Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Bízz Istenben és az Ő nagyobb, jobb tervében

2022. június 12. 03:00 - gerbeaud

„Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja.” (Fil 1,12)

Ha boldog akarsz lenni, minden problémát Isten szemszögéből kell nézned. A legboldogabb embereknek szélesebb a perspektívájuk. Látják a teljes képet. Amikor nem Isten szemszögéből látod a dolgokat, elcsüggedsz, csalódott és boldogtalan leszel.

Nem számít, mi történik az életedben – a jó, a rossz és a csúf –, Isten dolgozik a terven. Pál tudta ezt. Azt mondja a filippiekhez írt levelében (1,12): „Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja.

Mióta Pál megtért a damaszkuszi úton, egy nagy álma volt: Rómában, a világegyetem akkori központjában akart prédikálni. Az volt az álma, hogy a világ legfontosabb városában hirdesse az evangéliumot.

De Istennek más ötlete volt. Ahelyett, hogy Pált Rómába küldte keresztes hadjáraton hirdetni az igét, Isten Néró királyi foglyává teszi, aki akkoriban a császár volt. Ráadásul Néró egy gonosz és korrupt vezető volt.

Pál királyi fogolyként két éven keresztül a nap 24 órájában egy királyi őrhöz volt láncolva, és az őrséget négy óránként cserélték. Több mint két évet töltve a börtönben Pálnak lehetősége nyílik több ezer őrnek tanúságot tenni. Ki itt az igazi fogoly? Kinek van lebilincselő közönsége?

Ez nem Pál, hanem mindvégig Isten terve volt, és elképesztő hatásokat váltott ki. Két eredményéről biztosan tudunk.

Először is, a filippiekhez írt levél 4. fejezetében Pál azt írja, hogy a bebörtönzését követő két éven belül Néró saját háznépének egy része hívővé vált a római királyi udvarban tett tanúságtétele miatt.

Másodszor, nehéz rávenni egy olyan fickót, mint Pál, hogy felhagyjon a tevékenykedéssel. A börtönben csendre van ítélve, és ennek eredményeként írja meg az Újszövetség nagy részét. Vajon melyiknek volt nagyobb hatása: a Colosseumban folytatott prédikálásának vagy az általa írt könyveknek, köztük a rómaiakhoz, a korintusiakhoz, a galatákhoz, az efezusiakhoz, a filippiekhez és a kolosséiakhoz írt leveleknek? Ez a hét könyv az évek során emberek millióinak tárta fel Jézust.

Pál tudta, hogy Istennek nagyobb terve van, és boldog lehet, mert bízik abban, amit Isten tesz a problémáin keresztül.

Bármikor, amikor olyan problémád van, ami kezd lehúzni, azt kell tenned, amit Pál: tanuld meg Isten szemszögéből nézni. Kérdezd meg: „Mit keres itt Isten? Mi a teljes kép? Mi a nagyobb perspektíva?” Akkor képes leszel hittel szembenézni a problémával.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy olyan problémára, amely most elcsüggeszt. Hogyan változik a csüggedésed, amikor ezt Isten nagyobb perspektívájából szemléled?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy egy nehéz időszakon menj keresztül?
  • Hogyan láttad Istent munkálkodni múltad nehéz helyzetei közepette?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.05.)

Szólj hozzá!

Minél hálásabb vagy, annál boldogabb leszel

2022. június 11. 03:00 - gabormel

„Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek.” (Fil, 1,3 NLT fordítás)

 jason-leung-xrqlwqzcz4m-unsplash-1024x773_1.jpg

Ha egészséges kapcsolatokat szeretnél, kezdd a hálás életszemlélettel. Sokkal boldogabb leszel, és jobban élvezed a kapcsolataidat, ha kialakul az a szokásod, hogy hálás légy az életedben élő emberekért.

A Filippieknek írt levélben ez áll: „Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek.” (Fil, 1,3 NLT fordítás)

Ez az egyszerű igazság a jó kapcsolatok alapja.

Amikor az életedben lévő emberekere gondolsz, akkor először hálát érzel? Vagy inkább ezt kérdezed: „Mit kell tenniük értem? Mik a problémáink? Mit kell tennünk? Lehet, hogy az első gondolatod nem éppen a hála. De Pál első gondolata a barátai iránt a hála volt. És ez az a modell, amit követnünk kell, ha azt akarjuk, hogy a kapcsolataink tartósak legyenek.

Íme a probléma: Minél tovább ismersz valakit, annál valószínűbb, hogy természetesnek veszed az illetőt. Az idő múlásával könnyebbé válik a hibáira való összpontosítás, és a boldog idők helyett a rosszakra emlékezni.

Éppen ezért igényel erőfeszítést részünkről, hogy az életünkben élő emberek iránt adott hála mellett döntsünk. Minél tovább tart a kapcsolatunk, annál nehezebb lehet emlékezni rájuk. De a kapcsolatainkra nézve egy örökké tartó hatást fogunk megtapasztalni, ha szokásunkká válik, hogy hálát adjunk Istennek, mikor a házastársunkra, gyermekeinkre, szüleinkre, testvéreinkre, szomszédainkra, munkatársainkra és kis csoportunk tagjaira gondolunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen negatív gondolatokat kellene a hála szavaival helyettesítened?
  • Kinek vagy hálás az életedben? Elmondtad Istennek? Elmondtad azoknak az embereknek?
  • Miért akarhatja Isten, hogy köszönetet mondjuk neki azokért az emberekért, akiket az életünkbe helyezett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.04.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyünk türelmesek az emberek fejlődésével

2022. június 10. 03:00 - Erika1832

„Biztos vagyok abban, hogy Istenturelem.jpg, aki elkezdte bennetek a jó munkát, mindaddig folytatni fogja a munkáját, amíg az végül be nem fejeződik azon a napon, amikor Krisztus Jézus visszatér.”

(Fil 1,7 NLT)

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, a rajzaikat mindig oda hozták hozzám és megkérdezték: "Mit gondolsz erről, Apu?" Azt feleltem nekik: "Ez tökéletes! Jól néz ki." Amikor ezt válaszoltam, hogy tökéletes, nem arra gondoltam, hogy egy Picasso-féle remekmű. Nagyon szerettem, amiket készítettek, mert az életüknek ebben a szakaszában tökéletesek voltak.

Isten sem vár a szeretetével, míg érett leszel. Nem várja meg, hogy rendbe tedd a dolgaidat vagy összekapd magad, és azt gondold, hogy most már elég jó vagy ahhoz, hogy szeressen téged.

És neked sem kellene ezt tenned másokkal. Szeretni kell őket, szemölcsökkel, meg mindennel együtt. Türelmesnek kell lenned a fejlődésükhöz.

Pál apostol nagyszerű példa erre: „Biztos vagyok abban, hogy Isten, aki elkezdte bennetek a jó munkát, mindaddig folytatni fogja a munkáját, amíg az végül be nem fejeződik azon a napon, amikor Krisztus Jézus visszatér” (Fil 1,6 NLT). Pál tudta, hogy Isten jó, és hosszú munkát végez a filippi gyülekezetben élő emberek életében, és türelmes volt fejlődésükhöz.

Miért olyan fontos ez a boldogságodhoz? Ha ragaszkodsz az emberek tökéletességéhez, életed hátralevő részében nehézségeid lesznek. Ha mindig tökéletességet vársz az emberektől, mielőtt élvezhetnéd a velük való kapcsolatod, akkor soha nem leszel boldog, mert senki sem tökéletes – leginkább te nem.

Íme egy kis boldogság tipp: Ha boldogabb és egészségesebb kapcsolatokat szeretnél, akkor inkább örülj, hogy milyen sokat fejlődtek a többiek, ahelyett, hogy elítéled őket, hogy még meddig kell eljutniuk. Türelmesnek kell lenned az emberek fejlődésével kapcsolatban.

Türelmesnek kell lenned ahhoz, hogy értékelni tudj másokat ahelyett, hogy a tökéletlenségeik miatt elítéled őket. A türelem kulcsa pedig a szeretet.

Pál azt mondja a következő versben: "Helyes, hogy így érezzek, veletek kapcsolatban, mert különleges helyet foglaltok el a szívemben." (Fil 1,7 NLT).

A szívemben: ez az igazi kulcs a boldogsághoz. Amikor szereted és értékeled az embereket, és az fejlődésükre nézel, akkor egészséges, és boldog kapcsolatokat alakítassz ki.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen hatással van rád, amikor a barátaid ünneplik a sikeredet? 
  • Hogyan segít az Isten irántad való szeretete abban, hogy jól szeress másokat? 
  • Ha nem tartod magad türelmes embernek, milyen módon tudod megteremni a Léleknek ezt a gyümölcsét az életedben?

Bízhatsz Isten üdvösségi ígéretében.

A bűnöd választ el Istentől, és semmit sem tehetsz, hogy helyrehozd a dolgokat. Ezért szükséged van valakire, aki megment a bűneidtől, és elfogadhatóvá tesz Isten előtt.

Ezért küldte el Isten Jézust. Jézus kereszthalála megfizetett minden rosszért, amit valaha elkövettél, vagy el fogsz követni. Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatot teremts az Atya Istennel. A Biblia ezt mondja: "Isten előtt igazzá leszünk azáltal, ha hitünket Jézus Krisztusba vetjük. És ez mindenkire igaz, aki hisz, függetlenül attól, hogy kik vagyunk." (Róma 3,22 NLT).

Azzal kezdheted meg az utad Jézussal, hogy hiszel benne, és megvallod a bűneidet. Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűnömért, és hogy te feltámasztottad őt. Bízom benne, mint Megváltómban, és követni akarom őt, mint Uramat a mai naptól kezdve. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a te akaratod szerint cselekedjek. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál, hogy befogadd Jézust, kérlek, küldj nekem egy e-mailt Rick@PastorRick.com, és tudasd velem. Szeretnék küldeni nektek néhány ingyenes anyagot, hogy segítsenek nektek Jézussal kezdeni az utazástokat.

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.06.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A pozitív ima erős kapcsolatokat teremt

2022. június 09. 03:00 - Anita.B

pexels-rodolfo-clix-1615776.jpg“És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1,9-11).

Pál nem pusztán imádkozott az emberekért élete során. Örömmel imádkozott értük!

Valószínűleg vannak dolgok mások életében, amin szeretnél változtatni. Nem magadat akarod megváltoztatni; azt akarod, hogy ők változzanak meg. Mindig meg akarsz változtatni másokat — de nem tudsz!

Azonban imádkozhatsz és hagyhatod Istennek, hogy elvégezze a munkát mások életében.

A pozitív ima hatékonyabb, mint a pozitív gondolkodás. A világ összes pozitív gondolkodása sem fogja megváltoztatni a házastársad, gyermeked vagy barátod helyzetét. A pozitív gondolkodás megváltoztathat téged, de senki mást nem fog. Viszont a pozitív ima változást hozhat a te életedben és valaki máséban is.

Mi a leggyorsabb módja annak, hogy egy rossz kapcsolatot jóra változtass? Kezdj el imádkozni a másik emberért! Ez megváltoztat téged, és megváltoztathatja a másik embert is.

Pál azt is elmondta, hogyan imádkozz másokért: “És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1,9-11).

Ezekből a versekből négyféleképpen tanulhatsz meg imádkozni az életedben lévő emberekért:

Imádkozz, hogy növekedjenek a szeretetben: “És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel…”

Imádkozz, hogy bölcs döntéseket hozzanak: “… hogy megítélhessétek, mi a helyes…”

Imádkozz, hogy tisztességesen éljenek: “…hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára…”

Imádkozz, hogy olyanok legyenek, mint Jézus: “…és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.”

Imádkozd ezt magadért és bárki másért az életedben, majd figyeld meg, hogyan fordítja meg Isten a reménytelennek vagy újraélesztendőnek tűnő kapcsolatot.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy feszült kapcsolatra az életedben. Hogyan fogsz imádkozni azért a négy dologért, amelyről szó volt a mai áhítatban?
  • Hogyan változtat meg a pozitív ima téged és nem csak azt, akiért imádkozol?
  • Szánj rá egy pillanatot és olvasd el a Galata 5,22-23-at. Hogyan látsz többet ebből a “gyümölcsből” az életedben, amikor Jézust követed?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.06.02.)

Szólj hozzá!

Koncentrálj a jó időkre!

2022. június 08. 19:08 - managercoach.hu

nr2022.jpg„Hálát adok Istennek a segítségért, amit nekem adtatok” (Fil 1,5 NCV fordítás).

Pál apostol a filippiekhez írt egy könyvet, ahhoz a gyülekezethez, amit ő indított el. Abban a városban, egy Lídia nevű asszony megnyitotta előtte otthonát, és másokkal együtt befogadta Pált. A filippi gyülekezet még Pál missziós útjait is támogatta. Ezért mondja Pál a filippiekhez írt levél 1. részének 5. versében: „Hálát adok Istennek a segítségért, amit nekem adtatok” (NCV fordítás).

Az igazság azonban az, hogy Pál apostol igencsak rossz időket élt meg Filippiben. Itt volt a legnehezebb dolga a gyülekezet elindításával. Amikor megérkezett a városba, akkor az emberek ütlegelték, ostorozták, megalázták, hamis vádakkal letartóztatták, bebörtönözték, és még egy földrengést is túlélt. Ezek után pedig a város vezetői udvariasan megkérték, hogy hagyja el a várost.

Pál azonban ezt mondta az ottani hívőknek: „Minden alkalommal, amikor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” (Fil 1,3 NLT ordítás).

Mit tett Pál apostol? Szelektált az emlékei között. Filippi nem volt boldog hely a számára, sok üldöztetést és szenvedést kellett elviselnie abban a városban, de ő mégis úgy döntött, hogy nem ragad bele ebbe a fájdalmas emlékekbe. Helyette háláját fejezte ki a jó dolgokért, amik érte és rajta keresztül történtek.

Minél régebb óta ismersz valakit, annál valószínűbb, hogy természetesnek veszed a jelenlétét, a hibáit keresed, és a rossz dolgokra emlékszel a jók helyett.

Még mindig ragaszkodsz néhány, az életedben lévő emberekkel kapcsolatos fájdalmas emlékhez? Soha nem engedted el azokat, és nem tudod élvezni ezeket a kapcsolatokat, mert továbbra is ragaszkodsz a múlthoz.

Meg kell értened, hogy az emlékek választások. Már korábban említettem egy történetet Klára Bartonról - aki az Amerikai Vöröskeresztet alapította -, akit egyik barátja emlékeztetett arra, hogy valaki embertelen dolgot tett vele évekkel korábban. A barát megkérdezte:  "Nem emlékszel?" Az ő híres válasza az volt: „Világosan emlékszem, hogy elfelejtettem.”

Az emlékezés választás kérdése. Ha meg akarod tartani a fájdalmas emlékeidet, akkor tedd azt! De nem leszel boldog! Pál apostolnak is rengeteg oka lett volna, hogy Filippi beli rossz emlékeire koncentráljon. Helyette inkább hálás volt az életében lévő emberekért és a munkáért, amit Isten bennük és általuk végzett.

Amikor te is ezt teszed, akkor Isten sokkal jobban megáldja kapcsolataidat, mint gondolnád. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért van az, hogy időnként a fájdalmas emlékeket könnyebben őrizzük meg, minthogy jókra cserélnénk le azokat?
  • A jó emlékekre való összpontosítás, miként változtatja meg a jövővel kapcsolatos elvárásaidat?
  • Hogyan tudod kimutatni háládat azoknak az embereknek, akiket Isten helyezett életedbe? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.01, a 2019. október 16.-i fordítás alapján)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása