hogy tanulmányozd és megjegyezd az ő Igéjét?
  • Ha azt tapasztalod, hogy nem nagyon vágyódsz a Biblia olvasására és tanulmányozására, kérd Istent, hogy alakítson ki benned egy mélyebb szeretetet az ő Igéje iránt.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A bölcs emberek kérdeznek, azután pedig odafigyelnek a válaszra

2021. december 09. 03:00 - csmsdvd

fecskek.jpg

„Az emberek gondolatai olyanok, mint a mély kút, de az értelmes megtalálja benne a bölcsességet.” (Péld 20,5 NCV)

Ha bölcs szeretnél lenni, akkor meg kell tanulnod bölcs kérdéseket feltenni.

A példabeszédek könyve 20,5 szerint „Az emberek gondolatai olyanok, mint a mély kút, de az értelmes megtalálja benne a bölcsességet.” (NCV). Másképp megfogalmazva: mindenkitől tanulhatsz valamit. Ahogy megéri az erőfeszítést, hogy vizet húzzunk a kútból, megéri időt szánni és odafigyelni egy másik emberre, hogy bölcsességet merítsünk tőle.

Hogyan tudod valakiből a felszínre hozni a bölcsességet? Úgy, hogy megtanulsz okos kérdéseket feltenni.

Utazásaim során taxisofőröknek is és miniszterelnököknek is tettem fel kérdéseket, és mindegyiküktől tanultam valamit. Ha a megfelelő kérdéseket teszed fel, bárkitől tanulhatsz.

Rájöttem arra is, hogy amíg én beszélek, semmi újat nem tanulok. Amíg mozog a szám, addig nem tudok meg semmi újat. Beszéd közben képtelenség tanulni. Azáltal tanulsz, hogy másokra figyelsz. Ezért meg kell tanulnod odafigyelni arra, amit hallasz.

Egy amerikai televíziós műsorvezető, Larry King  mondta egyszer: Ha egy beszélgetős show-műsorban a kérdező házigazda beszél a műsor felében, akkor valami nagyon nincs rendben. A műsor házigazdájának kell a legkevesebbet beszélnie és a legtöbbet hallgatnia. A jó műsorvezető előre összeállítja a kérdéseket, és utána csak hallgat.

Az évek során nagyon sok interjút adtam már, és azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb műsorvezető házigazda követi Larry King tanácsát. A beszélgetős show-műsorok egyre inkább a kérdező műsorvezetőről szólnak, akik inkább magukra akarják irányítani a figyelmet, nem a vendégeikre.

Az életben te inkább olyan legyél, mint az a show-műsor házigazda, aki megtanult hallgatni. Legyél inkább olyan ember, aki úgy gondolja, hogy mindenkitől tanulhat.

Csak tegyél fel jó kérdéseket, és utána hallgasd meg a választ! Ez jellemzi a bölcs embert.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Próbáld meg, hogy egy egész napon át arra figyelsz, amit mások mondanak, és nem te beszélsz. Milyen változást érzékelsz?
  • Mit üzensz azzal a másiknak, hogy – miután feltetted a kérdésed – odafigyelve és érdeklődéssel végighallgatod a válaszát?
  • Ahhoz, hogy valakiből bölcs dolgot hozzál ki, tudnod kell bölcs kérdéseket feltenni. Tudnál példát mondani bölcs kérdésre?

Ha már a fontos kérdéseknél tartunk, te tudod biztosan, hogy hová fogsz kerülni, amikor meghalsz?

Sok ember fél a haláltól többek között azért, mert nem tudják, hová fognak kerülni haláluk után. Jézus azonban azért jött, hogy megszabadítson a haláltól való félelmeinktől.

A Biblia azt mondja, mindannyian vétkeztünk, és a bűn zsoldja a halál. Viszont Isten annyira szeret, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy váltságul adja magát bűneidért, Isten népe közé fogadjon be téged, és megszabadítson a halál félelmétől.

Amennyiben készen állsz Isten népe közé tartozni, kezdd azzal, hogy elmondod a következő imát: „Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot kell adnom neked az életemről. Megvallom, eddig figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy bűnt követtem el ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tiéd szerint. Most szeretnék változtatni ezen. Szeretnék elfordulni a bűneimtől, és feléd fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon minden rosszért, amit tettem, hogy nekem ne kelljen ezért bűnhődnöm. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bűnbocsánatod, és tudom, Uram, hogy csak a kegyelmed menthet meg.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy magadra vállaltad minden bűnömet. Elfogadhatóvá tettél engem a menny számára, és most alázattal kérlek, ments meg engem. Kérlek, szabadíts meg a bűneimtől és a haláltól való félelmemtől. Hiszek benned, Jézus. És hiszek abban, hogy ígéretedet megtartod, hogy azonnal, biztosan, teljesen és mindörökre megmentesz engem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.02.)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Ha bölcs akarsz lenni, tölts időt bölcs emberekkel!

2021. december 08. 03:00 - ReveSz

„Tölts időt a bölccsel, és bölcs leszel, de az ostobák barátja szenvedni fog.” (Péld 13,20)

Ha bölcs akarsz lenni, engedj be bölcs embereket az életedbe.

Nincs szükséged sok barátra. Nem kell népszerűnek lenned. Csak néhány jó barátra van szükséged, akik építenek, nem pedig rombolnak téged – olyanokra, akik bölcsek, és nem ostobák.

Ha ostoba emberekkel töltöd az időd, te magad is azzá válsz. Ha bölcs emberekkel, akkor te is bölcsebb leszel. Ahogy a régi mondás tartja, „Nehéz a sasokkal szárnyalni, ha pulykákkal vagy körülvéve.”

Az emberek közösségben fejlődnek és növekednek a legjobban. Egyedül nem tudsz szellemi érettségben növekedni.

Lehetsz szerzetes, felköltözhetsz egy hegy tetejére és töltheted az idődet csendben könyvek olvasásával. A tudásodat ugyan fejleszted így, de nem válsz bölcsebbé.

Miért? Mert a bölcsesség a szeretetről szól. A bölcsesség elsősorban a kapcsolatokban jelenik meg. Ezért van az, hogy sok embernek hiába van magas tudományos fokozata, a házassága mégis romokban hever. Nagy tudásuk van, de nem bölcsek.

A Biblia ezt mondja A példabeszédek 13-20-ban: „Tölts időt a bölccsel, és bölcs leszel, de az ostobák barátja szenvedni fog.”

Ha egy színpad szélén állnék és megpróbálnálak felhúzni, miközben te engem lefelé, akkor melyik lenne könnyebb? Mindig könnyebb valakit lerántani, mint felhúzni. Azok az emberek, akik lehúznak téged, nem igazi barátaid. Az igazi barátok felemelnek. Úgy segítenek neked az Istentől való bölcsesség keresésében, hogy megosztják veled a saját bölcsességüket.

Vannak olyan emberek az életedben, akik rendszeresen megosztják veled a bölcsességüket? Ilyen segítségre és bátorításra van szükséged az életben, ha bölcs emberré akarsz válni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik a hozzád legközelebb álló emberek? Hogyan bátorítanak, segítenek téged, hogy szellemileg növekedj és bölcsebb légy? Vagy hogyan vonják el a figyelmedet attól, hogy megtanulj bölcsen élni?
  • Ki az a bölcs ember, akivel szeretnél szorosabb kapcsolatot ápolni? Vagy, ha idősebb, érettebb keresztény vagy, melyik fiatalabb hívőbe szeretnél időt fektetni?
  • Számodra az a fontosabb, hogy sok barátod legyen, vagy az, hogy inkább kevesebb, de mélyebb barátságaid legyenek? Szerinted miért van ez így?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása