Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ne csak gyors, hanem helyes döntést hozz!

2020. május 29. 03:00 - Anika Enikő

20200529.jpg

„Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Amikor valami lehetetlennek tűnő dolgot kérnek tőled, akkor kezdd azzal, hogy nem engeded meg magadnak, hogy bepánikolj; majd igyekezz megismerni a tényeket! Ezután kérj egy kis gondolkodási időt!

Miért? Mert a legnagyobb kísértésed a válság közepén az, hogy impulzív legyél. Általában ilyenkor nem észszerűen, hanem az érzelmeidre hallgatva gondolkozol, és gyors döntést szeretnél hozni.

Ám a gyors döntésnél sokkal fontosabb a helyes döntésnek a meghozatala.

A rossz döntés rossz döntés marad akkor is, ha gyorsan hozod meg. Szóval lépj hátra egyet, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg, és beszélgess Istennel!

Dániel pont ezt tette, amikor a király arra kérte, hogy magyarázza meg az álmát (mindez azután, hogy a király megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik korábban megpróbálták megfejteni azt): „Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Nagyszerű példaként áll Dániel előttünk, hogy amikor egy helyzetben óriási nyomás van rajtunk, kérjünk időt, és beszéljünk Istennel a helyzetről!

Valószínűbb, hogy jobb döntést hozol, ha nem hamarkodod el a döntést. Nem kell kapkodni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Előfordult már, hogy meggondolatlanul cselekedtél, amikor valami igazán nehéz dologra kértek fel? Hogyan sült el a dolog?
  • Miért olyan könnyű halogatni, ha nehéz helyzetben vagy?
  • Ki az életedben az, akit emlékeztetni kell arra, hogy nem kell elkapkodni a dolgokat, és meg kell adni az időt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.22.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezeljük a lehetetlent?

2020. május 28. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Minden áron szerezd meg a tényeket!” (Péld 23,23 TLB fordítás).

Kértek már olyat tőled, amiről azt gondoltad, hogy lehetetlen megcsinálni? Talán egy barát, főnök, szülő kért olyasmire, ami túl nagy feladatnak tűnt.

Lehet, hogy most egy ilyen kéréssel nézel szembe. Azon töprengsz, hogy hogyan fogsz nekilátni.

A következő áhítatokban meg fogom veled osztani, mit mond a Biblia arról, hogy hogyan kezeljük a lehetetlent.

De kezdjük azzal, hogy hogyan is kell elkezdened.

Először is: ne pánikolj!

Kövesd Dániel példáját! Dániel próféta könyve 2. fejezetében Nebukadneccar király kétségbeesetten fordult a csillagjósaihoz, hogy megfejtsék álmát. Amikor kudarcot vallottak, elrendelte, hogy minden tanácsadóját végezzek ki Dániellel és barátaival együtt.

Amikor Dániel meghallotta a híreket, tapintatosan megkérdezte a király biztonsági őreinek parancsnokát, Arjókot: Miért adott ki a király ilyen kíméletlen rendeletet? Arjók elmesélte Dánielnek, hogy mi történt. Dániel azonnal ment, és királyi engedélyt szerzett több időre, hogy elmondhassa a királynak, mit jelent az álom. Aztán Dániel hazament, és elmondta barátainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, hogy mi történt. Arra kérte őket, hogy imádkozzanak a menny Istenéhez irgalomért, és kérjék tőle, hogy megmutassa nekik a titkot ezáltal elkerülve, hogy megöljék őket Babilon többi tanácsosával együtt. Még aznap este látomásban a rejtély feltárult Dániel előtt, és ő áldotta a menny Istenét...” (Dán 2,15–19 TEV fordítás).

Pánikba esés helyett, Dániel figyelembe vette az összes tényezőt, és igyekezett megérteni, hogy mi a motivációja a király kérésének. Amikor  valaki arra kér, hogy tedd meg a lehetetlent, meg kell értened, hogy miért. Az összes tényre szükséged van.

A király halálra volt rémülve. Amikor az emberek pánikolnak, az érzelmeik vezetik őket. Értelmetlen döntéseket hoznak. Meg kell értened, hogy miért, mielőbb tovább lepnél.

A példabeszédek könyve 23. fejezetének 23. verse azt mondja: Minden áron szerezd meg a tényeket!” (TLB fordítás).

Szóval, ha a lehetetlen elvégzésére kérnek meg, ne ess pánikba! Először gyűjtsd össze az összes tényt!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolnak érzelmeid, amikor stresszhelyzetben vagy?
  • Miért fontos megérteni azoknak a motivációját, akik a lehetetlen elvégzésére kérnek?
  • Hogyan látod Istent egy lehetetlennek tűnő helyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.21.)

Szólj hozzá!

Isten dicsőítése az első lépés a tanulásban

2020. május 27. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban: leborulni Isten előtt. Csak a bolondok hordják fent az orrukat, és hiszik bölcsnek magukat” (Péld 1,7 The Message fordítás).

Hogyan válhatsz nagyszerű tanulóvá?

Isten dicsőítésével.

A Biblia azt mondja: „Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban: leborulni Isten előtt. Csak a bolondok hordják fent az orrukat, és hiszik bölcsnek magukat (Péld 1,7 The Message fordítás).

Egyszer Pál apostol azt mondta Timóteusnak, hogy sok emberrel az a probléma, hogy sok információnak a birtokában vannak, de nem tudják, hogy mi a legfontosabb. Tény, hogy Jézus azt mondta a vallási vezetőknek: „Állandóan a Bibliát olvassátok, mert azt gondoljátok, hogy abban találjátok meg az örök életet. De nem látjátok a fától az erdőt. Ezek az Írások mind rólam szólnak!" (Jn 5,39 The Message fordítás).

Egy nap, amikor az életed véget ér, meg fogsz állni Isten előtt. Az lesz az utolsó vizsgád. Sokkal fontosabb lesz, mint akármilyen teszt, amelyet a tanárodtól vagy professzorodtól kaptál.

A végső vizsgán Isten nem arról fog beszélni, hogy hogyan teljesítettél matematikából, vagy társadalomtudományból.

Azt fogja kérdezni: Ismersz engem?”

Hogyan fogsz válaszolni?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehetséges műveltnek lenni és mégis elmulasztani az élet lényegét?
  • Miért kezdődik az igazi bölcsesség Istennel?
  • Hogyan tette az Istennel való kapcsolatod jobbá az élet minden területét?

Isten ajándékot ajánlj fel neked. Elfogadod?

Ma van a nap. Ma van az a nap, amikor át kell lépned a korlátaidat, és azt mondani Jézus Krisztusnak: Kapcsolatban szeretnék lenni veled.” Hogyan tedd ezt meg? Csak kezdj el beszélgetni vele az imákon keresztül. Most is figyel téged. Kész arra, hogy mindent megtegyen, aminek meg kell történnie. Ezért jött a földre, halt meg a kereszten, és támadt fel.

Egy ajándékot akar adni neked, amelyet imádkozás által tudsz elfogadni: Ma, Jézus, én szeretném megtenni az első lépést feléd. Meg akarlak ismerni. Elismerem, hogy nem értek mindent. De, Jézus, minél jobban ismerlek, annál inkább át akarom adni neked az életemet. Meg akarom kapni az ajándékodat. Helyettesíteni a bűneimet azzal az ajándékkal, amely a megbocsátás, az aggodalmakat békességed ajándékával, és a haláltól való félelmet az örök élet ajándékával. Most behívlak az életembe, hogy tedd otthonoddá a szívemet! Imádkozom ezért a te nevedben. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust az életedbe, akkor kérlek, küldj egy emailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com email címre. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes kiadványt, amellyel elkezdheted a Jézussal közös utazásodat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.20.)

Szólj hozzá!

Az eljövendőre figyelj, ha túl akarsz jutni az átmeneti problémákon

2020. május 26. 03:00 - csmsdvd

szivarvany_para.jpg

„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mt 5,11–12 NIV fordítás).

Problémákkal szembesülünk, amikor Jézust követjük. Ez egészen biztos. Zaklatnak, üldöznek, visszautasítanak és kigúnyolnak.

De nem ez a történet vége. A Biblia azt írja, Jézus „az előtte levő öröm helyett” (Zsid 12,2) eltűrte a fájdalmakat a kereszten.

Igen, neked is az eljövendő jutalomra kell figyelned, ha az átmeneti problémákon át akarod magad küzdeni.

Képzeld el a világvége jelenetét. Bárki, aki eddig élt, térdre borul Jézus Krisztus előtt. Mindenki azt fogja mondani, „Jézus az Úr”. Lesznek, akik dicsőítik, mert egész életükben ezt tették. Mások magukról alkotott ítélet alapján fogják dicsőíteni, mert egész életükben elutasították.

Minden egyetemi tanár, aki kigúnyolt hitedért, és minden barátod, aki rá akart venni arra, hogy add fel hitedet, egy nap dicsőíteni fogja Jézust. Minden műsorvezető, házigazda, aki az Isten nevét nevetség tárgyává tette, és minden politikus, aki szembefordult vele, dicsőíteni fogja őt (Fil 2,9–11).

Egyik nap mindenki meghajol majd Jézus előtt.

Isten megjutalmaz majd, mert hited miatt zaklatnak és kritizáltak, és mert megmaradtál igaznak.

Jézus mondta, „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mt 5,11–12 NIV fordítás).

Amikor üldöztetésnek vagy kitéve, akkor egy csoportban vagy Dániellel, Ézsaiással, Jeremiással és Mózessel.

Mint a régi próféták, egy nap elképzelhetetlen örömmel tapasztalod meg az örökkévalóságot Istennel. A zaklatás, üldöztetés, visszautasítás és kigúnyolás, amit Jézusért szenvedtél, már nem lesz összehasonlítható az Istennel való örökkévalósággal.

Bízzál ebben az igazságban, hogy amikor életednek nehéz helyzetébe kerülsz, ki tudj tartani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A zaklatás, üldöztetés, visszautasítás, kigúnyolás mikor vitt közelebb Jézushoz?
  • Milyen átmeneti problémákkal küszködsz most, ami elterel vagy elterelhet a jövőbeni jutalmadtól?
  • Hogyan segít az eljövendő jutalom a nehéz helyzetekben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.19.)

Szólj hozzá!

Tanuld meg felismerni azt, ami igaz, hogy észre tudd venni azt, ami hamis

2020. május 25. 03:00 - Lencsés Tamás

20200525.jpg

„Utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt” (Zsolt 119,104).

Az egyetlen módja annak. hogy felismerjük mi az, ami hamis, ha megismerjük azt, ami igaz.

Manapság sok ember ostoba ötletek bűvkörébe kerül, mert nem tudja mi az igazság. Vagyis, mivel nem tudják, mi az, ami hiteles, így azt sem tudják észrevenni, ami hazugság.

Ezért fontos tanulmányozni Isten Igéjét. A Biblia igazságainak megismerésével észlelhetjük a hamis tanításokat.

A Bibliában ez olvasható: „Utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt” (Zsolt 119,104).

Mire egy tipikus diák elvégzi a középiskolát, több mint 30 000 órát tölt el a képernyő előtt (beleértve a videójátékokat, a táblagépeket, a laptopokat és a tévéket).

Mit gondolsz, mennyi ideig tarthat elolvasni az egész Bibliát, mind a 66 könyvével együtt? Meglepő, de csak 80 órát vesz igénybe.

Tehát időnk az van. A kérdés csak az, hogy miként fogjuk felhasználni az időnket? Isten szavát adta, hogy megadja nekünk azt a bölcsességet, amelyre szükségünk van egy teljes és eredményes élet megéléséhez.

Hozd ki a legtöbbet ebből a fantasztikus ajándékból, és fordíts időt arra, hogy ma és minden nap tanulmányozod a Bibliát.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miként látod, mások bölcsebbé válnak a következetes bibliatanulmányozás által?
  • Mi tart vissza attól, hogy több időt fordíts a Biblia tanulmányozására?
  • Gondolj azokra a tevékenységekre, amelyeket a legegyszerűbben végzel. Mennyire fontosak ezek a Biblia tanulmányozásához képest?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil