Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Kérd Istent a lehetetlenért!

2020. május 31. 03:00 - Besther

20200531.jpg

„Hívj engem, és válaszolni fogok neked. Hihetetlen és elképzelhetetlen dolgokat mondok neked, amiket te soha nem tudnál kitalálni magadtól” (Jer 33,3 The Message fordítás).

Mikor egy lehetetlen helyzetbe kerülsz, a tehetséged, a logikád és a műveltséged nem fogja megoldani a problémád.

Egyedül Isten tudja.

Ezért imádkozol, és kéred Isten természetfeletti segítségét. Isten ezt mondta Jeremiásnak, aki ugyanabban az időben élt, mint Dániel, hogy „Hívj engem, és válaszolni fogok neked. Hihetetlen és elképzelhetetlen dolgokat mondok neked, amiket te soha nem tudnál kitalálni magadtól” (Jer 33,3 The Message fordítás).

Dániel lelki bölcsességet kért Istentől, amikor Nebukadneccar király megkérte, hogy fejtse meg egy álmát.

Dánielnek szüksége volt az Úrra, hogy megmutassa azt, amit ő soha nem talált volna ki magától. Ezer éven át tippelgethetett volna, mégsem tudta volna kitalálni a király álmát. Isten viszont egy pillanat alatt elmondhatta neki. 

A Biblia azt mondja: „Nem a tiétek az, amit akartok, mert nem kéritek Istent érte” (Jak 4,2 TEV fordítás).

Olyan sokszor elmulasztjuk Isten legjobbját, egyszerűen azért, mert soha nem kérjük őt érte.

Én már láttam a saját életemben, hogy Isten ezt újra és újra megteszi. Én is szembe néztem olyan dolgokkal, melyeknek a megoldását egyedül nem tudtam megfejteni. Így hát imádkoztam.

És Isten válaszolt. Az életem a megválaszolt imáim sorozata.

Azt akarom, hogy Isten ezt érted is megtegye.

Kérni fogod őt az életedre vonatkozó legjobbért?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tett csodákat az ima azok életében, akikkel törődsz?
  • Hiszel abban, hogy Isten tudja, hogy mi a legjobb számodra, és segíteni akar neked? Ha igen, akkor ez hogyan tükröződik az imáidban?
  • Milyen lehetetlen helyzetért szükséges Istent kérned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.24.)

Szólj hozzá!

Vedd számításba imatámogatóidat!

2020. május 30. 03:00 - Anika Enikő

20200530.jpg

„Ezután Dániel hazament, és elmondta a barátainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, hogy mi történt. Sürgette őket, hogy kérjék a menny Istenét, hogy mutasson irántuk irgalmat úgy, hogy elmondja nekik a titkot, hogy ne végezzék ki őket a többi babiloni bölccsel együtt” (Dán 2,17–18 NLT fordítás).

Isten mindig megpróbál téged, mielőtt megáld.

Néha ezt a megpróbáltatást egy másik emberen keresztül végzi, aki megkér arra, hogy tegyél meg valami lehetetlennek tűnő dolgot; mint mondjuk a főnököd, aki észszerűtlen határidőt tűz ki egy projekt befejezéséhez.

Amikor ez megtörténik, először is ne engedd meg magadnak a pánikot, így arra tudsz figyelni, hogy több információhoz juss, majd kérj időt!

Aztán pedig kérd meg a barátaidat, hogy imádkozzanak érted.

A Bibliában ez áll: „Ezután Dániel hazament, és elmondta a barátainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, hogy mi történt. Sürgette őket, hogy kérjék a menny Istenét, hogy mutasson irántuk irgalmat úgy, hogy elmondja nekik a titkot, hogy ne végezzék ki őket a többi babiloni bölccsel együtt” (Dán 2,17–18 NLT fordítás).

Dániel tisztában volt azzal, hogy ez egy óriási kérés volt. A királyi hatalom bizonytalan volt. A király nem gondolkodott tisztán, és kész volt arra, hogy mindenkit megöljön az udvarban. Tehát Dániel imára fogta a csapatát.

Nincs szükséged sok emberre az imacsoportodba. Ám 4–5 barátra szükséged van, akik imádkoznak veled az ehhez hasonló helyzetekben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon segített neked az imacsoport?
  • Kihez fordulhatsz imáért, amikor egy lehetetlennek tűnő helyzettel állsz szemben?
  • Láttad-e már megvalósulni imáidat azoknak ez embereknek az életében, akikért imádkoztál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.23.)

Szólj hozzá!

Ne csak gyors, hanem helyes döntést hozz!

2020. május 29. 03:00 - Anika Enikő

20200529.jpg

„Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Amikor valami lehetetlennek tűnő dolgot kérnek tőled, akkor kezdd azzal, hogy nem engeded meg magadnak, hogy bepánikolj; majd igyekezz megismerni a tényeket! Ezután kérj egy kis gondolkodási időt!

Miért? Mert a legnagyobb kísértésed a válság közepén az, hogy impulzív legyél. Általában ilyenkor nem észszerűen, hanem az érzelmeidre hallgatva gondolkozol, és gyors döntést szeretnél hozni.

Ám a gyors döntésnél sokkal fontosabb a helyes döntésnek a meghozatala.

A rossz döntés rossz döntés marad akkor is, ha gyorsan hozod meg. Szóval lépj hátra egyet, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg, és beszélgess Istennel!

Dániel pont ezt tette, amikor a király arra kérte, hogy magyarázza meg az álmát (mindez azután, hogy a király megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik korábban megpróbálták megfejteni azt): „Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Nagyszerű példaként áll Dániel előttünk, hogy amikor egy helyzetben óriási nyomás van rajtunk, kérjünk időt, és beszéljünk Istennel a helyzetről!

Valószínűbb, hogy jobb döntést hozol, ha nem hamarkodod el a döntést. Nem kell kapkodni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Előfordult már, hogy meggondolatlanul cselekedtél, amikor valami igazán nehéz dologra kértek fel? Hogyan sült el a dolog?
  • Miért olyan könnyű halogatni, ha nehéz helyzetben vagy?
  • Ki az életedben az, akit emlékeztetni kell arra, hogy nem kell elkapkodni a dolgokat, és meg kell adni az időt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.22.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezeljük a lehetetlent?

2020. május 28. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Minden áron szerezd meg a tényeket!” (Péld 23,23 TLB fordítás).

Kértek már olyat tőled, amiről azt gondoltad, hogy lehetetlen megcsinálni? Talán egy barát, főnök, szülő kért olyasmire, ami túl nagy feladatnak tűnt.

Lehet, hogy most egy ilyen kéréssel nézel szembe. Azon töprengsz, hogy hogyan fogsz nekilátni.

A következő áhítatokban meg fogom veled osztani, mit mond a Biblia arról, hogy hogyan kezeljük a lehetetlent.

De kezdjük azzal, hogy hogyan is kell elkezdened.

Először is: ne pánikolj!

Kövesd Dániel példáját! Dániel próféta könyve 2. fejezetében Nebukadneccar király kétségbeesetten fordult a csillagjósaihoz, hogy megfejtsék álmát. Amikor kudarcot vallottak, elrendelte, hogy minden tanácsadóját végezzek ki Dániellel és barátaival együtt.

Amikor Dániel meghallotta a híreket, tapintatosan megkérdezte a király biztonsági őreinek parancsnokát, Arjókot: Miért adott ki a király ilyen kíméletlen rendeletet? Arjók elmesélte Dánielnek, hogy mi történt. Dániel azonnal ment, és királyi engedélyt szerzett több időre, hogy elmondhassa a királynak, mit jelent az álom. Aztán Dániel hazament, és elmondta barátainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, hogy mi történt. Arra kérte őket, hogy imádkozzanak a menny Istenéhez irgalomért, és kérjék tőle, hogy megmutassa nekik a titkot ezáltal elkerülve, hogy megöljék őket Babilon többi tanácsosával együtt. Még aznap este látomásban a rejtély feltárult Dániel előtt, és ő áldotta a menny Istenét...” (Dán 2,15–19 TEV fordítás).

Pánikba esés helyett, Dániel figyelembe vette az összes tényezőt, és igyekezett megérteni, hogy mi a motivációja a király kérésének. Amikor  valaki arra kér, hogy tedd meg a lehetetlent, meg kell értened, hogy miért. Az összes tényre szükséged van.

A király halálra volt rémülve. Amikor az emberek pánikolnak, az érzelmeik vezetik őket. Értelmetlen döntéseket hoznak. Meg kell értened, hogy miért, mielőbb tovább lepnél.

A példabeszédek könyve 23. fejezetének 23. verse azt mondja: Minden áron szerezd meg a tényeket!” (TLB fordítás).

Szóval, ha a lehetetlen elvégzésére kérnek meg, ne ess pánikba! Először gyűjtsd össze az összes tényt!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolnak érzelmeid, amikor stresszhelyzetben vagy?
  • Miért fontos megérteni azoknak a motivációját, akik a lehetetlen elvégzésére kérnek?
  • Hogyan látod Istent egy lehetetlennek tűnő helyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.21.)

Szólj hozzá!

Isten dicsőítése az első lépés a tanulásban

2020. május 27. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban: leborulni Isten előtt. Csak a bolondok hordják fent az orrukat, és hiszik bölcsnek magukat” (Péld 1,7 The Message fordítás).

Hogyan válhatsz nagyszerű tanulóvá?

Isten dicsőítésével.

A Biblia azt mondja: „Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban: leborulni Isten előtt. Csak a bolondok hordják fent az orrukat, és hiszik bölcsnek magukat (Péld 1,7 The Message fordítás).

Egyszer Pál apostol azt mondta Timóteusnak, hogy sok emberrel az a probléma, hogy sok információnak a birtokában vannak, de nem tudják, hogy mi a legfontosabb. Tény, hogy Jézus azt mondta a vallási vezetőknek: „Állandóan a Bibliát olvassátok, mert azt gondoljátok, hogy abban találjátok meg az örök életet. De nem látjátok a fától az erdőt. Ezek az Írások mind rólam szólnak!" (Jn 5,39 The Message fordítás).

Egy nap, amikor az életed véget ér, meg fogsz állni Isten előtt. Az lesz az utolsó vizsgád. Sokkal fontosabb lesz, mint akármilyen teszt, amelyet a tanárodtól vagy professzorodtól kaptál.

A végső vizsgán Isten nem arról fog beszélni, hogy hogyan teljesítettél matematikából, vagy társadalomtudományból.

Azt fogja kérdezni: Ismersz engem?”

Hogyan fogsz válaszolni?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehetséges műveltnek lenni és mégis elmulasztani az élet lényegét?
  • Miért kezdődik az igazi bölcsesség Istennel?
  • Hogyan tette az Istennel való kapcsolatod jobbá az élet minden területét?

Isten ajándékot ajánlj fel neked. Elfogadod?

Ma van a nap. Ma van az a nap, amikor át kell lépned a korlátaidat, és azt mondani Jézus Krisztusnak: Kapcsolatban szeretnék lenni veled.” Hogyan tedd ezt meg? Csak kezdj el beszélgetni vele az imákon keresztül. Most is figyel téged. Kész arra, hogy mindent megtegyen, aminek meg kell történnie. Ezért jött a földre, halt meg a kereszten, és támadt fel.

Egy ajándékot akar adni neked, amelyet imádkozás által tudsz elfogadni: Ma, Jézus, én szeretném megtenni az első lépést feléd. Meg akarlak ismerni. Elismerem, hogy nem értek mindent. De, Jézus, minél jobban ismerlek, annál inkább át akarom adni neked az életemet. Meg akarom kapni az ajándékodat. Helyettesíteni a bűneimet azzal az ajándékkal, amely a megbocsátás, az aggodalmakat békességed ajándékával, és a haláltól való félelmet az örök élet ajándékával. Most behívlak az életembe, hogy tedd otthonoddá a szívemet! Imádkozom ezért a te nevedben. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust az életedbe, akkor kérlek, küldj egy emailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com email címre. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes kiadványt, amellyel elkezdheted a Jézussal közös utazásodat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása