Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten hatalma mindig megvéd téged

2019. december 21. 03:00 - Tomes Lívia

 „A hiteteken keresztül Isten védelmez benneteket az ő erejével, amíg megkapjátok a megváltást” (1Pt 1,5).

Isten figyel rád a nap minden percében úgy, ahogy egy testőr figyelne. Az életben minden átmegy az Atya szűrőjén, még a nehéz dolgok is, melyeket a te vagy mások bűnei okoztak. Isten még mindig felhasználhatja a jó érdekében.

Ez azt jelenti, hogy Isten ereje megvéd téged: „A hiteteken keresztül Isten védelmez benneteket az ő erejével, amíg megkapjátok a megváltást” (1Pt 1,5).

Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy reménytelennek, tehetetlennek vagy erőtlennek érzed magad, az mind hazugság! Nem vagy reménytelen, tehetetlen vagy erőtlen, amikor Isten jelen van az életedben.

Láttál-e már valaha olyan házat, amelyik előtt kiírták, hogy Biztonsági rendszer védi? Lehet, hogy nekünk is kellene egy kicsi jel, ami emlékeztet arra, hogy Isten által védett.

Péter 1. levele 1. fejezetének 5. versében előforduló védelmez szó jelentése helyőrség. Ez egy katonai terminus, ami arra utal amikor katonákat küldenek egy városba, hogy megvédjék azt. A helyőrség megvédi a várost, és ott maradnak, hogy őrizzék. Ugyanígy, téged is folyamatosan véd és őriz Isten.

Mindaz, amit neked tenned kell hitben: bízni, hogy Isten ott van az ő védelmével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan befolyásol téged az a kép, hogy Isten őrzőként viselkedik, figyel és véd téged?
  • Hogyan látszik, hogy Isten védelme jelen van az életedben?
  • Bízol-e Isten védelmében életednek minden területén? Miért, vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.14.)

Bízol Jézusban az üdvösségedért?

A Biblia azt mondja, hogy csakis az Istenbe vetett bizalommal, a Fián, Jézus Krisztuson keresztül juthatunk a mennybe. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét, sem felküzdenünk magunkat a mennybe. A Biblia szerint: „Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8–9).

Ha még nem bízol Jézusban, és még nem köteleződtél el az ő követésére, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépj ezen a határvonalon, és meghozd azt a döntést, hogy hiszel Jézus Krisztusban és követed őt, mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, ígéretet tettél arra, hogy ha hiszek benned, mindenre, amit valaha rosszul tettem, megbocsátást nyerek, megismerhetem az életem célját, és egy napon befogadsz engem örök otthonodba, a mennyországba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet, és benned bízom, megmentesz engem. Bízom szavaidban, miszerint kegyelemből van üdvösségünk a hit által, és nem tettek által. Befogadlak az életembe Uramként. Ma életem minden részét a te irányításod alá helyezem. Neked jogodban áll rendelkezni az életemről.

Jézus, az életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, és ne magamat. Átadom neked az életem, és kérlek, ments meg, és fogadj be a családodba! A te nevedben imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad ezt az imát, és befogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele. Szeretne küldeni neked néhány ingyenes anyagot, amelyek segíthetnek a Jézussal való utad megkezdésében.

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ!

2019. július 08. 03:00 - magyarosijulia

„Egyedül Istenre támaszkodom, benne van reménységem. Egyedül ő véd meg, ő ment meg engem, ő az én védelmezőm, és engem nem győznek le. Szabadulásom és becsületem Istentől függ, ő az én erős oltalmazóm, ő az én menedékem." (Zsolt 62,5–7 GNT fordítás)

Mindig lesznek olyan emberek, akik félreértenek, vagy akik nem kedvelnek téged. Mindig lesznek olyanok, akik kritizálnak, elítélnek, támadnak, vagy pletykákat terjesztenek rólad.

Amikor félreértenek, valószínű azonnal előtör belőled az indulat, hogy rögtön közbevágj, és megvédd magad. Amikor megtámadnak, lehet, hogy az az első reakciód, hogy visszatámadj – akárcsak mindannyiunknak. Amikor kritizálnak vagy sértegetnek, egyből kritizálsz, és talán te is egy sértéssel akarsz visszavágni.

Ne tedd meg! Engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ! Amikor támadnak, kritizálnak, lehúznak, vagy félreértenek, mindig két választásod van: vagy te véded meg saját magad, vagy engeded, hogy Isten védjen meg. Melyiket választod? Szerinted ki tud jobban megvédeni? Isten!

Jegyezd meg: akkor hasonlítasz leginkább Krisztusra, amikor a támadásoknál, a hazugságoknál és az igazságtalan kritizálásoknál szótlan maradsz. Akkor hasonlítasz leginkább Jézusra, ha csendben maradsz, és Isten kezébe helyezed ügyedet.

„Amikor gyalázták [Jézust], nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem reménységét Istenbe helyezte, aki igazságosan ítél." (1Pt 2,23 GNT fordítás).

Jézus még igazságtalan elfogása és elítélése ellen sem harcolt. Istenre bízta védelmét, amikor az leginkább számított, és Istenre bízta a végső ítéletet is.

A Bibliában Dávid királyt egész életében kritizálták és támadták. Sőt, élete nagy részében, meg is akarták ölni, mert irigykedtek rá.

A Zsoltárok 62,5–7-ben Dávid így szól: „Egyedül Istenre támaszkodom, benne van reménységem. Egyedül ő véd meg, ő ment meg engem, ő az én védelmezőm, és engem nem győznek le. Szabadulásom és becsületem Istentől függ, ő az én erős oltalmazóm, ő az én menedékem." (GNT fordítás)

Lehet, hogy sok ember lesz irigy a sikereidre, és sokféle ok miatt fognak támadni. De akárcsak Dávidnak, neked is engedned kell, hogy Isten legyen az oltalmazód, a szabadítód, a védelmeződ, a győzelmed és a menedéked.

Engedd, hogy Isten kezelje ezeket! Engedd, hogy ő legyen a védelmeződ!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor megtámadnak, mit tudnál tenni, ami távol tart a visszaszólástól vagy a megtorlástól?
  • Szerinted miért akarja Isten, hogy csendben maradjunk, amikor megtámadnak? Miért nem azt akarja, hogy bebizonyítsuk igazunkat?
  • Ha valaki megtámadja a jellemedet, az miért mond el sokkal többet a támadóról, mint rólad?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.01.)

Szólj hozzá!

Egy kapcsolat esőkabát a viharban

2019. május 17. 03:00 - Besther

"Jobban boldogul kettő, mint egy ... mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki." (Prédikátor 4:9-10.)

A kapcsolatok esőkabátok, viharkabátok az élet viharaiban. Nem számít, hogy melyik barátod vagy rokonod megy át nehézségeken, segítenünk kell egymást. Az emberek kitartanak egymás mellett és óvják egymást.

A Prédikátorok könyve 4:9-10. azt mondja: "Jobban boldogul kettő, mint egy ... mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki."

Háromféle vihar van az életünkben, amiben segítenünk kell a egymást. Az első a változás. A másik az, amit úgy hívok, hogy ártalmas ötletek.

De a három közül a legfájdalmasabb a harmadik, az elutasítás. Mikor egy barátod, gyermeked, férjed vagy feleséged azt érzi, hogy elutasítják, kirekesztik, akkor neked és másoknak is köré kell gyűlnie és védeni őt - esőkabátként.

Sosem fogom elfelejteni, mikor sok évvel ezelőtt a nagyobbik gyermekem, Amy, középiskolás volt. Pompon-lány szeretett volna lenni. Csak gyakorolt és csak gyakorolt. Barátnőit bevették a csapatba, de őt elutasították és ez  összetörte a szívét. Amikor hazajött beszaladt a szobájába, bebújt a ruhásszekrénybe, lekucorodott az aljára és kitört belőle a zokogás.

A családban mindenki hallotta Amy sírását. Mindannyian egyesével bementünk a szobájába, leültünk mellé és vele együtt sírtunk.

Nem adtunk neki tanácsot. Nem tanácsra volt szüksége! Nem mondtuk: "Most már ne szomorkodj. Nem nagy ügy." Nagy ügy volt! Nem mondtuk: "Ne sírj!" Butaság ezt mondani valakinek, aki gyászol. Nem. Mi csak ültünk ott és kb. 30 percig együtt sírtunk vele.

A családunk sose fogja elfelejteni azt az esetet. Miért? Mert abban a pillanatban, mi voltunk az ő esőkabátja. Mi voltunk a viharfogók. Védelmezők voltunk. Valaki megsérült a családunkban és mi nem kicsinyítettük le azt. Nem próbáltuk beszéltetni. Nem próbáltuk felvidítani sem. Mi csak vele sírtunk.

A családok - a biológiai, az örökbefogadó vagy a lelki értelemben vett családok - védik egymást a viharokban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért a családjuktól várhatják az emberek a legnagyobb támogatást?
  • Mit mondanál egy gyereknek, aki kirekesztést szenvedett el? Mit gondolsz milyen szeretettel teli, biblikus dolgot tudnál mondani vagy tenni?
  • Hogyan próbáljuk néha kibeszélni az emberekből az elutasítás érzését? Mi a baj azzal, ha így teszünk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.05.10.)

 

Szólj hozzá!

Bízd Istenre a védelmedet!

2019. március 29. 03:00 - Lilla:)

"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23:5., Újfordítás)

Dávid Király tudta, hogy milyen érzelmi, szóbeli vagy fizikai támadás alatt lenni. Fiatalemberként őt kente fel Sámuel próféta Izrael következő királyává úgy, hogy Saul még uralkodott. Annak ellenére, hogy Dávid hűségesen szolgálta őt, Saul féltékeny volt az eljövendő királyra és úgy döntött, hogy megöli. Dávidnak barlangokban kellett bújkálnia Saul elől, miközben mindenféle hazugságok terjengtek róla a királyságban. Ennek ellenére Dávid száját sosem hagyta el bántó szó Saul királyról. Sosem viszonozta a rosszat, hiszen Isten arra készítette fel Dávidot, hogy olyan király legyen, aki Isten szíve szerint él.

Dávid azt mondta: "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23:5., Újfordítás)

Úgy hangzik mintha túl lett volna terhelve Dávid? Nem! Nem használta fel minden energiáját arra, hogy vigyázzon magára, mivel bízott abban, hogy Isten megőrzi.

Óriási hitet és nagy alázatot követel nyugodtnak lenni és Istenben bízni, amikor támadás ér minket; amikor nem értenek meg és pletykákat terjesztenek rólad. Amikor ilyen dolog történik, minden sejted azt súgja, hogy kelj fel és tegyél valamit ellene. Hogyan kezeled azokat az embereket, akik bántanak téged? Sehogy. Engeded, hogy Isten foglalkozzon velük.

Bízz Istenben, hadd legyen ő a védelmeződ.

Isten viszont nem csak megvédeni akar, szeretne veled kapcsolatot kialakítani: "Tárt karokkal fogadsz majd bennünket, amikor oltalomért hozzád futunk. Mulassunk egész este! Állíts őrt ünnepségünk idejére" (Zsoltárok 5:11., The Message fordítás).

Ez egy ünnepély vagy egy buli, alkalmatlannak tűnő időben - nem csak akkor, amikor jó dolgok történnek, akkor is, amikor támadás ér.

Isten azt mondja: "Tudom, hogy most éppen csatában állsz. Harcolsz a munkádért. Küzdesz az egészségedért. Harcolsz a józanságodért, a méltóságodért. Míg a küzdelem folyik, szeretnék egy kis ünnepélyt tartani számodra bátorítás gyanánt." Ez egy buli a csatatéren.

Ha Isten gyermeke vagy, a mennyei Atyád büszke rád. A kritikák lehet, hogy megbántanak, rágalmaznak, figyelmen kívül hagynak vagy gúnyolódnak rajtad, azonban Isten áldásának az útjába nem állhatnak.

"Elhozott ünnepségének helyszínére és a szeretet zászlaját emelte fölém" (Énekek éneke 2:4., TEV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen csatában állsz épp most? Mikkel kell szembenézned?
  • Mit kell elengedned, amikor átadod magad Isten védelmezésének?
  • Hogyan segít a küzdelemben, ha a csata közepette megpihensz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.22.)

Szólj hozzá!

Ki az ellenállás igazi forrása?

2019. február 15. 03:00 - FAmelita

„Legyen benned alázat, amikor a veled ellenkezőket kijavítod... őket a gonosz csapdába csalta, hogy engedelmeskedjenek neki, de Isten tud nekik segíteni, hogy kiszabaduljanak." (2Timóteus 2:25-26, CEV fordítás)

Amikor a hited miatt ellenállásba ütközöl, akkor fel kell ismerned az ellenállás forrását.

Az ellenállás forrása soha nem egy másik ember – nem a munkatársad, nem politikai pártok, nem egy más nemzet vagy vallás, és nem egy rivalizáló vetélytárs. A nyomás, hogy bújj el, maradj csöndben és ülj le, amikor ki kellene állnod valamiért, nem más emberektől jön, hanem Sátántól. 

A Jelenések könyve 12:10 szerint Sátán a „keresztyének vádlója". Az elsődleges feladata az, hogy téged elnyomjon.

Egy láthatatlan szellemi harc vesz körül bennünket, és a nyomás, ami próbál téged távol tartani attól, hogy a helyes dolgot tedd, valójában nem emberektől jön. Ők csak „fegyverek", akik sokszor nem is tudják, hogy valaki használja őket. Igazából egy szellemi háború zajlik.

Az Efézus 6:12 szerint: „Nem emberi lények ellen harcolunk, hanem a gonosz szellemi erők ellen, amelyek az ég magasságában vannak." (TEV fordítás)

Sátán tudja, hogy esztelenség lenne Jézus Krisztust nyíltan támadni, ezért a követőit támadja. Mindent felhasznál – pl. médiát, zenét, popkultúrát –, hogy nevetségesnek tudja beállítani Jézus követőit. Ő áll a háttérben, amikor ezt halljuk: „A keresztyénség már idejétmúlt... A keresztyének a történelemben mindig a vesztes oldalon álltak... Nem tudják mit beszélnek... Bigottak."

A Biblia elmondja, hogy ilyenkor mit kell tenned: „Maradj távol a buta és értelmetlen vitáktól. Ezek csak bajt okoznak. Isten szolgái ne legyenek bajkeverők. Legyenek mindenkivel kedvesek, jó tanítók, és nagyon türelmesek. Legyen benned alázat, amikor a veled ellenkezőket kijavítod...őket a gonosz csapdába csalta, hogy engedelmeskedjenek neki, de Isten tud nekik segíteni, hogy kiszabaduljanak." (2Timóteus 2:23-26, CEV fordítás)

Ha nincs jelen az életedben a Szentlélek, akkor nem tudsz védekezni a Sátán támadásai ellen. Akkor Sátán befolyásolni tudja a hangulatodat, depresszióba taszíthat, vagy dühössé tehet. 

Azt hiszed, erős vagy. Pedig egyedül nem vagy elég erős a Sátán támadásaival szemben. Nagyon fontos, hogy felismerd az ellenállás forrását – aki a gonosz, és nem egy másik ember, és úgy bánj a veled szemben álló féllel, ahogy Jézus.

Mit tett Jézus? Még a kereszten is ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek." 

Az emberek, akik szemben állnak veled, nem tudják mit tesznek. És azok, akik lehúzzák Jézust, az egyházat és a keresztyénséget? Ők sem tudják, mit tesznek. Úgy kell imádkoznod neked is, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik", hogy akkor is tudj szeretni, amikor támadás alatt vagy, és hogy még több erőd legyen harcolni az igazi ellenséggel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Sátán áll az emberek gonosz tettei mögött, akkor Isten miért tartja mégis felelősnek az embereket azért, amit tesznek?
  • Hogyan hat rád fizikailag, érzelmileg és lelkileg az, amikor meg tudsz bocsátani az ellenségednek? 
  • Melyek azok a területek az életedben, ahol gyengébb vagy és így Sátán könnyebben tud támadni? Kérd Istent, hogy növekedni tudj hitben ezen a területen, és hogy erősítsen meg, hogy szilárdan meg tudj állni.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.02.08., fordította: Semjéni Mariann)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása