Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A legnagyobb sikereid az engedelmesség után várnak!

2023. október 29. 03:00 - BlaZsu

halasz.png„Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” (Lk 5,5 NLT fordítás)

Néha mindannyian kudarcot vallunk a munkánkban. Innen úgy a legegyszerűbb felállni, ha meghozzuk a döntést, hogy engedelmeskedünk Istennek.

Képzeld el a következőket: Isten valami olyat kér tőled, ami logikátlannak és ostobaságnak tűnik. Sem anyagilag, sem a kapcsolataid szempontjából, sem érzelmileg nincs értelme. S ami még rosszabb, halálra rémít.

De Isten azt mondja, hogy tedd meg. Ekkor döntened kell! Engedelmeskedsz Istennek, vagy a saját utadat járod.

Az elmúlt napokban egy ilyen történetet vizsgáltunk meg a Bibliából. A Lukács evangéliuma 5. fejezetében Simon Péter egész éjjel halászott, de semmit sem fogott. Az első századi halászok számára ez komoly kudarc.

De Jézus arra járt, és Péter csónakját használta fel arra, hogy onnan tanítsa az embereket. Ezután Jézus azt mondta neki: „Most pedig menj ki oda, ahol mélyebb a víz, vesd ki a hálódat hogy halat fogj!" (Lk 5,4 NLT fordítás)

Jézus megmondta Simon Péternek, hogy mit kell tennie - és ezután Péternek el kellett döntenie, hogy engedelmeskedik-e.

Jézus utasítása értelmetlennek tűnt. Hiszen egész éjjel halásztak, és semmit sem fogtak! Akkor miért mondta Jézus Péternek, hogy menjen ki újra – ráadásul a mélyebb vízre? Igaz, a mély vízben van a legtöbb hal, de ott van a legnagyobb kockázat is.

És nincs hit kockázat nélkül.

Simon Péter úgy döntött tehát, hogy engedelmeskedik? „Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” (Lk 5,5 NLT fordítás).

Simon Péter azt tette, amit Jézus mondott neki. Nem azért, mert jó ötletnek találta, vagy mert ez a szokás ilyen esetekben, hanem mert Isten parancsolta, hogy tegyen így. Nem vitatkozott, nem habozott.

Engedelmessége miatt Isten nagyobb sikert adott Péternek és társainak, mint amiről álmodni mertek volna. A Biblia szerint Isten annyi halat adott nekik, hogy szakadoztak a hálóik, és más halászok segítségét kellett kérniük.

De mindez nem történt meg addig, amíg Simon Péter nem engedelmeskedett Jézusnak annak ellenére, hogy teljesen értelmetlennek tűnt.

Mit kért tőled Isten, amit nem teszel meg? Lehetetlennek tűnik? Nincs sok értelme pénzügyi szempontból? Azt mondja neked, hogy „menj a mély vízbe”, kockáztass? Nem számít, hogy mekkora ostobaságnak tűnik, amit kér. Isten azt akarja, hogy vállalj kockázatot és engedelmeskedj neki!

Te döntesz! Maradsz a sekély vízben, ami biztonságos, vagy bemész a mély vízbe, ahol a halak vannak. Elég, ha engedelmeskedsz, Isten gondoskodik a többiről. A legnagyobb sikereid az engedelmesség túloldalán várnak!

Tehát, engedelmeskedsz?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Könnyebben vagy nehezebben engedelmeskedsz Istennek, ha épp akkor kér valami nehéz feladatot tőled, amikor kudarcot vallottál?
  • Miért kérne téged Isten arra, hogy vállalj kockázatot, amikor épp a sebeidet nyalogatod egy kudarc után?
  • Mire kért téged Isten, amiben, úgy érzed, nem tudsz engedelmeskedni? Milyen lépést tehetsz meg ma, hogy közelebb kerülj az engedelmességhez?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.22.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hullámvölgyben van a karriered? Hívd be Jézust a hajódba

2023. október 28. 03:00 - R.K.A.

„Minden, amit teszel vagy mondasz, az Úr Jézus nevében történjék, hálát adva általa az Atya Istennek.” (Kol 3,17 GNT fordítás)
2023_10_21_kep.jpg

Gondolkodtál már azon, hogy Isten miért nem áldja meg a munkádat?

Hogy miért küzdesz azzal, hogy kiteljesedj a karrieredben?

A válasz nagyon egyszerű lehet. Talán még soha nem hívtad meg Istent, hogy vezessen a napi munkádban.

A Lukács evangéliuma 5. fejezetében azt olvassuk, hogy Simon Péter és halász társai egy hosszú éjszaka után, amikor egyetlen halat sem fogtak, tisztogatták a hálóikat. Ekkor Jézus belépett az egyik hajójukba. Egy ideig a hajóból tanította az emberek sokaságát - majd megmondta Péternek, hogy hová vesse ki a hálóját.

Péter vonakodva végrehajtotta, amit Jézus mondott neki, a többit pedig már Isten tette hozzá. Olyan sok halat fogtak, hogy a hálóik szakadozni kezdtek, és segítségre volt szükségük, hogy az összes halat be tudják húzni a hajóba.

Miben különbözött a két időszak: amikor sokáig semmit nem tudtak fogni, és az a pillanat, amikor olyan sok halat fogtak, hogy alig tudtak megbirkózni vele?

Ugyanaz volt a tó, ugyanaz volt a hajó, ugyanazok voltak a hálók, ugyanazok voltak a halászok, sőt, a halak is ugyanazok voltak. A különbség az üres hálók és a bőség között Jézus jelenléte volt a hajóban.

Jézus megváltoztatta a játékszabályokat. Többé már nem egyedül halásztak - Isten is az ő hajójukban evezett.

Mi a te hajód? Mindaz, ami a megélhetésedet biztosítja.

Ha azt akarod, hogy Isten megáldja a munkádat, akkor meg kell hívnod Őt, hogy legyen része benne.

Ez nem egyenlő az üdvösséggel. Sok olyan embert ismerek, akinek Jézus benne van az életében, de nem része a munkájának. Ahhoz, hogy Jézust a hajódba hívhasd, neki kell szentelned a karrieredet.

Amikor Simon Péter és társai ezt tették, Isten több halat adott nekik, mint amennyit elbírtak.

Hogyan jutottak el ezek az emberek a nincstelenségtől a jólétig? Úgy, hogy engedték, hogy Jézus használja a hajójukat a szolgálatában.

Isten azt akarja, hogy te is ugyanezt tedd. Ne azt kérd Istentől, hogy tegyen téged sikeressé azért, hogy majd a karriereddel szolgálhasd őt. Tedd éppen az ellenkezőjét. Mondd Istennek: „Küszködöm a karrieremmel, de mindenemet átadom Neked, amim csak van, hogy használd.”

Ekkor Isten csodát tesz az életedben.

A Biblia azt mondja: „Minden, amit teszel vagy mondasz, az Úr Jézus nevében történjék, hálát adva általa az Atya Istennek.” (Kol 3,17, GNT fordítás).

A minden mindent jelent, beleértve a karrieredet is.

Lehet, hogy most épp egy gödör mélyén vagy, és minden lehetőséget számba veszel, hogy helyreállítsd a karriered. Költözést, új munkahelyet vagy teljes karrierváltást fontolgatsz. Talán valóban erre van szükség.

De először kérd meg Jézust, hogy vegye át az irányítást a hajód felett. Kötelezd el magad, hogy a munkádat Isten dicsőségére használod.

Azután figyeld, ahogy Jézus csodát tesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért hajlamosak az emberek azt gondolni, hogy bizonyos hivatások - különösen a lelkészeké és a misszionáriusoké - spirituálisabbak, mint mások?
  • Hogyan nézne ki, ha a karrieredet Isten szolgálatának szentelnéd?
  • Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy a karrieredet Isten szolgálatának szenteld?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hagyd, hogy Isten a visszaesést visszatéréssé változtassa

2023. október 27. 03:00 - Antal Péter Dávid

cows-grazing-grassy-field-surrounded-by-beautiful-green-trees-during-daytime.png

„Amikor ezt megtették, annyi halat fogtak ki, hogy a hálójuk szakadozott.” (Luk 5,6 NIV fordítás)

Ha valaha is elbizonytalanodtál a munkád miatt, jó társaságba kerültél. Lehet, hogy kimerültél a túlterheltségtől. Lehet, hogy szívedet-lelkedet beletetted egy projektbe, mégis az egyszerűen kudarcot vallott.

Mindannyian szembesültünk hasonló kudarcokkal az életben. De igazán az a fontos, hogy mi történik a kudarc után.

Kérdezd csak meg Simon Pétert.

Foglalkozását tekintve halász volt. Egy nap ő és halásztársai a hálóikat mosták, miután az egész éjszakát halászattal töltötték – és semmit sem fogtak. Hogyha nem fogtak halat, nem kerestek pénzt. Biztosan csüggedtek voltak és elfáradtak.

És akkor jött Jézus, és megtette a lehetetlent.

Simon Péternek azt mondta: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” (Luk 5,4).

Simon Péter úgy válaszolt, mint egy frusztrált ember: „Mester, egész éjszaka keményen dolgoztunk, és nem fogtunk semmit” (Luk 5,5).

Mindannyian elértük ezt a szakaszt. A legjobb tudásunkat adtuk, mégsem lett eredménye. Mindent jól csináltunk – és még azt is hisszük, hogy Isten vezetett minket arra, amit teszünk –, de nem tudunk semmit felmutatni.

Ott tartunk, hogy inkább feladjuk. 

De ekkor megjelenik Jézus. Elárulja, hogyan dolgozott az életedben, olyan dolgokat tett meg érted, amiket eddig nem láthattál. Ő megoldja a problémát. Megment a rossz helyzetben.

És bebizonyítja, hogy ő mindenek felett Úr.

Simon Péter és társai engedelmeskedtek Jézus utasításainak, és „mikor ezt megtették, annyi halat fogtak ki, hogy szakadoztak a hálóik.” (Luk 5,6).

Nemcsak maguknak fogtak elég halat, hanem annyit adott nekik Isten, hogy megosztották más halászokkal is.

Amikor Jézus csatlakozott az erőfeszítéseikhez, 10 perc alatt több halat fogtak, mint a megelőző 10 órában. Isten a visszaesést visszatéréssé változtatta.

Lehet, hogy csalódott leszel, mert az életedben a kudarcok egymást követik. Fáradt és csüggedt vagy, és azon tűnődsz, vajon a dolgok visszatérhetnek-e valaha a rendes kerékvágásba. És át tudod érezni Simon Péter csalódottságát.

De a visszatérésed közelebb van, mint gondolnád.

Még ha nem is látod még, Isten munkálkodik az életedben, a rosszat jóvá változtatja, a visszaesésedet pedig visszatéréssé.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad, hogy Isten csodákat művel a munkád során? Mit mond ez arról, hogy mit tehet a jövőben?
  • Mitől félsz a legjobban abban, hogy Isten csodájában bízol a munkád során?
  • Tapasztal valaki kudarcot a munkahelyeden vagy a baráti társaságodban, és el kell olvasnia ezt a mai áhítatot? Vállald fel, hogy ezt az olvasmányt továbbadod nekik.

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.20)

Szólj hozzá!

A tartós szeretet kulcsa

2023. október 26. 03:00 - Olajfa

"A szeretet soha nem adja fel, soha nem veszíti el a hitét, mindig remél és minden körülmények között kitart."  (1Kor 13,7 NLT fordítás)

 A tartós szeretet állhatatos. Eltökélt, tevékeny és elszánt. Kitart a legrosszabban is és nem adja fel a kapcsolatot. Ez a szeretet makacs.

Egy kapcsolat célja nem- csak az, hogy boldoggá tegyen, hanem az is, hogy megszenteljen. A kapcsolatok, - akár házastársaddal, gyermekeddel, vagy közeli barátoddal - megtanítanak arra, hogy többet gondolj másokra, mint magadra. Ha kitartasz mellettük a nehéz időkben, akkor meg fogsz tanulni bizonyos dolgokat, amelyeket más módon soha nem tanulnál meg.

Amikor a feleségemmel összeházasodtunk, rájöttünk, hogy teljesen az ellentétei vagyunk egymásnak. A nászéjszakánkon elkezdtünk veszekedni és onnantól kezdve egyre csak rosszabb lett. Szerettük egymást, de nem jöttünk ki egymással.

De fogadalmat tettünk az esküvőnkön és úgy döntöttünk, hogy a válás nem megoldás. Azt mondtuk: "azon fogunk lenni, hogy működjön a házasságunk, ha addig élünk is" - és majdnem belehaltunk. Annak ellenére tanácsadásra jártunk, hogy a kapcsolatunk tönkrement. Áldozatot hoztunk azért, hogy egymás iránti elkötelezettségünket tiszteletben tarthassuk. Felnőttünk. A házasságunk első két évében küzdöttünk, de aztán jobbak lettünk általa.

Talán ma neked kell ezt hallanod: ne add fel! Folytasd! Tarts ki! Légy makacs! Ne engedd el Isten ajándékát, a kitartó szeretetet, csak mert dolgozni kell érte! Mindig megéri a harcot!

Megtanulni szeretni a legnagyobb lecke az életben. Ezért helyezett téged Isten erre a bolygóra. Ez nem mindig könnyű, néhány embert egyszerűen nehéz szeretni. 

Valójában a kitartó szeretetnek nincs "titka". A kulcs azonban az, hogy Isten szeretetét engeded, hogy átáradjon rajtad.

A Filippi 2,5 azt mondja: "Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt". Az emberi szeretet elkopik. De ha Jézus szeretete van benned, akkor kitartó szeretettel fordulhatsz másokhoz.

Nyisd meg az életed előtte és engedd, hogy rajtad keresztül szerethessen másokat!

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan kellett kitartónak lenned ahhoz, hogy fenntartsd a szeretetet egy kapcsolatban? Hogyan fejlődött a kapcsolatod ennek hatására?
  • Mit tehetsz azért, hogy többet megtudj Isten szeretetéről, hogy ezáltal jobban szeress másokat?
  • Miből tudhatod, hogy többet gondolsz másokra, mint magadra?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A bűneid elválasztanak Istentől. Csak Isten kegyelme az, ami megengedi, hogy visszatérj vele a helyes kapcsolatba. 

A Biblia azt mondja: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki sem dicsekedjék." (Efézus 2,8-9)

Ha kész vagy kibékülni a Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imádságot: 

"Drága Jézus! Nem akarom többé, hogy a bűnöm elválasszon tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsájtást nyer. Megismerem életem célját és egy napon az örökkévaló otthonodba, a mennybe fogadsz engem.

Megvallom a bűnöm és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogyha megvallom a bűnöm és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van és nem azáltal, amit teszek. Mint Uramat fogadlak az életembe. Ma az életem minden részét odaadom a te vezetésed alá.

Azt az életet akarom élni, amire teremtettél és életem hátralevő részében önmagam helyett téged akarlak szolgálni. Rád bízom az életem és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba! Jézus nevében imádkozok. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy emailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.19.)

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Mondd el, amilyen lehetne

2023. október 25. 03:00 - csmsdvd

kicsilo.jpg

„A szeretetet … mindig a legjobbra törekszik.” (1Kor 13,7 MSG fordítás)

Ha nagy elvárásaid vannak valakivel szemben, akkor nem azt mondod, ami valójában van. Azt mondod, ahogyan szeretnéd, hogy legyen. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy hiszel abban, amit Isten tenni szeretne abban a személyben és általa, és megerősíted Isten szándékát vele kapcsolatban.

Kiváló példa arra, hogy ez hogyan működik, Bruce Wilkinson író és tanár története. Évekkel ezelőtt új professzor volt a Multnomah Egyetemen, és az első tanszéki ülésen megkapta az órafeladatait. Egy másik professzor meglátta a lapját, és azt mondta: "Bruce, ön két A szekcióbeli órát kapott. Ők az egyetem legokosabb diákjai. Nagyon elkötelezettek, és öröm őket tanítani. Szerencsés vagy, hogy az első évedben az A szekció diákjait kapod."

Bruce rájött, hogy ez igaz - nagyon szerette tanítani ezeket a gyerekeket. Sokkal szórakoztatóbb volt őket tanítani, mint a többi csoportot. Okosabbak voltak, és jobban kérdeztek.

Az év végén Bruce azt mondta tanszéki vezetőjének: "Barátom, nagyon remélem, hogy jövőre is az A szekciót kapom!". A felettes azt mondta neki: "Bruce, nincs A szekció. Hat évvel ezelőtt megszüntettük azt a programot."

Amikor Bruce visszament, és megnézte a leckekönyveket, rájött, hogy azok az "A szekció" csoportjai talán nem voltak emelt szintű csoportok, de magasabb osztályzatokat kaptak, és átgondoltabb dolgozatokat írtak, mint a többi csoport. Bruce rájött - mivel elvárta tőlük, hogy jobb tanulók legyenek -, hogy megfeleltek a kihívásnak.

Egész életedben a körülötted lévő embereket a velük szemben támasztott elvárásaiddal fogod formálni. Amikor a legjobbat várod el másoktól, akkor Jézus örök szeretetét mutatod ki.

A Biblia szerint a szeretet nem zsörtölődik, és nem hozza fel állandóan a múlt hibáit. Pál apostol így mondja: "A szeretet… mindig a legjobbra törekszik” (1Kor 13:7 MSG fordítás). Az örök szeretet előre néz. Optimista.

Az örök szeretet tele van reménységgel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondban vagy, hogy a legjobbat várd el valakitől? Ha igen, akkor hogyan kezded el megváltoztatni elvárasaidat?
  • Hogyan érzed magad, amikor a házastársad vagy a főnököd a legjobbat várja el tőled?
  • Mit gondolsz, Isten mit vár el tőled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása