Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha haladni szeretnél, tanulj meg lenyugodni!

2019. március 13. 03:00 - Erika1832

„Értelmetlen oly keményen reggeltől késő estig dolgoznotok, attól tartva, hogy éhen fogtok halni, mert Isten azt akarja, hogy az ő szerettei  megkapják az őket megillető pihenést." (Zsoltárok 127:2 TLB fordítás)

pihenes01.jpg

Amikor a Saddleback Gyülekezetet elkezdtük létrehozni, napi 18 órát dolgoztam. A feleségem, Kay hetente kétszer főzött a testvérekre, és látta vendégül őket az otthonunkban. Az első két évben így legalább egyszer a gyülekezetünk minden tagja megfordult nálunk. Az első év utolsó vasárnapján, amikor felálltam az összejövetelen, hogy elmondjam a prédikációt, elájultam. Kimerültem fizikai, érzelmi, lelki, szellemi értelemben egyaránt. 

Az ezt követő évben, Isten megtanított néhány dologra az egyensúllyal kapcsolatban, amit attól kezdve a mai napig is, újra és újra tanulok. Ezt tanultam meg: Isten nem egyszerre adja oda a megígért áldásokat. Lehet, hogy nem állunk még készen ezek elfogadására vagy túl sok számunkra, hogy elhordozzuk, mert még nem értünk meg rájuk. Lehet, hogy Isten az áldásait lépésről lépésre akarja odaadni, ahogy növekszünk.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok 127:2-ben: „Értelmetlen, oly keményen reggeltől késő estig dolgoznotok, attól tartva, hogy éhen fogtok halni, mert Isten azt akarja, hogy az ő  szerettei megkapják az őket megillető pihenést." (TLB fordítás)

Amikor összeestem a gyülekezetben, rájöttem, hogy a pihenés figyelmen kívül hagyása éretlenség. Ne feledjük, hogy Róma sem egy nap alatt épült fel, sem az egyház, és semmi más sem a világon.

Mialatt Isten a dolgaidat előre viszi, téged is előrevisz. Miközben Isten a gyermekeidet növeszti, téged is növeszt. Míg Isten a karrieredet fejleszti, téged is fejleszt. Ahhoz, hogy növekedj, meg kell tanulnod Isten jóságában nyugodni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi az oka, hogy túlterhelt vagy otthon, az iskolában és a munkahelyen?
  • Hol van a hangsúly, amikor túl sok munkád van?
  • A napi beosztásodat alapul véve, mit részesítesz előnyben ezek közül: a napi feladataid befejezését vagy a szellemi növekedésedet? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren (2019.03.06.)

Szólj hozzá!
Címkék: pihenés nyugalom

Isten azt akarja, hogy pihenj

2019. március 12. 03:00 - FodorImi

Füves legelőkön pihentet, csendes vizek mellett vezet engem.” (Zsoltárok 23:2 – NIV fordítás)

Örökké rohanásban vagy? A teendőid listája irreálisan hosszú? Mondták már többen, hogy lassítanod kellene? Bűntudatot érzel, amikor pihensz? Meg kell betegedned ahhoz, hogy pihenhess?

Modern társadalmunk tempója afelé hajt, hogy mozgásban legyünk, csak menjünk, és menjünk. Sok ember még a szabadnapján is dolgozik. Azok, akik elmennek az istentiszteletre, miután hazamennek gyakran belevetik magukat a munkába (lehet az házimunka, iskolai feladat vagy éppen a karrier), megpróbálják pótolni mindazt, amit a szabályos munkahét alatt nem tudtak elvégezni. Mindezek felett, vannak emberek, akik azt gondolják, hogy Istennek csak az tetszik, amikor dolgoznak, imádkoznak vagy „szellemi” cselekedeteket végeznek.

Nem csoda, hogy kiégünk. Legtöbben teljesen ki vagyunk merítve. Ez azonban nem a Jó Pásztor útja.

Isten az ő jóságából teremtette a pihenést, mert ezt éppolyan fontosnak tartja, mint a munkát. A szerető pásztor elegendő pihenést biztosít a juhainak, hogy egészségesek maradjanak. Ha magadtól nem pihensz meg, Isten fog megpihentetni. Néha az egyetlen mód arra, hogy Isten magára tudja vonni a figyelmedet, hogy a hátadra fektet. Azért teszi, mert gondja van a fizikai, érzelmi és szellemi egészségedre.

Zsoltárok 23:2 azt mondja: „Füves legelőkön pihentet, csendes vizek mellett vezet engem.”

Ahhoz, hogy Istennek a legjobbat add, szükséged van pihenésre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez.

  • A Zsoltárok 23:2-ben olvasott füves legelők és csendes vizek mit jelentenek neked?
  • Miért van, hogy olyan sok ember túlhajszolja, agyon dolgozza magát és nem pihen eleget?
  • Milyen módon tudnál változtatni a napirendeden, vagy az otthoni, munkahelyi elvárásokon, hogy eleget pihenhess?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2019.03.05.)

Szólj hozzá!
Címkék: pihenés

Kezeld úgy a stresszt, mint Jézus: szánj időt a feltöltődésre!

2018. november 20. 03:00 - Erika1832

"Emberek tömegei jöttek és mentek, ezért Jézusnak és tanítványainak még arra sem jutott idejük, hogy egyenek. Jézus ezt mondta nekik: ’Gyertek, menjünk el együtt egy nyugalmas helyre, hogy pihenhessünk.’" (Márk 6:31, NCV-fordítás)

a-pihenes-fontossaga-es-nehezsege.jpg

Amikor Jézusra gondolunk, a csodák jutnak eszünkbe, amiket tett, vagy arra, hogy ezreket tanított. Arra gondolunk, hogy meghalt a bűneinkért és hogy feltámadt az első húsvét reggelén.

De egyáltalán nem gondolunk Jézussal kapcsolatban arra, hogy Ő pihent is.

Ami nem helyes, ugyanis ez volt az egyik oka annak, hogy Jézus képes volt stresszmentes életet élni, függetlenül attól, hogy nagyon sok teher és feladat volt az életében.

Az elmúlt napokban ezekről beszéltünk Jézus stresszkezelésével kapcsolatban:

1. Azonosítás: tudd, hogy ki vagy.
2. Motiváció: tudd, hogy kinek a tetszésére élsz.
3. Hivatás: tudd, hogy mi az elhívásod.
4. Fókusz: Arra fókuszálj, ami a leginkább számít.
5. Elmélkedj az Igén és halld meg, amit Isten mond.
6. Együttműködés: csatlakozz egy kis közösséghez.

A hetedik és egyben utolsó, a szabadidő elve.

Annak ellenére, hogy Jézusnak sokkal fontosabb teendői voltak, mint nekünk, szakított időt a pihenésre, arra, hogy társaságba menjen, hogy jól érezze magát.

A Biblia azt mondja, "Emberek tömegei jöttek és mentek, ezért Jézusnak és tanítványainak még arra sem jutott idejük, hogy egyenek. Jézus ezt mondta nekik: ’Gyertek, menjünk el együtt egy nyugalmas helyre, hogy pihenhessünk.’ " (Márk 6:31 NCV- fordítás).

A Márk 6-ban Jézusnak és a tanítványoknak még enni sem volt idejük, mert annyira elfoglaltak voltak. De Jézus ránézett a kis csapatára és ezt mondta:  "Fiúk, most megérdemeltek egy kis pihenőt, menjünk el valahova!”

Ha Jézus pihenhetett és lazíthatott, mi is megtehetjük ezt.

Az igazság az, hogy Isten annyira fontosnak tartotta a pihenést, hogy a Tízparancsolat is tartalmazza ezt. A Ne ölj!, Ne kövess el házasságtörést!, Ne lopj! mellett Isten megparancsolta, hogy minden hetedik napon dicsérjük őt és pihenjünk.

Ha túl elfoglalt vagy és nem tudsz  leállni, akkor egyszerűen túl vagy pörögve – és valószínűleg sok stressz is van az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

• Nehéz számodra, hogy pihenéssel tölts el egy órát  minden nap, egy napot minden héten és egy hetet minden évben? Miért van ez így?

• Milyen kifogásokat találsz leginkább arra, hogy nem szakítasz elég időt a pihenésre és a kikapcsolódásra?

• Ma például mi lehetne az az egy valami, amit ha nem csinálnál meg, több időd maradna a pihenésre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.13.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezeljük Jézushoz hasonlóan a stresszt

2018. november 13. 03:00 - Anika Enikő

“ És Ő az engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” (1János 2:2)

 

Érezted már valaha úgy magad, mintha az egész világnak a terhe a vállaidon nyugodna? Azt, hogy a napnak a 24 órája nem elég arra, hogy a rád bízott feladatokat elvégezd; vagy hogy a fizetésed nem futja az összes számlád kifizetésére? Azt, hogy mindenki csak egy ‘kis’ darabot szeretne belőled – és hogy semmid nem marad, amit adhatnál?

Nem vagy ezzel egyedül.

Az igazság az, hogy egyetlen egy valaki volt, aki a világ terheit a vállára vette. Jézus pontosan ezért jött; azért, hogy elvegye a világ bűneit és terheit.

A Biblia ezt mondja Jézusról: “És Ő az engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” ( 1János 2:2)

Senki nem cipelt Jézusnál nagyobb stresszt magában. Jézus nem csupán a világ bűneit hordozta magában, hanem az állandó követelőzéseket, melyek élete során jelen voltak. Az emberek gyakran látni akarták, és azt akarták, hogy gyógyítsa meg őket. Jézusnak nem volt magánélete. Egyesek próbálták csapdába csalni és keresték az alkalmat, hogy megöljék.

Ám Jézus tudta, hogyan kezelje a stresszt. Hihetetlenül vonzó egyensúly volt az életében. Békességgel kezelte a nyomást.

Ilyen akarok én is lenni. Úgy gondolom, hogy te is, ugye?

Bibliatanulmányozásom során rábukkantam a stresszkezelés 7 titkára, melyeket Jézus következetesen gyakorolt.

  1. Azonosítás: Jézus tudta, hogy ő kicsoda.
  2. Motiváció: Jézus tudta, hogy miért él.
  3. Hivatás: Jézus értette az elhívását.
  4. Összpontosítás: Jézus tudta, hogy mi a legfontosabb dolog és mi számít leginkább.
  5. Elmélkedés: Jézus hallgatott Istenre.
  6. Együttműködés: Jézusnak volt egy kis csapata.
  7. Pihenés: Jézus szánt időt a feltöltődésre.

Azt hiszem, hogy ez a hét jellemző tulajdonság meghatározza a mi életünket is.  Az elkövetkezendő hét napban sorra vesszük ezeket és megnézzük, hogy hogyan illeszthetjük be a saját életünkbe.

Ha ezeket a tulajdonságokat az életed részévé teszed, nem leszel annyira stresszes. Ne hagyd ki ezeket az áhítatokat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tanultál a szüleidtől a stresszkezelésről? Ezek egészséges, vagy inkább egészségtelen leckék voltak?
  • Az életed melyik területe, területei azok, amelyek miatt leginkább feszült vagy?
  • A fent említett hét Jézusi tulajdonságok közül, melyek azok, amelyek rámutatnak az életedben arra, vagy azokra a területekre, amikben a legtöbbet kell növekedned?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.06.)

Szólj hozzá!

Mit kellene tenned a Szabbaton?

2018. július 05. 03:00 - Lilla:)

"Hat napod van arra, hogy dolgozz, azonban a hetedik nap a pihenés napja, ami számomra van fenntartva." (II. Mózes 20:9-10., GNT fordítás)

legs-434918_1280.jpg

Mindannyiunknak tudatos döntést kell hoznunk, hogy másra is szánjunk időt, ne csak a munkára. Ha nem tesszük, akkor sosem pihenünk. Én határozott döntést hoztam arra vonatkozóan, hogy heti hány órát dolgozom és tartom is magam ehhez. Mindenkit erre bátorítok. Máskülönben nagyon gyorsan kiégnénk.

Ez olyan, mint az íj és a nyíl. Amikor folyamatosan túlfeszítik az íjat, veszít az erejéből. Időnként lazán kell hagyni. Rá kell kényszerítened magad, hogy reális óraszámokat határozz meg a munkára és aztán ahhoz tartsd magad - légy számon-kérhető, kérj meg valakit, hogy ellenőrizze, betartod-e.

Az, hogy pihenést iktass be, nem valami felkapott pszichológiai dolog vagy jó tanács. Ez annyira fontos Istennek, hogy a Tíz Parancsolatba is belefoglalta - azzal együtt, hogy "Ne ölj", "Ne hazudj" és "Ne lopj"! "Tarts pihenőt minden hetedig napon!" Ez benne van Isten erkölcsi viselkedésre vonatkozó top tízes listájában. Nem kellene akkor, hogy a miénkben is szerepeljen?

A Biblia azt mondja: "Hat napod van arra, hogy dolgozz, azonban a hetedik nap a pihenés napja, ami számomra van fenntartva." (II. Mózes 20:9-10., GNT fordítás) Ezt hívjuk mi Szabbatnak, ami azt jelenti, hogy pihenőnap. Te mit csinálsz a Szabbaton?

  1. Pihentesd a tested! Ha te nem iktatsz be pihenőket, majd a szervezeted gondoskodik róla. A hátad felmondja a szolgálatot, fájni fog a fejed, megfázol. Isten nem úgy tervezte a testünket, hogy megállás nélkül működjön. Emiatt néha a legszellemibb dolog, amit tehetsz Vasárnap, hogy szunyókálsz egy kicsit!
  2. Töltődj fel érzelmileg! Ezt mindenki másképp csinálja. Valakit a csendesség tölt fel. Másokat a szórakozás frissít fel. Megint másokat a kapcsolatok fiatalítanak meg. Találd meg, hogy a te érzelmeidet mi tölti fel és iktasd be minden Szabbatodba.
  3. Fókuszáld újra a lelked! Szükséged van dicsőítésre is a Szabbaton. Szánj időt arra, hogy Istenre koncentrálj a problémáid helyett. A dicsőítés mindent más megvilágításba helyez. Lekicsinyíti a problémáid. Emlékeztet rá, hogy Isten uralkodik továbbra is. Ő átsegít bármilyen küzdelmes időszakon. Hirtelen azok a gondok, amik miatt egész héten aggódtál, már egyáltalán nem tűnnek olyan közelinek és nagynak.

Mindannyiunknak szüksége van Pihenőnapra. Nem feltétlenül kell, hogy ez a vasárnap legyen. Lehet ez a hét bármely napja, de szükséged van egy napra, amikor a tested pihenhet, érzelmileg feltöltődhetsz és újrafókuszálhatod a lelked.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen mentális, érzelmi, lelki és fizikai jeleket érzékelsz, amikor nem pihensz eleget?
  • Mik azok a dolgok, amik akadályoznak abban, hogy hetente tarts egy Pihenőnapot?
  • Mi a legjobb módja annak, hogy érzelmileg feltöltődj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.28.)

2 komment